Védőnői védőháló

Csepel.hu

Több mint húsz éve dolgozik kerületünkben Gyapjas Katalin, a Csepeli Védőnői Szolgálat vezető védőnője. A májusban zajló A születés ünnepe rendezvénysorozat főszervezőjét a csepeli születési adatokról és a védőnői feladatok ellátásáról kérdeztük.

– Hogyan alakult a kerületben a gyermekszületések száma az utóbbi években?

– A babák megszületése előtt védőnői szolgálatunk legelőször a várandós anyukákkal kerül kapcsolatba, ezért mindenekelőtt ők jelzik gyermekük világra jöttét nekünk. A kórházaktól – ahol éppen a kismamák szültek – hivatalos értesítést általában két-három hét múlva kapunk, így ha naprakész információval kell szolgálnunk, erre nem mindig hagyatkozhatunk. A területi védőnők minden hónapban összesítik az újszülöttek számát egyéb, munkával kapcsolatos adatokkal együtt, hiszen jelentési kötelezettségünk van. Csepelen évente körülbelül 600-650 baba születik: 2010-ben 667, 2011-ben 612 volt a születések száma. Ha az arányokat nézzük, a stagnálás után ma már sajnos inkább a születések számának csökkenése figyelhető meg. A védőnői ellátáskor nem feltétel, hogy a csecsemő lakóhelye csepeli bejelentett lakcím legyen, elég, ha a család életvitelszerűen itt él. Örülök annak, hogy az önkormányzattól tízezer forint értékű babacsomagot kap az újszülött családja: a természetbeni juttatást (pelenka, rugdalózó, játék, takaró) a védőnők fogják eljuttatni a csepeli kismamáknak.

– A védőnőknek nagyon sokféle feladata van.

– Így van. Úgy vélem, ezt a szakmát népszerűsíteni kell, mert egy fontos életszakaszban lépünk be a családok életébe, de kevesen tudják, hogy milyen sokrétű munkát végzünk. Sok fiatal család küzd az értékvesztés, gyökérvesztés problémájával. A mai fellazult erkölcsű világban a szülőknek szükségük lenne a nagycsalád segítségére, támogatására. A védőnők szakmai segítséget tudnak adni a női szerepre, párkapcsolatra, szülői szerepre való felkészülésben. A várandós anyákat gondozzuk, hogy egészséges babák jöjjenek a világra. Felkészítjük a fiatal asszonyokat az anyai teendőkre, a hosszantartó szoptatásra, a csecsemőgondozásra, arra, hogyan tudnak derűs, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelni. Ha pedig a kicsi fejlődésében zavar támadna, tanácsot adunk, milyen jelekre figyeljenek, hová fordulhatnak segítségért. Ezt szolgálják az újabban bevezetett gondozási tervek, és a kötelező szűrővizsgálatok is, melyet 1 -3-6 hónapos korban, majd 1 éves kortól évente végzünk. A védőnők az óvodákban, később az iskolavédőnők az oktatási intézményekben követik figyelemmel a gyermekek fejlődését. Járványügyi feladatunk a védőoltások meglétének ellenőrzése, dokumentálása. A védőnői szolgálat feladata az is, hogy a szociálisan rászoruló családokat tájékoztassuk a kormány és a kerületi önkormányzat által juttatott támogatásokról, s az is a munkánk része, hogy karitatív tevékenység keretében babakelengyét, ruhát, tápszert, élelmiszert adjunk a rászorulóknak. A mienkhez hasonló szolgáltatások – piaci áron kínálva programjaikat – is megjelentek már. Az internet világában sok-sok információ éri a fiatalokat, rengeteg üzleti vállalkozás arra összpontosít, hogy azokat a családokat célozza meg, ahol hamarosan baba születik. Ebben az egyre bővülő kínálatban is segítünk eligazodni, tájékozódni. Szeretnénk, ha minél többen tudnának arról. hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a védőnők. Bár napi nyolc órában, amikor adott esetben egy területi védőnőnek 240-260 gondozottja van, nehéz eredményes munkát végezni és az elvárásoknak megfelelően gondozni a családokat, mindent megteszünk azért, hogy helytálljunk. A szülőkkel is igyekszünk minél jobb, személyre szabott együttműködést kialakítani.

– A kerületben hány védőnő dolgozik?

– A megszületéstől egészen addig követjük a baba sorsát, amíg iskoláskorúvá válik. Különbséget kell tennünk az iskolai védőnők és a területi védőnők között, bár az alapképzésünk teljesen egyforma. Csepelen 21 területi védőnő és 13 főállású iskolavédőnő dolgozik. Bár egyedül megyünk ki a helyszínre, sohasem dolgozunk magunkban, hanem csapatmunkában gondolkodunk. Munkánk során bármelyikünkkel előfordulhat, hogy bántások vagy nehézségek érik, mert olykor találkozunk nagyon rossz körülmények között élő családokkal is. Mivel közösségben dolgozunk, ezért bármilyen probléma adódik, igyekszünk egymásnak segíteni. Jó érzés, hogy kolléganőim maximális bizalmát élvezem. Nem okoz megterhelést nekik az sem, ha néha társadalmi munkára buzdítom őket. A születés ünnepe például munkaidőn túli szervezést igényelt.

– Több éve ismeri az egészségügyet. Védőnői szakmájában tapasztalt-e változásokat?

37 év alatt nagyon sok minden történt. Hogy csak egyet emeljek ki: a szoptatás terén például forradalmi változás következett be. A hosszan tartó szoptatás a mostani szülőknek már természetes, s ezt tapasztalat és a tudomány is támogatja. A tápszerkutatások kapcsán az anyatejről egyre több ismeretünk van: ezen a területen is igyekeztem magam tovább képezni, kolléganőimet is erre biztatom.

Antal Zsuzsa- csepel.hu

Egy hozzászólás “Védőnői védőháló” bejegyzésre

  1. J szerint:

    A védőnőkkel kapcsolatban csak egy dolgot nem értek: Miért nem lehet ugyan úgy választani mint háziorvost. Ha pont egy idiótát fogok ki, akkor így jártam és kész?
    Sajnos a családban volt már egy kettő kellemetlen meglepetés olyan védőnő miatt, aki okosabbnak hitte magát, mint a főorvos.

Itt lehet hozzászólni !