Blikk
Hajnalban elfogta a rendőrség Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét, akinél házkutatást is végeztek.
Blikk
Hajnalban elfogta a rendőrség Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét, akinél házkutatást is végeztek.
Mr.Gabee, Csepel.info
2016. 12. 06.-án a 159-es vonalán utazók igazi karácsonyi élményben részesülhettek, ugyanis maga a Mikulás vezette a buszt.
Forrás: YouTube
POLICE, Mr.gabee, Csepel.info
A csepeli rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy autóbuszon alvó sértettől elvette a telefonját. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. december 9-én 6 óra körül Budapest XXI. kerületében közlekedő 159-es számú autóbuszon a 34 éves budapesti P. Attila ellopta egy alvó férfi mobiltelefonját úgy, hogy a fülhallgatót kihúzta abból, majd a telefont a ruhájába rejtette.
A csepeli nyomozók széleskörű adatgyűjtést folytattak az ügyben, amely eredményeként beazonosították és elfogták P. Attilát, akit kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói kezdeményezik a férfi gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.
24, MR.gabee, Csepel.info
A TV2 elhappolta a vígjátékot az RTL-től. Korábban arról írtunk, hogy a Reszkessetek, betörők! nélkül fog eltelni a szenteste, már ami a tévécsatornák kínálatát illeti, mert sehol nem tűzték műsorra az ikonikussá vált vígjátékot, pedig az elmúlt három évben az RTL Klub újra és újra nézettségi csatát nyert Kevin kalandjaival.
Most azonban változott a helyzet, és megerősítést nyert a pletyka, miszerint a film vetítési jogai a TV2-höz kerültek. Andy Vajna televíziója csütörtökön közleményt adott ki, amiben azt írják: mégis műsorra tűzik a Reszkessetek, betörők! két epizódját, 24-én és 25-én.
Csepel.hu
Különböző balliberális médiaszolgáltatók az elmúlt napokban azt a hazugságot állították, hogy a csepeli önkormányzat Sárosi Tibor művésszel azért kötött vállalkozási szerződéseket különböző művészi alkotások készítésére, mert Németh Szilárd országgyűlési képviselő rokona. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Fidesz alelnöke és Sárosi Tibor szobrászművész között semmilyen rokoni kapcsolat sincs.
A híresztelést a csepeli szocialisták indították el sok évvel ezelőtt. Először azt állították, hogy Sárosi Németh Szilárd húga, majd unokanővérének nevezték. Amikor kiderült, hogy Sárosi keresztneve Tibor, akkor már azt terjesztették, hogy Németh Szilárd férfi rokona. Ehhez képest se nem női se nem férfi rokona Németh Szilárdnak.
Csepel.hu
Tehetséges gyermekek legszebb munkáit állították ki a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériájában december 14-én. A „Külön világot alkotok magam” című kiállításra több mint 240 alkotás érkezett. Három vajdasági iskola is küldött munkákat, a kerületi iskolákon kívül Berettyóújfaluból, Téglásról, Ürömről és Pécelről is neveztek.
Az alkotók szabadon használhatták fantáziájukat, megannyi rajzokon képzeletbeli világok, képzeletbeli lények születtek. Folytatás »
Mr.Gabee, Csepel.info,

Olvasónk kereste fel szerkesztőségünket, hogy talált egy OTP bankkártyát Csepelen az ALDI környékén.
Szerkesztőségünk egyik tagja szerencsére ismerte a kártyára ráírt hölgyet. A hölgy az értesítést követően felvette a kapcsolatot a megtalálóval és a kártya visszakerült a tulajdonosához.
Csepel.hu
Karácsony előtt számos tehetséges gyermek családja örült annak a tartós élelmiszercsomagnak, amelyet a csepeli önkormányzat jóvoltából kaptak a Fasang Árpád Zeneiskolában tanulók december 14-én.
A hátrányos helyzetű diákok Borbély Lénárd polgármestertől vették át a karácsonyi ajándékcsomagokat, amelyekben többek között étolaj, liszt, szaloncukor, csokoládé, tea és kolbász is volt. Az eseményen részt vett Tóth János tankerületi igazgató.
Csepel.info, Mr.Gabee

Az alábbiakban megmutatjuk a mai napra várható sebességellenőrzési helyszíneket és időpontokat:
Aki esetleg Budapest többi kerületére is kíváncsi, az alábbiakban mutatjuk a teljes listát: Folytatás »