Akkumulátorokat lopott teherautókból

2019. július 31.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. június 18. és július 29. között egy csepeli járműtelephelyről három alkalommal, összesen nyolc akkumulátor tűnt el, ezért a cég feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető úgy jutott be a telephelyre, hogy megbontotta a kerítést, de előfordult az is, hogy átmászott rajta és az udvaron lévő teherautókból kiszerelte az akkumulátort és ellopta. A csepeli rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 29 éves miskolci H. Tibort, akit 2019. július 29-én Budapesten elfogtak. A nyomozók még aznap – azon a csepeli telephelyen, ahol eladta – megtalálták, és lefoglalták az akkumulátorokat, amelyek értéke több mint félmillió forint. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Munkálatok Csepelen

2019. július 31.

Csepel.info, Mr.Gabee, ELMÜ, FŐTÁV, UPC, FŐGÁZ,


Az alábbiakban összegyűjtöttük a kerületünket érintő felújításokat és egyéb munkálatokat.

ELMÜ-ÉMÁSZ:

Ady Endre út 13 aug.. 6. 08:00 12:00
Ady Endre út Páros 18 – 46 aug.. 6. 08:00 12:00
Csete Balázs utca 1 aug.. 6. 08:00 12:00
Duna utca 209466 aug.. 6. 11:00 15:00
Duna utca Páratlan 1 – 209469 aug.. 6. 11:00 15:00
Gubacsi híd 1 aug.. 6. 11:00 15:00
Kiss János altábornagy utca 14 aug.. 6. 08:00 12:00
Parti sétány 209468 aug.. 6. 11:00 15:00
Védgát utca Páros 10 – 16 aug.. 6. 11:00 15:00

EGYÉB:

Munkavégzés kezdete:
június 15. 06:00 – augusztus 15. 22:00
Egyirányúsították Csepelen a Popieluszko utcát a Vágóhíd utcától az Árpád utcáig felújítás miatt.

 

 

Csepel történelme

2019. július 31.

Csepel.info

A fent látható képet Mocsár Lajos olvasónktól kaptuk, aki a fényképhez az alábbi szöveget írta: 

BPI-744

Elfogták a 2-es Postán történt rablás elkövetőit

2019. július 30.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint néhány órán belül a XXI. kerületi rendőrkapitányság munkatársai sikeresen elfogták a Csepel 2-es postán a délelőtti órákban történt rablás elkövetőit.

Elszámoltatásuk folyamatban. Szép munka volt!

Üzemanyagár-változás 2019.07.31-től

2019. július 30.

HolTankoljak, Mr.Gabee, Csepel.info

Július utolsó napján bruttó 3 forinttal emelkedik a gázolaj ára, aminek így átlagára már 399 forint lesz.

A benzin ára a hét közepén nem változik, 391 forintos literenkénti átlagáron tankolhatjuk a hazai töltőállomásokon.

Rablás a 2-es Postán

2019. július 30.

Mr.Gabee, Csepel.info

Olvasói fotó

Mr. Gabee információi szerint Csepelen a Víztoronynál található 2-es számú postahivatalban (Kossuth Lajos u. 111-113) található gyűjtőperselyt felfeszítette és a benne lévő jelentéktelen összeget tulajdonította el két ember kedden reggel. Az akció közben a posta egyik alkalmazottját is fellökték.

Az elkövetőknek sikerült elmenekülni.

Amint bővebb információval rendelkezünk, frissítjük a bejegyzést! Akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba, vagy  a csepel.info@gmail.com címre

Egészségügyi szűrések Csillagtelepen

2019. július 29.

csepel.hu

A „Tegyél többet az egészségedért” egészségesebb életmód népszerűsítő program keretében egészségügyi szűréseket végeztek a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat munkatársai Csillagtelepen július 27-én. Az első alkalommal indult rendezvénysorozat témája a cukorbetegség volt.

A programon részt vett Makray Barbara önkormányzati képviselő.

Folytatás »

Villámcsapás és életmentés a csepeli strandon

2019. július 29.

Csepel.hu

Közvetlenül egymás után két villámcsapás érte a Csepeli Strandfürdő területét július 28-án, vasárnap délután. Az ott dolgozók felkészültségének, a biztonságra ügyelő személyzetnek és a várható tömeg miatt megerősített egészségügyi szolgálatnak köszönhető, hogy nem történt tömeges katasztrófa.

Amikor a strand munkatársai észlelték a vihar közeledtét, a biztonsági szolgálat segítségével megkezdték a fürdőzők kiterelését a medencékből, és a strand kiürítését. Az első villámcsapás egy fát ért, ami alatt éppen ketten tartózkodtak. Egy 15 éves fiú és a keresztapja. Közvetlenül ez után még egy villámcsapás jött, ami egyenesen az egyik medencébe csapódott. Szerencsére – a strand előrelátó dolgozóinak köszönhetően – nem volt már benne senki, mert az ott dolgozók kiküldték a vendégeket a vízből, és kérték, hogy az öltözők felé sétáljanak. Enélkül tömegszerencsétlenség történt volna, és a villámsújtotta fa alatti sérültekkel sem tudnak időben foglalkozni.

Folytatás »

Elütöttek egy gyereket a Kossuth Lajos utcában

2019. július 28.

Mr. Gabee, Csepel.info

K. Attila információi szerint elütöttek egy 11 éves gyereket Csepelen a Kossuth Lajos utca Budapest Bank előtti útszakaszon. 

Információk szerint a gyerek nem sérült meg.

Villám csapott a Csepeli Strandfürdőbe

2019. július 28.

FKI, Mr.Gabee, Csepel.info,

Mr. Gabee információi szerint villámcsapás érte a Csepeli Standfürdő területét. Szerkesztőnk úgy értesült, hogy a strand munkatársai a vihar közeledtével mindenkit megkértek, hogy hagyják el a fürdőt. Sajnos a fürdő két vendége egy fa alatt haladtak el a kijárat felé, amikor a villám belecsapott a fába. A kiérkező mentőszolgálat a 2 súlyos sérültet kórházba szállította.

A katasztrófavédelem kiadott közleményében olvasható, hogy villámok csaptak le vasárnap délután a csepeli strandfürdő területére, információink szerint az első villám egy fába, a második pedig az egyik medencébe csapott bele. A mentők mellett a helyszínre a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották, akik megkezdték a villámcsapásban megsérült fa átvizsgálását.

Update:

  • Keresztapa és keresztfia voltak. A strand egészségügyi szolgálata hajtott végre sikeres újraélesztést, ami után gyorsan jött a mentő. Csak az egyiküket kellett újraéleszteni, de mindketten megsérültek.