‘Egészségügy’ kategória archívum

A technokol rapidtól a dizájner drogokig

2012. május 6. vasárnap

Csepel.hu

Kipróbálta-e már a drogot az ismert toxikológus, aki naponta gyógyítja a kábítószer-túladagolásban szenvedő betegeket? A kérdést dr. Zacher Gábornak, az országos hírű toxikológus főorvosnak tették fel a Királyerdei Művelődési Házban, ahol a szakember a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos tudnivalókról tartott előadást az érdeklődőknek május 4-én.

A főorvos válaszát rögtön közöljük, de előtte néhány helyszíni élményt is megosztunk az olvasókkal. Az érdeklődésre jellemző, hogy a nagyteremnek csaknem a fele megtelt, és a több mint két órás előadás után még jó néhány kérdéssel is megostromolták a doktor urat. A közönség túlnyomó része felnőttekből, többnyire pedagógusokból állt, de voltak közöttük fiatalabbak is. Az előadás címe ez volt: „Ami a tankönyvekből kimaradt, de a gyerekek jobban tudják”. A tudnivalók elsősorban a szülőknek, pedagógusoknak szóltak, de okulhatnak belőle a tinédzserek is. (tovább…)

Vérszívók a csepeli parkokban

2012. május 4. péntek

Háziállataink közül leginkább kutyáink vannak veszélyben

Helyi Téma

A hamar beköszöntött tavasszal nemcsak az ibolyák bújtak ki korábban, de megjelentek a kullancsok is. Az ország fertőzöttsége már most közepes, központilag nem irtják őket, a védekezést kizárólag egyénileg lehet megoldani.

A kullancsok a tavaszi felmelegedés idején jelennek meg, ez idén elég korán jött. A legnagyobb arányban a magasabb páratartalmú, árnyékosabb helyeken élnek, vagyis erdős, bokros területeken. A kullancs azonban nem különösebben intelligens, emiatt nem tudja, hogy jobb lenne az erdőben maradnia, bizony a városokban, játszótereken, parkokban is találkozhatunk vele. Csepelen különösen veszélyes lehet a Tamariska-domb, és a Duna part menti kirándulóhelyek. Tűző napon ugyan pár óra alatt elpusztul, addig azonban nagy riadalmat kelthet. Vérszívásuk közben ugyanis számos betegséget terjeszthet, a vírusos agyhártyagyulladást, illetve a Lyme-kórt. Bár ezeket kizárólag a fertőzött vérszívók terjesztik, sajnos ez első ránézésre nem megállapítható, hogy a kullancsunk ezek közé tartozik-e. (tovább…)

Dr. Zacher Gábor előadása Csepelen

2012. május 3. csütörtök

Csepel.hu

Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tart előadást felnőtteknek május 4-én (péntek), 18 órától a Királyerdei Művelődési Házban (Szent István út 230.) „Ami a tankönyvekből kimaradt, de a gyerekek jobban tudják” címmel.

A toxikológus egyik célja a pedagógusok és a szülők megfelelő tájékoztatása arról, hogy a mai fiatalság hogyan viszonyul a különböző élvezeti szerekhez. (tovább…)

Négyszáz értelmetlen halál évente

2012. április 29. vasárnap

Index, Csepel.info

A méhnyakrák, amelynek kialakulásáért az orvostudomány jelenlegi álláspontja szerint szinte kizárólag a humán papillomavírus (HPV) a felelős, a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a nőknél. Magyarországon évente mintegy négyszázan halnak bele, pedig a rendszeres szűrővizsgálatokkal és a védőoltás segítségével megelőzhető lenne a baj.

A megelőzés leghatásosabb eszköze a HPV elleni védőoltás, amely 2007 óta kapható Magyarországon. A vényköteles oltóanyag közel 90 ezer forintért szerezhető be. Léteznek azonban önkormányzatok, amelyek bizonyos feltételekkel vagy ingyenessé tették az oltás beadását, vagy jelentős támogatást nyújtanak a megvásárlásához. Budapesten Belváros-Lipótváros Önkormányzata például 2007 óta vállalja a kerületben élő 18 év alatti lányok védőoltásának költségét. Csepelen a Fidesz-KDNP kezdeményezte öt évvel ezelőtt az oltás bevezetését, majd több elutasítás után 2010-ben, választási győzelmük után tették lehetővé a védőoltás ingyenes beadását, ami kimutathatóan életeket fog megmenteni. Jellemző a kerületünk politikai harcaira, hogy a csepeli MSZP a védőoltást csak azért ellenzi és szüntetné meg, mert nem az ő javaslatuk volt a bevezetése. (tovább…)

Emelkedik az egészségügyben dolgozók fizetése

2012. április 20. péntek

Inforadio.hu

Csütörtök délutánig lehet még véleményezni a kormány előterjesztés-tervezetét több egészségügyi témakörben. A módosítás rendelkezik az egészségügyi szakdolgozók alapbérezéséről, valamint a túlórák, ügyeletek díjazásáról.

A törvénytervezet szerint a jövőben magasabb fizetést kapnak az egészségügyben dolgozók. A szakdolgozók legalacsonyabb bére bruttó 93 ezer forint lehet, ami a munkával töltött évek után növekszik. A tíz szakdolgozói kategória közül a legmagasabb bruttó 303 ezer forint lesz. A diplomás egészségügyi dolgozók alapbére pedig nem lehet kevesebb, mint a hasonló besorolású közalkalmazottak bére, és ehhez jön még hozzá 31.435 forint. (tovább…)

A csepeli háziorvosok felhívása

2012. április 13. péntek

Csepel.hu

A csepeli családorvosok felhívják a hozzájuk bejelentkezett pácienseik figyelmét arra, hogy aki több mint két éve nem járt háziorvosánál, jelentkezzen be időszakos vizsgálatra.

Ellenkező esetben – az Országos Egészségügyi Pénztár követelményének megfelelően – kénytelenek lesznek kijelenteni ezeket a pácienseket a praxisból. Köszönjük megértő közreműködésüket.

Betegek utógondozása a Jahn Ferencben

2012. április 12. csütörtök

Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

A betegség gyógyításával gyakorlatilag egy időben kezdik el a beteg lelki és fizikai rehabilitációját a Jahn Ferenc Kórházban annak köszönhetően, hogy egy uniós támogatással létrehozott projekt sikeresen befejeződött.

Ez azt jelenti, hogy már a kórházban, a betegágynál az orvosok mellett rehabilitációs szakemberek gondoskodnak a beteg gyors felépüléséről – közölte dr. Lehoczky Péter, a kórház főigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján.  (tovább…)

Egészségklub áprilisban: beszéljünk az ételekről!

2012. április 10. kedd

Csepel.hu

Az egészség megőrzésében sokat segíthet a helyes táplálkozás. Az Egészségklub második találkozójának témái ezért az ételeinkhez kapcsolódnak.

Többek között arra keressük a választ, hogy valóban drága-e az egészséges táplálkozás? Vajat kenjünk a kenyérre vagy margarint? Mit kell tudni az E-számokról? És valóban fogyasztanak-e a sorra megjelenő divatdiéták? (tovább…)

A váróteremben megtudtuk, mennyit kell odabent tejelni

2012. április 6. péntek

Stop.hu

Nem csak szokás, hanem elvárás is, hogy a háziorvosnál vagy a gyermek születésénél egy szokásos, esetleg előre megszabott összeget tegyünk a borítékba. De mennyit? A STOP utánajárt.

Mielőtt megalakultak az állami társadalombiztosítási rendszerek, mindenki ajándékkal, vagy pénzzel köszönte meg az orvosok munkáját. Aztán a létrejött egészségbiztosítási modell, ami egy idő után nem volt a hatékony és igazságos ellátás rendszere. Ekkor kezdett feltűnni a paraszolvencia, más néven hálapénz intézménye. A STOP saját közvélemény-kutatása, mennyi pénzt “illik” fizetni az egészségügyben. (tovább…)

Figyelem: most a legveszélyesebbek a kullancsok

2012. április 5. csütörtök

Origo

Forrás: Wikipedia/Richard Bartz

“A kullancsoltással kapcsolatban a szülők általában akkor kapnak észbe, amikor a gyerek épp táborba készül. Pedig a védettség megszerzése gyorsított oltási eljárásban is legalább 4-6 hét” – mondta el dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője a Kullancsszövetség sajtótájékoztatóján.

Kora tavasszal a legtöbb ember még nem számít kullancstámadásra, ezért nem is vizsgálja át magát alaposan a szabadban tartózkodás után, pedig az élősködő már 4 Celsius-fokon aktivizálódik. Az optimális hőmérséklet számukra a 20 Celsius-fok, a nyári nagy melegben viszont eltűnnek, ugyanis nem bírják a nagy szárazságot és az alacsony páratartalmat. Kánikula idején a reggeli és az alkonyati órákban lehet számítani a támadásukra. (tovább…)