‘Egészségügy’ kategória archívum

Az egészség a legfontosabb – Légzésfigyelő a csepeli mentőállomásnak

2013. június 7. péntek

Csepel.hu

Értékes, az ellátást megkönnyítő berendezéssel érkezett június 6-án a csepeli mentőállomásra , Országos Mentőszolgálat Alapítvány irodavezetője. A légzésfigyelő, másnéven kapnográf a beteg által kilélegzett levegő széndioxid szintjét méri és mutatja, ezáltal biztonságosabbá teszi a lélegeztetett személy szállítását.

A létfontosságú ajándék átadására 14 órakor, a csepeli mentőállomáson került sor, Csepel önkormányzatát Morovik Attila alpolgármester képviselte. Kalmár Klára beszédében a betegek köszönetét tolmácsolta és hangsúlyozta: Csepel önkormányzata az országban egyedüliként vállalta, hogy a légzésfigyelő teljes árát, egymillió tizenhétezer forintot az alapítvány rendelkezésére bocsátja. Morovik Attila alpolgármester beszédében jó egészséget kívánt Németh Szilárd polgármester nevében is, majd elmondta: az alapítvány megkeresése után nem haboztak, amint lehetett, segítettek.

(tovább…)

Jegyzői felhívás árvízzel fenyegetett területen élők részére

2013. június 6. csütörtök

Csepel.hu

Tisztelt Ingatlantulajdonos/Ingatlanhasználó!

Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Népegészségügyi Intézetének felhívása alapján felkérem Budapest XXI. kerület Csepel árvízzel fenyegetett, területein élők figyelmét, hogy az ingatlanaik területén található derítőket ki kell üríteni, az emésztőket le kell zárni.

Kérem, hogy a fentieknek mindenki tegyen eleget a lakosság egészségének megőrzése érdekében.

A derítők kiürítésére vonatkozó igényt a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft-nél lehet bejelenteni a 06-40-550055-ös ügyfélszolgálati telefonszámon.

(tovább…)

Nagyon megbüntetik azt, aki árvíz idején lop

2013. június 6. csütörtök

Origo.hu


Homokzsákok a Margit-szigeten

A Btk. szigorítása szerint súlyos bűncselekménynek minősül, ha valaki rendkívüli helyzetben lop. Kocsis Máté szerint akár 10 évet is kaphat, akit árvíz idején kapnak el.

Alapesetben három év, különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak azok, akik árvíz idején lopnak – nyomatékosította Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.

(tovább…)

Árvíz: megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács

2013. június 6. csütörtök

Hirado.hu

A 11711711-22222222-es banki számlaszámra szerdától várják a segítő szándékúak adományokat. A tanács tagjai a beérkező adományokról együtt döntenek.

Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével szerdán Budapesten. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket.

(tovább…)

Kritikus árvízi helyzet Európában

2013. június 6. csütörtök

Hirado.hu

A megáradt Duna folyó vizében álló házak a bajorországi Straubingban 2013. június 5-én.

A már kilenc halálos áldozatot szedő közép-európai árvizek elleni küzdelem súlypontja kelet, illetve észak felé tolódik. Bécstől keletre tovább árad a Duna, Prágától északra pedig az Elba.

Az Északi-tengerbe ömlő Elba kiáradását Csehországban és Németországban tízezrek igyekeznek megakadályozni a gátakon. Prágában szerdán fokozatosan rendeződött a helyzet, az északi országrész azonban még nehéz órákat él át. A cseh fővárosban megnyitottak öt korábban lezárt metróállomást is, de a tömegközlekedés még kaotikus. A déli külvárosok változatlanul víz alatt vannak. Az árvíz miatt Csehországban közel ezer embernek kellett szerda délelőttig elhagynia otthonát.

(tovább…)

Árvízi védekezés– összefogás a csepeliekért

2013. június 5. szerda

Várják az önkéntesek segítségét is!

Csepel.hu

Az elõrejelzések szerint a Duna tetõzése június 9-én, vasárnap várható Budapesten 875 +- 30 centiméteres vízállással. A Csepel.hu munkatársa szerdán a járási hivatal vezetõjével, a rendõrséggel, a kerületi tûzoltó parancsnokkal és közterület-felügyelõkkel tartott, hogy megnézze, hol tart az árvízvédelmi felkészülés, hol vannak kritikus területek és hány embert érint a közelgõ veszélyhelyzet.

Sághi Jenõ, a közterület-felügyeleti csoport vezetõje megkeresésünkre elmondta, munkatársaival az elmúlt napokban több alkalommal látogatták meg az árvízveszéllyel érintett területen életvitelszerûen élõket. A lakókat tájékoztatták és felhívták figyelmüket a következõ napok eseményeire, valamint az azokkal járó veszélyekre (vízállás, ingóságok, állatok kimentése). Több haszonállat, lovak, tehenek, libák, kacsák elszállításában is segédkeztek, illetve jegyzõi tájékoztatást juttattak el az érintettekhez.

(tovább…)

Pénteken véradás a Csepel plázában

2013. június 5. szerda

Ittlakunk.hu

Június 7-én 14-től 18 óráig a Magyar Vöröskereszt véradást tart a Csepel plázában (II. Rákóczi F. u. 154-178.)

Véradó mindenki lehet, aki egészséges betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot. Ne felejtsd el magaddal vinni a személyi igazolványod, lakcím- és TAJ kártyádat!

Meghívó – légzésfigyelő eszköz átadása

2013. június 4. kedd

Csepel.hu

Illusztráció

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a 2013. június 6-án a csepeli mentőállomáson tartandó rendezvényére, melyen az önkormányzat által vásárolt légzésfigyelő eszköz átadására kerül sor.

  • Időpont:  2013. június 6. 14.00
  • Helyszín: Csepeli mentőállomás – 1211 Budapest, Görgey Artúr tér 8.

(tovább…)

Orbánt kitüntette a WHO

2013. május 31. péntek

MNO

Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője hozzátette: Magyarország több olyan intézkedést hozott az elmúlt két évben, amelyekhez politikai döntéshozói támogatás kellett, a díj ennek a támogatásnak az elismerése. „Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében, néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat, elismeréseként annak, ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében” – mondta az irodavezető.

(tovább…)

Dohányszabályozás: ezért lépett a kormány

2013. május 31. péntek

MNO

Egyértelműen jó irányba indult el a kormány a dohányzás visszaszorítása érdekében tett intézkedésekkel, mivel csak 2010-ben 80 milliárdos veszteséget okoztak Magyarországnak a dohányzással kapcsolatos kiadások.

A 2010-es dohányzással összefüggő megbetegedések és halálesetek tükrében egyértelműen jó irányba indult el a kormány a dohányzás visszaszorítása érdekében tett intézkedésekkel. Mint ismert, júliustól kevesebb mint 6 ezer elárusítóhelyen lehet cigarettát venni, szemben a mostani több tízezerrel. Magyarországnak csak 2010-ben 80 milliárdos veszteséget okoztak a dohányzással kapcsolatos kiadások.

(tovább…)