‘Egészségügy’ kategória archívum
2014. február 24. hétfő
Csepel.info, Mr. Gabee

2014. február 27-én 14:30-18:00-ig a Magyar Vöröskereszt véradást rendez az ADU Oktatási Központban. Cím: 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. – tájékoztatta lapunkat Mr. Gabee.
A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges
A véradást megelőzően javasolt sok folyadékot inni és bőségesen étkezni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Csepel, Egészségügy, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. február 22. szombat
Hirado.hu

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el – jelentették be sajtótájékoztatón Budapesten.
Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: a thrillist.com nevű amerikai magazin 2013-ban sorolta az előkelő negyedik helyre a Rudas Fürdőt a világ fürdői között. Budapest fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé, vagyis már nem lehet úgy összeállítani a világ legjobb fürdőit bemutató sorozatot, hogy abban ne szerepeljen budapesti fürdő – tette hozzá.
(tovább…)
Beküldve a(z) Élelmiszer, Érdekes, Egészségügy, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 11 hozzászólás »
2014. február 22. szombat
MNO

A következő évtizedekben gyors iramban fog nőni a daganatos megbetegedések száma – vetíti elő a WHO legújabb jelentése. Az, hogy a diagnózis felállítása után mennyi esélye van a betegnek a túlélésre, nagyon is függ attól, hogy hol él. Megpróbáltunk utánajárni, hogy milyen esélyei vannak a rákos betegeknek Magyarországon.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014-es legújabb jelentése szerint a következő évtizedekben gyors iramban fog nőni a rákos megbetegedések száma. Ez részben a várható élettartam növekedése miatt törvényszerű. Az azonban, hogy a diagnózis felállítása után a daganatos betegnek mennyi esélye van a túlélésre, nagymértékben függ attól, hogy hol él.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Egészségügy, Társadalom kategóriába | 10 hozzászólás »
2014. február 14. péntek
Csepel.hu

Kedves csepeliek!
Február 15-én, szombaton 8-12 óra között bárki betekintést nyerhet az orvosi ügyelet mindennapjaiba, nyílt nap lesz ugyanis a csepeli ügyeleten.
A helyszínen (Görgey tér 8.) kedvezményesen lesz kapható digitális lázmérő, vérnyomásmérő. A szakemberek készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre, illetve várják a lakosság tapasztalatait az elmúlt 1 hónapról.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Csepel, Egészségügy, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. február 13. csütörtök
Csepel.hu

Kedves csepeliek!
2014. február 14-én (péntek) 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz a Csepel Plazában (1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170.)
Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges a regisztrációhoz.
A véradást megelőzően javasolt sok folyadékot inni és bőségesen étkezni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Csepel, Egészségügy, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. február 12. szerda
Csepel.hu



Életmentő defibrillátort helyeztek el a Nagy Imre ÁMK főportáján február 12-én, melyről a környék lakóit figyelemfelhívó plakátokon értesítik. A félautomata újraélesztő készüléket a Sangvita Alapítvány adományozta a közintézménynek.
A nyilvános átadáson Tóth Endre intézményvezető hangsúlyozta, hogy az életmentő készülék elhelyezésével céljuk az épületet használó, illetve látogató gyerekek és felnőttek mindennapjainak biztonságosabbá tétele. Az ÁMK részeként működő intézményegységeket (bölcsőde, óvoda, általános iskola, alapfokú művészeti iskola, közművelődés és könyvtár) délelőttönként többszázan keresik fel, délután pedig sportegyesületek, oktatási és kulturális szervezetek közkedvelt programjait látogatják az érdeklődők.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Egészségügy, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. február 12. szerda
Csepel.hu

Új szolgáltatást vezetett be a fővárosi kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve Teve utcai ügyfélszolgálatán. Az úgynevezett „Nagycsaládos Ügyintézés” a több gyermekkel érkező ügyfelek részére biztosít gyorsított ügyintézést az ügyfélhívás tekintetében.
A Teve utcai ügyfélszolgálaton az egészségbiztosítás vonatkozásában országos viszonylatban is legnagyobb ügyfélforgalmat kiszolgáló szervhez érkező ügyfelek részére az ügyfélhívó terminálokon már önálló ügytípusként jelenik meg a „Nagycsaládos Ügyintézés”.
(tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2014. február 10. hétfő
bbc.co.uk, MNO

A legfrissebb tanulmány szerint a gyermekek leukémiás megbetegedésének gyakorisága jelenleg nincs összefüggésben a lakhelyük közelében épített magasfeszültségű távvezetékoszlopokkal, de továbbra sem tudják, hogy az elektromos vezetékek korábban miért növelték a kockázatot.
A kutatók Nagy-Britanniában élő, 1962 és 2008 között leukémiával diagnosztizált 16 500 gyermek kórtörténetét vizsgálták. A tanulmány szerint a fiatalok leukémiás megbetegedéseinek előfordulása az 1960-as és 70-es években magasabb volt az elektromos vezetékek közelében, de a 80-as évekre megszűnt ez az összefüggés. A kutatók szerint az aktuális eredmények megnyugtatóak, de munkájuk azért is fontos, hogy tisztább képet kapjunk a történelmi mintákról.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Egészségügy, Közterületek, Társadalom, Technika, Tudomány kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. február 3. hétfő
Origo

Magyarországon évente 30 ezren halnak meg daganatos betegségekben, az áldozatok negyede 65 évnél fiatalabb.
„Tévhit, hogy a ráknak nincsenek előjelei, tünetei” – hívja fel a figyelmet dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. A professzor szerint nyolc olyan gyanús tünet van, amelyekkel, ha rövid időn belül nem múlnak el, orvoshoz kell fordulni, ugyanis egyértelműen betegségre utalnak, bár nem feltétlenül daganatos betegségre. (tovább…)
Beküldve a(z) Élelmiszer, Életmód, Egészségügy kategóriába | 2 hozzászólás »
2014. január 30. csütörtök
Telesport.hu

Sabine Kehm megerősítette a hírt, miszerint az orvosok megkezdték Michael Schumacher felébresztését a mélyaltatásból. A menedzser újabb közleményében kiemelte, további információkkal egyelőre nem fognak szolgálni.
Szerdán a francia média számolt be arról, hogy a grenoble-i orvosok megkezdték az éppen egy hónapja síbalesetet szenvedő Michael Schumacher fokozatos felébresztését a mesterséges kómából. Miközben ezen hírket Sabine Kehm, a német menedzsere akkor még spekulációnak nevezte, miután több francia lap hangsúlyozta, forrásaik és információik hiteles körökből származnak, a mai napon újabb közlemény érkezett a menedzsment részéről.
(tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Külföld, Sport kategóriába | Nincsenek hozzászólások