Adni jó! – Tartós élelmiszerek a karácsonyi ajándékcsomagban

Csepel.hu

Karácsony előtt számos tehetséges gyermek családja örült annak a tartós élelmiszercsomagnak, amelyet a csepeli önkormányzat jóvoltából kaptak a Fasang Árpád Zeneiskolában tanulók december 14-én.

A hátrányos helyzetű diákok Borbély Lénárd polgármestertől vették át a karácsonyi ajándékcsomagokat, amelyekben többek között étolaj, liszt, szaloncukor, csokoládé, tea és kolbász is volt. Az eseményen részt vett Tóth János tankerületi igazgató.

A polgármester Balogh Ernő önkormányzati képviselővel, a kisebbségekért és halmozottan hátrányos helyzetűekért és a hárosi fejlesztésekért felelős tanácsnokkal közösen kívánt boldog karácsonyt és boldog újévet a családoknak. Borbély Lénárd megköszönte a képviselőnek, hogy négy éve indította útjára azt a jótékony célú kezdeményezést, amelynek köszönhetően azoknak segítenek, akiknek karácsony közeledtével a legjobb adni.

A zeneiskola képviseletében dr. Szentkirályi Aladár igazgató megköszönte a szívből jövő adományokat. Hangsúlyozta: az ajándékozás mellett a szellemi támogatás éppen olyan fontos, mint az, hogy az itt tanuló gyermekek a zene által egy szebb jövő felé haladjanak.

Az adományosztáson az iskola két növendéke, Czeilinger Bence és Vadász Sándor zenés műsorszámmal kedveskedtek a vendégeknek.

 

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !