Pénteken este Csepel határában, a Csepeli út M0-ás felől érkező Audi eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy Volkswagen Touran gépkocsival, majd egy Mercedessel is ütközött.
A két ütközést követően az Audi az út mellett található egyik kerítésbe csapódott. Helyszíni információk szerint ez a harmadik jármű, ami becsapódik a kerítésbe az utóbbi időben. Folytatás »
– A helyzet javulása megállt. Stagnálásról és némi romlásról beszélhetünk – mondta a koronavírus-járvány adataival kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő az interjúban beszélt az esetleges járványügyi enyhítésekről, a vakcinabeszerzésről és az oltási programról, a gazdaság újraindításáról és az örvendetes demográfiai folyamatokról, valamint az ezt megalapozó családtámogatási döntésekről is.
Magyarország miniszterelnöke az operatív törzs üléséről érkezett a rádióba. Orbán Viktor azzal kezdte az interjút, hogy a legfrissebb számok alapján az elmúlt 24 órában 1576 új koronavírus-megbetegedést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy naphoz képest a javulás megállt, a helyzet kicsit romlott is. A miniszterelnök hozzátette, ezzel párhuzamosan van egy másik számsor is, az oltottak száma, melynek alapján a mai napon már 264 530 polgárt oltottak be Magyarországon, 92 000 polgár pedig már a második oltást is megkapta. – Ez fordulópont, már mi támadunk, a vírus védekezik – fűzte hozzá Orbán Viktor.
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság támogatásával öt darab szén-monoxid vészjelző és tizenegy darab füstérzékelő készüléket kapnak a leginkább rászoruló csepeliek.
A biztonságot jelentő berendezéseket Borbély Lénárd polgármester és Nagyné Kovács Tímea intézményvezető adták át a csepeli tűzoltóságon február 4-én.
Elkeseredt keresésbe kezdtünk a kisfiam macija után, aki nagyon fontos az ő számára. A mai nap vesztettük el séta közben. Van esetleg lehetőség, egy ilyen keresést megosztani az oldalon.
Köszönöm szépen a lehetőséget! Folytatás »
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. Értékelte a gazdaságvédelmi akciótervet, és felvázolta a gazdaság újraindításának tervét, amely három szakaszból fog állni.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján elmondta, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusától idén januárig tartott, ez volt a védekezés. Most jön a gazdaság újraindítási akcióterv három részletben, sportnyelven ez lesz a támadás.
Levelet írt Borbély Lénárd polgármester az FKF-nek, melyben a hamarosan kezdődő lomtalanítás kapcsán arra kéri a fővárosi céget, hogy a veszélyeztetett területeken lehetőség szerint tegyenek meg mindent az illegális hulladékok felszámolása érdekében.
Ezen kívül egy intézkedési terv megalkotását is javasolta a jövőbeni megelőzésre vonatkozóan, – ahogy fogalmazott – hogy enyhítsünk az illegális szemetelés okozta problémákon, és hogy kerületünk tisztább, rendezettebb, békésebb legyen.
A hajléktalan férfi január 23-án este gyújtotta fel a csepeli Csodakút Tagóvoda udvarán álló játéktárolót. A rendőröknek azt állította, hogy csak aludni akart a feltört tárolóban. Az óvoda területére egyébként rendszeresen másznak be, pisilnek-kakilnak össze mindent a hajléktalanok.
A Csepel.info úgy tudja, hogy az elkövetőt később szabadlábra helyezték, mivel nem tarthatták tovább előzetes letartóztatásban. Információink szerint ugyanez a férfi elegyedett szóba január 28-án délután a II. Rákóczi Ferenc úton egy elektromos mopeddel közlekedő idős asszonnyal: a mozgáskorlátozott nő helyzetét kihasználva elvette a pénztárcáját a moped csomagtartójából, és elfutott. Ismét elkapták. Folytatás »
A Budapesten élők nagy fegyelemmel tartják be a november óta életben levő kijárási tilalom rendelkezéseit, ezért 20 óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel.
Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üresen közlekedő autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein. Ezért a kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításával összhangban február 6-tól mintegy ötven fővárosi vonalon a jellemző járatkihasználtsághoz igazodva módosul a metrók, villamosok, buszok és trolibuszok esti, 20 óra utáni menetrendje. Folytatás »
György István elmondta, hogy az első két legveszélyeztetettebb csoport – az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők – beoltását lezárták. Az egészségügyi dolgozók elsöprő többségét, 93 százalékát beoltották, az idősotthonokban több mint 82 ezer dolgozó és gondozott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.
Hozzátette: az idősotthonok és szociális intézmények esetében 1875 intézményi telephelyen jártak az oltási munkacsoportok, 64 helyszínen kellett elhalasztani az oltást, mert fertőzés volt az intézményben. Itt is sor fog kerülni az oltásokra – fogalmazott, majd fontos állomásnak nevezte, hogy a vakcina beadásával a járványnak leginkább kitett idős közösségekben alakulhat ki a védettség.