Szüreti bál a Széchenyi iskolában

2016. október 29.

Csepel.hu

szuretibal11

Idén is kellemesen szórakoztak az érdeklődők a Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában rendezett Szüreti bálon október 28-án. Az előző évek hagyományait folytatva színes műsorral kedveskedtek a diákok a vendégeknek.

Énekes és táncos produkcióknak tapsolt a közönség, fellépett a Csepel Hangja iskolai énekkar, a gyerekek sikeresen szerepeltek az ismert slágerek előadásával. Ezután néptáncbemutató következett, majd táncházba invitáltak kicsiket és nagyokat. A műsorszámok közben a tanulók festményeit árverésre bocsátották. A képaukció fő célja, hogy a szülők megismerjék a gyermekek alkotásait és közelebbről lássák mennyire tehetségesek – mondta el Cserépné Varga Veronika intézményvezető a bálon.   Folytatás »

Sikeres adománygyűjtés a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának

2016. október 29.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Csepeli Női Sportegyesület októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából jótékonysági gyűjtést szervezett a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Onkológiai Osztálya számára. A csepeli Curves a kitűzött célösszeget – 190.500 Ft – magasan túlszárnyalta, és több mint 300.000 Ft-ot gyűjtött össze, amelyből így a klinika egy véroxigén mérő műszert tud vásárolni.

A sportegyesület, amely már több mint hét éve működik a Szent Imre tér közelében, magas tagszámának és aktív vendégkörének köszönhetően nem kevesebb, mint 176 hölgyet mozgósított a jó cél elérése érdekében. Folytatás »

1,5 milliárd forintot fektet bérfejlesztésbe az Auchan Magyarország 2017-ben

2016. október 29.

Auchan sajtó

Auchan-Budaörs

Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete megállapodást kötött, melynek értelmében a vállalat 2016. november 1-től átfogó bérfejlesztést hajt végre az áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben. Az átfogó, átlagosan 14 százalékos béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5400 munkatársa részesül.

Az Auchan Magyarország munkatársai életkörülményei és elégedettségének javítása érdekében 2016. november 1-jétől bérfejlesztést hajt végre az alkalmazotti státuszú, vagyis mindazon munkavállalója körében, akik a szervezeti hierarchia szerint nem igazgatósági és nem menedzseri munkakörökben dolgoznak a magyarországi Auchan áruházakban, a vállalat logisztikai és budaörsi központjában. A bérfejlesztésnek köszönhetően mintegy 5 400 Auchan munkavállalónak átlagosan 14 százalékkal emelkedik a bruttó alapbére. Folytatás »

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 29.

2016. október 29.

okt25_kep01

A rendőrség épülete ismét gazdát cserélt, a felkelők visszafoglalták. A nap a Nemzeti Bizottság megválasztását előkészítő jelölőgyűléssel telt. A községháza tanácstermében fellángoltak az indulatok, miután a kommunisták és a felkelők is a saját embereiket akarták delegálni a testületbe. A gyűlésen közfelkiáltással negyven jelöltet állítottak, végül egy sem volt köztük kommunista.

Részlet dr. Balogh Béla, a Csepeli Nemzeti Bizottság tagja visszaemlékezéséből: „Babik Zoli – aki a Csepeli Újságot szerkesztette a forradalom végén – cipelt el gyűlésekre, s így keveredtem bele az eseményekbe. Ő hívott el október 29-én a csepeli községháza tanácstermébe is, arra a gyűlésre, ahol bekerültem a Nemzeti Bizottság névsorába. Bali Vendelt már régebbről ismertem – korábban a katolikus iskola igazgatója volt – akkor éppen Ikarusz-gyári munkás volt. Ivanics Pista bácsi fia az osztálytársam volt a középiskolában.”

Juhász Péter ismét koldul

2016. október 29.

888

Nem bír leállni a fütyülős politikus, most a Deutsch Tamás ellen elvesztett perköltséget akarja kifizettetni az emberekkel.

Deutsch Tamás korábban beperelte Juhász Pétert, mivel az együttes politikus azt mondta, hogy a fideszes miniszteri biztos korábban kábítószert fogyasztott. Csütörtökön a másodfokú ítélet során döntöttek arról, hogy Juhász megalapozatlanul híresztelte, hogy a fideszes politikus drogozott, ezzel pedig megsértette jó hírnevét és emberi méltóságát. Folytatás »

Csepel történelme – A Csepeli strand

2016. október 29.

A Csepel RETRO képek facebook oldalára töltötték fel a fenti képet, mely az 1970-es strandot ábrázolja.

Ha önnek is van történelmi képe, várjuk a csepel.info@gmail.com címre.

Németh Szilárd az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége volt

2016. október 28.

ATV

Németh Szilárd az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége volt

Az ATV  Szabad szemmel című műsorának vendége Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke volt.
Műsorvezető: Mészáros Antónia

A felvétel megtekinthető ide kattintva!
Folytatás »

Egy kis ősz…

2016. október 28.

Bé György/Facebook, Csepel.info

sz-i1

A bejegyzésben található szépségeket Bé György tette közzé a Csepeliek facebook csoportban.

A kerülettel kapcsolatos információikat a csepel.info@gmail.com címre küldhetik el. Folytatás »

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 28.

2016. október 28.

budapest_56_04

A körülményekhez képest eseménytelenül, csendesen telt el a vasárnap. Igaz, Bolla Dezső csepeli kronológiájában azt olvashatjuk, hogy „ezekben a napokban a kerületben már elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Megszűnt a közigazgatás. Elfogytak az élelmiszerkészletek, az emberek várták a végkifejletet.” Időközben a Csepel Művek kommunista vezetői megkísérelték újraindítani a termelést, és a saját embereiket akarták elhelyezni a megalakult munkástanácsokban.

Bácsi József, a helyi munkástanács alelnöke visszaemlékezésében ezt írja: „A munkástanács megkezdte tevékenységét… Döntöttünk arról, hogy felül kell vizsgálni a gyárban működő MDP-alapszervezeteket, s az oda nem való elemeket el kell távolítani. A gyárban dolgozni kell, a pártok ott ne működjenek. Többpártrendszer mellett foglaltunk állást, követeltük a szovjet csapatok kivonulását, a Varsói Szerződés felbontását, az ország semlegességét. ENSZ-megfigyelőket szerettünk volna hozatni az országba… Közben a gyár kommunista vezetői a központi légópincébe menekültek: senki sem bántotta őket. Később – a perünkben – azzal vádoltak bennünket, hogy mi gyűjtöttük ott össze őket.”

Újrafestett “zebra” – képviselői beszámoló

2016. október 28.

Bercsik Károly/Facebook, Csepel.info

zebra-uj-2016-10

A Szent István út és az Árnyas utca kereszteződésénél lévő útburkolati jellel kijelölt gyalogosátkelőhely festése teljesen lekopott az évek során. Bercsik Károly önkormányzati képviselő és közterület-fenntartási tanácsnok ezért kérte az újrafestést.

Bejegyzésünkben a képviselő helyszíni fotóit osztjuk meg. Folytatás »