270 komposztládát osztottak ki a csepeli lakosoknak

2019. március 30.

Csepel.hu

A csepeli Zöld Sziget Program keretében idén 270 darab komposztládát osztottak szét a jelentkező lakosoknak a Királyerdei Művelődési Ház udvarán március 29-én. A színházteremben Rákosi Viktória kertészmérnök tartott tájékoztató előadást, előtte Borbély Lénárd polgármester köszöntötte az érdeklődőket.

Megköszönte a csepelieknek, hogy egyre inkább fontosnak tartják a környezettudatos szemlélet terjedését. Ismertette: a program keretében évente négy akciót támogat az önkormányzat a Csepeli Városgazda munkatársainak hathatós közreműködésével. Gyümölcsfából 800 darabot osztottak szét, a cserjékből 2000 darabot, az egynyári palántákból 45000 darabot s a mostani 13000 forint értékű komposztláda igénylésére pedig háromszoros volt a túljelentkezés. A polgármester megemlítette még, hogy a fővárosban Csepelen ültetik a legtöbb fát. 2020-ig 2000 új fa telepítését kezdték meg a közterületeken – tette hozzá.

Folytatás »

Március 23-án került megrendezésre Békéscsabán az országos kick-box diákbajnokság

2019. március 29.

Csepel.hu

Jó egy évtizede nem látott mezőny gyűlt össze a Békés-megyei nagyvárosban, a több mint 500 nevező rekordot jelent. Láthatóan minden kick-box klub erősödik és nagy létszámú versenyzőt nevezett. A tavaly novemberi IOC (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) döntésnek köszönhetően, ahol a sportág felvételt nyert az Olimpiai sportok közé, világszerte növelte a kick-box népszerűségét.

A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia a legnagyobb létszámú versenyzői gárdával utazott Békéscsabára, ahol a csepeliek mellett, az újkígyósi, szegedi, makói, tatai és jászberényi klubok sportolói léptek tatamira. A hat tatamin folyó küzdelmek során az edzői gárdát Jároszkievicz Krisztián Mester vezette, és folyamatosan adták a taktikai és stratégiai tanácsokat a fiataloknak.

Folytatás »

Magyar Kupa: Móron sem ment rosszul a versenyzés

2019. március 29.

Csepel.hu


A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület ezúttal Móron, a 15 évnél fiatalabb “öttusázók” részére rendezett Magyar Kupa 1. fordulóján vett részt, ahonnan ismét szép eredményekkel tértünk haza.

Március 23-án és 24-én, meglehetősen szép környezetben található móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont adott otthont a versenynek, ahol a kiváló versenyrendezés mellett a tavaszias időjárás is segítette fiatal öttusázóinkat – kezdte beszámolóját Belák János utánpótlás szakvezetőnk.

Folytatás »

Törökországban lépnek fel a csepeli táncosok

2019. március 29.

csepel.hu

Tizedik alkalommal képviseli hazánkat a Csepp-Csepel Gyermek Néptánc Együttes a törökországi nemzetközi gyermekfesztiválon. A minden évben Kemal Atatürk vezér tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepséget idén Samsun kikötővárosában rendezik meg április 13-a és 26-a között.

A fesztiválra érkező közel negyven ország fellépőinek műsorát a TRT csatorna élőben közvetíti. Nem véletlenül lett az ottani tévéstáb kedvence a Csepp-Csepel, hiszen az adott tájegységhez tartozó viselettel mindig meghódította a helyi közönséget és az intervíziós adáson keresztül a nagyvilágot.

Folytatás »

Kevesebb politikus lesz Csepelen

2019. március 29.

csepel.hu

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista országgyűlési képviselő, a csepeli MSZP elnöke nemrég egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Csepel lakossága egyetlen esztendő leforgása alatt 3400 fővel csökkent, ez pedig bizonyára azért van, mert valahol rejtélyes módon eltűnnek a szavazók, akik szerinte csak ellenzékiek lehetnek.

Kiderült, csúnyán elszámolta magát. Több lap is megírta, az atlatszo.hu pedig ki is derítette, hogy a csepeli szocialisták elnöke egyszerűen összekeverte az adatbázisokat.

Folytatás »

Áthelyezik a buszpályaudvart, megújul Csepel belvárosa

2019. március 29.

csepel.hu

Március elején tárgyalta a csepeli Tervtanács az új BKV-pályaudvar terveit, miszerint a Szent Imre téri autóbusz- pályaudvart – Borbély Lénárd javaslatára – áthelyezik a Volán-buszok Vermes Miklós utcai végállomásához. A beruházásról Gyulai István főépítészt kérdeztük.

A buszpályaudvar új helyszínének kijelölését településszerkezeti és közlekedési szakági szempontból egy alapos elemzőmunka előzte meg a Főépítészi Iroda, a Városfejlesztési Kft., a tervező Főmterv, és a BKK együttműködésében. Helyszínként a HÉV-végállomás környéke is felvetődött, viszont ezt elvetették, mert a kerület teljes hálózatának megváltoztatásával járt volna.

Folytatás »

Közösen tenni Csepelért

2019. március 29.

csepel.hu

Elkötelezett csepeli polgárokból álló társaság ült össze néhány napja egy baráti beszélgetésre, hogy megvitassák a kerület elmúlt tíz évét, s arról is beszéljenek, hogyan fejlődhet tovább Csepel. Meghívták Borbély Lénárd polgármestert is, hogy megismerjék az elképzeléseit a kerület jövőjét illetően. A beszélgetés során felvetődött a közbiztonság kérdése, az útépítések, a parkolás és a Kis-Duna-part ügye, valamint a Csepeli Gyermeksziget Program is.

A társaság tagjai között olyan illusztris neveket találunk, mint Csurgay Árpád és Sára Ernő akadémikusok, dr. Siklósy Ferenc, Mészáros László tanár, dr. Filip Tamás közjegyző, Versics Judit és Klinghammer István akadémikus, professzor. A résztvevők nemcsak a tervekre voltak kíváncsiak, hanem olyan konkrét elképzelésekkel is előálltak, amelyek az itt élők életminőségét javítják.

Folytatás »

Megújulnak a csepeli iskolák

2019. március 29.

csepel.hu

Ahogy előző számunkban már beszámoltunk róla, elkezdődött a csepeli iskolák bejárása és felmérése. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében – az összes óvoda és bölcsőde kertfelújítása után – 2020-tól az iskolák épületének rendbetételét, az udvaros megszépítését kezdi el az önkormányzat. Borbély Lénárd polgármester munkatársaival már járt a Szárcsa, az Eötvös, a Mátyás, az Arany János és a Kölcsey általános iskolákban.

Eötvös iskola: milyen fejlesztések lesznek?

Az Eötvös József Általános Iskola az elsők között volt az állapotfelmérésben.

Folytatás »

A márciusi testületi ülésen döntés született ingyenes védőoltások nyújtásáról, és a csepeli gyermekek ingyenes balatoni üdültetéséről

2019. március 29.

Csepel.hu

A testületi ülés napirendje előtt Borbély Lénárd polgármester köszöntötte Szilágyi Zsanettet, aki a XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon elért kiemelkedő eredményével öregbítette a kerület jó hírnevét. A speciális olimpiai csapat második legfiatalabb versenyzője 100 és 200 méter gyorson első lett, a 4×50 méteres gyorsváltó tagjaként pedig ezüstérmet szerzett. A polgármester gratulált a versenyzőnek és felkészítőjének, Oravecz Évának, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség úszó szakági vezetőjének.

A képviselők a prevenció és az egészségmegőrzés keretében védőoltások támogatásáról döntöttek. Az önkormányzat a 2019. április elseje után született csepeli gyermekek részére térítésmentesen biztosítja a rotavírus, a 70. életévüket betöltött csepeli lakosoknak pedig a pneumococcus baktérium elleni védőoltást.

Folytatás »

Már kátyúzzák a csepeli utakat

2019. március 29.

Csepel.info

Csepelen is elkezdődött a téli úthibák, kátyúk javítása, betömése – értesült a Csepel.info.

A téli időszakban a naponta többször is befagyó és kiolvadó csapadékvíz és az autóforgalomból, kerekekből kiinduló rezgés, mozgás együttesen okozza az úthibák sűrűsödését. Folytatás »