Augusztus 6. – A hirosimai atomkatasztrófa

2017. augusztus 6.

Csepel.info, népszava

Hét évtizeddel ezelőtt a világ belépett a nukleáris pusztítás korszakába: az Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án, illetve 9-én atombombát dobott le két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira. A katonai szakértők és történészek napjainkig vitatják, csakugyan elkerülhetetlenül szükség volt-e a két nukleáris csapásra. Háborúban azóta nem vetettek be atombombát, de a nukleáris fegyvertől mentes világ talán megvalósíthatatlan álom marad.

A második világháború már véget ért az európai hadszíntéren 1945 nyarára, de Ázsiában még nem. Japán hallani sem akart a megadásról, a háttérben teljesíthetetlen feltételeket szabott a fegyverletételre. Az Egyesült Államok haditervei elkészültek a távol-keleti szigetország lerohanására, s vállalt kötelezettségének megfelelően a Szovjetunió is készen állt harcba szállni az ázsiai fronton. Amerikában attól tartottak, hogy hatalmas véráldozattal, egyes becslések szerint akár egymilliós emberveszteséggel járt volna a Japán elleni szárazföldi invázió, s akár hosszú évekig is elhúzódhattak volna a harcok. Folytatás »

Levágta a villamos egy fiú kezét

2017. augusztus 6.

ORIGO

Horrorbaleset érte egy magyar szépségkirálynő-jelölt barátját, amikor a munkából hazafelé, a Boráros téren beesett a 2-es villamos alá. Az orvosok próbálták megmenteni a kezét, de a többórás műtét ellenére is amputálni kellett az egyik csuklóját és az ujjait.

A BKV vizsgálatot indított – tudta meg a TV2 hírműsora, a Tények.

Folytatás »

Sebességellenőrzési info – augusztus 6.

2017. augusztus 6.

Csepel.info, Mr.Gabee

Az alábbiakban megmutatjuk a mai napra várható sebességellenőrzési helyszíneket és időpontokat:

  • 09.00-12.00 II. Rákóczi F. u.
  • 13.00-15.00 Csepeli u.
  • 16.00-18.00 Szent István u.

Aki esetleg Budapest többi kerületére is kíváncsi, az alábbiakban mutatjuk a teljes listát: Folytatás »

Liberális demokrácia: az önkormányzat döntött, melegbárt kell nyitniuk a lakóknak

2017. augusztus 5.

Mandiner

Tíz melegbárt vesztett el 2006 óta a londoni Tower Hamlets kerület, ezért a helyi tanács melegbár nyitására kötelezte a lakóház kivitelezőit.

Egy újépítésű londoni lakóház kivitelezőjének a helyi tanács képviselői kikötötték: az új ingatlaban mindenképpen nyitni kell egy melegbárt – írja a Daily Mail. 

Folytatás »

Hétfőn késő este adják vissza a forgalomnak a HÉV átjárót

2017. augusztus 5.

Mr. Gabee, Csepel.info, BKK,

Korábban beszámoltunk róla, hogy a BKK tájékoztatása szerint július 28. 05:00 – augusztus 7. 23:59 -ig a Helsinki úton a Csepeli átjárónál Pesterzsébet felső állomás közelében lévő HÉV átjárót lezárják átépítés miatt.

Kapcsolódó anyagok:

Sávzárás a Gubacsi hídon

Lopás miatt keresik

2017. augusztus 5.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A ferencvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság 01090/1879/2017. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi 2017. augusztus 2-án 9 óra 30 perckor a Budapest IX. kerületében a Haller utcában műszaki ok miatt várakozó járműből ellopott egy övtáskát a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt. A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök keresik a térfigyelő kamera felvételén szereplő férfit.

 

Folytatás »

Nincs áram Csepel egyes részein

2017. augusztus 5.

Mr. Gabee, Csepel.info

 

Több olvasó jelezte szerkesztőségünkbe, hogy Csepel több pontján nincs áram szombaton napközben. A Csepel Plaza egy részén szintén nincs áram. Az ALDI elsötétült, a vásárlókat kikísérték az eladótérből.

Az áramkimaradási hullám éjszaka óta tart. Sajnos az áramkimaradás nem karbantartás miatt szünetel. Feltételezhető, hogy nem bírja a sok áramfogyasztást az ELMÜ rendszere.

Update: Bercsik Károly információi szerint Az ELMŰ számos munkatársát soron kívül berendelte és dolgozik a hiba elhárításán. Nem hivatalos úton én is azt az információt kaptuk, hogy túlterhelődött a hálózat. 

  • Plaza: egy része sötétségben, az üzletek az ALDI kivételével nyitva,
  • TESCO: Don Pepe zárva, az üzletsoron problémák vannak. Ennek ellenére a TESCO üzemel,
  • Csillagtelep nagy része áram nélkül, a SPÁR zárva,
  • Közlekedési lámpa hibáról nem kaptunk bejelentést.

Hétvégi programajánló: Újra piknik a Szabadság hídon!

2017. augusztus 5.

BKK, Mr.Gabee, Csepel.info

 

Budapest egyik legszebb hídját augusztus 5-én és 6-án, valamint 12-én és 13-án zárják le, átadva a városiaknak, hogy piknikkel és különféle programokkal élvezhessék a különleges alkalmat.

Lesznek kulturális előadások és performanszok, esténként pedig 22 óráig DJ-k és koncertek is szerepelnek. A tömegközlekedésben az alábbi változások lesznek: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok ezeken a hétvégeken nem közlekednek. A Fehérvári út térségét a meghosszabbított útvonalon, a Szent János kórház és a Városház tér között közlekedő 61-es villamossal lehet elérni, míg a Bartók Béla utat az 56A járattal, amely szintén meghosszabbított útvonalon, a Szent János kórház és Kelenföld, vasútállomás között szállít majd utasokat.

Nem bűncselekmény alapítványt alapítani és vezetni

2017. augusztus 5.

Csepel.info

A Csepel SC-nél ellehetetlenített birkózók új csarnoka iskolai, önkormányzati rendezvényeknek is megfelel majd és jól illik a sport és pihenőövezetnek fejlesztett Kis-Duna partra

Bűncselekmény hiányában utasították vissza Szenteczky János MSZP-s valamint Szél Bernadett LMP-s politikusok feljelentését, amelyben Németh Szilárdot alapítvány alapításával és annak működtetésével vádolták – értesült a Csepel.info.

Az ellenzékiek szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, ha egy alapítványt nem hozzájuk kapcsolódó álcivilek vagy saját politikusaik hoznak létre és működtetnek. A nyomozók szerint viszont ami törvényes, az mindenkinél törvényes, méghozzá párthovatartozástól függetlenül az.
Folytatás »

Időszakos korlátozásra kell számítani

2017. augusztus 5.

BKK, CSepel.info, Mr.Gabee

 

Időszakos és szakaszos korlátozásra kell számítani a Sánc utca–Czakó utca–Naphegy utca–Kereszt utca–Attila út–Alagút–Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchenyi István tér–Pesti alsó rakpart–Közraktár utca–Soroksári út–Helsinki út–Grassalkovich út–Haraszti út útvonalon motoros felvonulás miatt.

Forrás BKK Info