Három bajnoki cím a Csepeli DAC-nak

2018. február 7.

Csepel.hu

Három bajnoki címet szereztek a Csepeli Diák Atlétikai Club versenyzői az Országos Újonc Fedettpályás Bajnokságon, s ezzel az UTE szakosztályával együtt a legtöbb aranyérmet nyerték meg. A kétnapos verseny során 22 versenyszám szerepelt a programban, s a ezek aranyérmein 15 szakosztály osztozott, két-két aranyérmet csupán a KSI SE, az FTC és a Tapolcai SE tudhatott magáénak.

A versenyt a tavalyinál nagyobb létszámmal, 396 egyéni induló és 23 csapat részvételével rendezték meg Budapesten a nemrég felújított BOK Csarnokban. Folytatás »

Előre menekülnének: így szüntetnék meg az MSZP-t

2018. február 7.

Magyar Idők, Csepel.info

mszp

A választás után szűnjön meg az MSZP, és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa tovább a parlamenti munkát – ebben a forgatókönyvben gondolkodnak olyan szocialista prominensek, mint Lendvai Ildikó vagy Puch László. A Magyar Idők szerint az új formációban a szocialisták fia­talabb generációja, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Harangozó Tamás kapna főszerepet.

Ügyesnek kell lenniük, hiszen a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az LMP is érdekeltek az MSZP összeomlasztásában. Hiába gyengültek sokat a szocialisták, még mindig sok szavazójuk van, akik ki tudnák húzni a csávából az előbbieken kívül a Jobbikot is, melynek vezetője, a muszlimimádó Vona Gábor szélsőjobbról szélsőbalra próbálja kormányozni pártját. Az MSZP ugyanakkor 1989-ben egyszer már nevet váltott. Akkor viszont voltak fiatalabb, tehetséges politikusaik, akikből most egy sincs. Az alábbiakban a Magyar Idők cikkét olvashatják.

Folytatás »

Aranylakodalom Csepelen

2018. február 7.

Csepel.hu

Több százan idén is a sváb bálon

2018. február 7.

Csepel.hu

28. alkalommal sereglettek össze svábok és nem svábok Csepelről és környékéről, hogy idén is egy jót mulassanak a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett hagyományos sváb bálon a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában.

A bált Borbély Lénárd, Csepel polgármestere nyitotta meg, majd Németh Szilárd – aki polgármestersége előtt, alatt és után is szívén viselte a csepeli svábok ügyét – mindenkori támogatásáról biztosította a jelenlévőket. A szép számban megjelent közönségnek elmondta, reményei szerint a bálnak 2019-ben még ennél is nagyobb hely, a Kis-Duna-parton épülő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnoka adhat helyet. A képviselő több felajánlással is érkezett a tombolára. Folytatás »

Ígéretcunami az Együtt rendezvényén

2018. február 7.

Alig százan voltak kíváncsiak a magát korszakváltó pártnak hirdető Együtt csepeli kampánynyitó rendezvényére a Munkásotthonban. Szabó Szabolcs egyszázalékos pártja az ígéretek ellenére is csak ígérgetni tudott, miközben Csepel-Soroksár balliberális országgyűlési képviselőjének négy évvel ezelőtti vállalásai is csak üres lózungok maradtak.

Már messziről hallatszott, hogy valami nem stimmel. A csepeli szocialisták bázisa, hírhedt kiképzőközpontja inkább hasonlított valamiféle diszkós, 21. századi bulihelyszínre, mint a mozgalmi pártgyűlések hangulatához szokott munkásőrök hétvégi találkozójára. Persze semmi sem véletlen. Folytatás »

Figyelem, fontos információ: szombaton disznótor! :-)

2018. február 7.

Csepel.info

Idén is mindenkit szeretettel vár disznóvágásra és mulatozásra a csepeli önkormányzat. Színpadi programok, kézműves-foglalkozások, kézműves termékek vására is lesz kicsiknek s nagyoknak egyaránt.

A belépő ára 500 Ft, mely beváltható egy forralt borra, vagy teára, 14 év alatt pedig ingyenes a belépés.

Csökken az üzemanyagok ára

2018. február 6.

NapiSzektor, Mr. Gabee, Csepel.info

Bruttó 3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 364, a gázolajé 369 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb január 31-én változott, akkor a benzin ára 2 forintos emeléssel 367 forintra nőtt, a gázolaj ára nem változott, így az 371 forint maradt. Folytatás »

Tovább oszlik az MSZP: könnyekkel a szemében búcsúzott a politikus

2018. február 6.

ATV

Gyöngyös polgármestere, Hiesz György kedden egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszalépett az országgyűlési képviselői jelöléstől, nem indul a körzetben – számol be a heol.hu.

„Mikor elvállaltam a felkérést a jelölésre és most is, amikor visszalépek akkor is azt mondtam, hogy nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig” – mondta Hiesz, aki elhagyja pártját és függetlenként folytatja tovább a munkáját. Folytatás »

Nagy Sándor szobrászművész emlékkiállítás

2018. február 6.

Csepel.hu

A Csepel Galéria (Csepeli Városkép Kft.) és a Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt Nagy Sándor szobrászművész emlékkiállításának megnyitójára, amelyen barátai tisztelegnek Nagy Sándor művészete előtt.

A megnyitó időpontja: 2018. február 8. 17.00

A kiállítást megnyitja: Urbán Ágnes művészettörténész

A kiállítás március 2-ig tekinthető meg, hétfőtől csütörtökig 800-1600 óra között, pénteken előzetes bejelentkezéssel. Folytatás »

Öt és fél évet kapott a Csepelen lövöldöző rendőr

2018. február 6.

24.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Emberölés kísérletéért és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt első fokon öt és fél évet kapott kedden délelőtt a Csepelen lövöldöző rendőr – tudta meg a 24.hu. Miután kihirdették az ítéletet, megbilincselték a volt egyenruhást, a bíróság ugyanis elrendelte az előzetes letartóztatását. A férfi hat év közügyektől és ugyanennyi fegyvertől eltiltást kapott.

A rendőr 2016-ban részegen lövöldözött egy csepeli társasházban, akkor azzal védekezett, hogy a házban patkányok voltak, amelyek zajt csaptak – ez zavarta, és ezért lőtt.

Folytatás »