Ingyenes internetet és tiszta lakást követeltek az olaszországi bevándorlók

2015. december 22.

Hirado.hu

Ingyenes internetet és tiszta lakást követeltek az olaszországi bevándorlók

Illusztráció

Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.

A kétezerszáz lakosú Cerenova településen elhelyezett huszonnégy afrikai bevándorló a főutcán rendezett ülősztrájkkal követelte, hogy ingyenes internetes összeköttetést biztosítsanak számukra, valamint a helyi önkormányzat takarítónőt fogadjon fel szállásaik rendben tartására.

Folytatás »

Megvan, mennyivel nő a minimálbér

2015. december 22.

 Hirado.hu

Megvan, mennyivel nő a minimálbér

Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbérnél 5,6, a garantált bérminimumnál 5,7 százalékos reálbér emelkedés valósulhat meg.

Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Folytatás »

Találtak egy kutyát Csepelen

2015. december 22.

Csepel.info

20151222_151824

Az alábbiakban a Vigyél Haza Alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott bejegyzését olvashatják:

December 15-én találták súlyos sérülésekkel, egy XXI. kerületi árokban ezt a 12 év körüli, tigriscsíkos közepes testű, kan kutyát. Pofáján komoly harapás nyomok, és bal mellső lába eltörött. Az Illatos úton állapotát stabilizálták és pofáját összevarrták. A további műtéteket és teljes gyógyítását alapítványunk vállalta, így most már a mi gondozásunkban keresi még két hétig az eredeti gazdáját. Kérjük, keress minket, ha tudsz valamit róla! tel. 06 20 9 344 826

Átadták a Rádiós és Kamera Korrektúra díjakat

2015. december 22.

Csepel.info, 24, Mr. Gabee

korrektura-2015-e1450778381319

Immár negyedik alkalommal hirdették ki hétfő este a Rádiós és Kamera Korrektúrát, a Hangok és Képek versenyének legjobbjait. A Boscolo Hotel New York Palace-ben megrendezett gálaesten derült ki, hogy mely alkotóközösségeket választották az év legjobbjainak.

A csepeli kettős gyilkosság dokumentumfilmje a portré-dokumentum kategóriában a harmadik lett. A filmet Csarnai Attila és Géczy Dávid rendezte, producere Skrabski Fruzsina volt. Folytatás »

Karácsonyi ételosztás a Kossuth Lajos utcában

2015. december 22.

Csepel.hu

etelosztas3

Immár hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt ételosztást tart az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen is, a Kossuth Lajos utca 138-148. számú lakótömbbel szemben, a Shell benzinkút előtti parkolóban. December 21-től 23-ig naponta 11 órától osztják ki az ezer adag ételt a rászorulóknak, akik ilyenkor Budapest más kerületeiből is ide érkeznek. December 21-én a Siemens Zrt. felajánlása alapján tarhonyás húst, uborkát, desszertet, teát, szaloncukrot kínáltak az érkezőknek. Az ételek felszolgálásában országosan ismert személyek is részt vesznek. Az első nap Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó segített az ételosztásban.

Martin A. Dale, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója szintén az ételosztók között volt, a cég több kollégájával együtt. Elmondta, hogy rendszeresen támogatják a karácsonyi ételosztást nem csupán az ételek felajánlásával, hanem önkéntes munkával is, mert a vállalat számára fontos érték a rászorulók segítése. Más karitatív tevékenységben is részt vesznek: a cégnek saját önkéntes szervezete van, amely rendszeresen végez jótékonysági munkát. Csepeli példaként említette, hogy az ősszel kifestették a Templom utcában található Sziget Gyermekotthont, ahol tavasszal az udvart is rendbe teszik. A szervezet több tagja a Siemens Zrt. helyi érdekeltségétől — a volt Csepeli Transzformátorgyártól — érkezett, amely mintegy hétszáz embernek ad munkát. Folytatás »

Tartós élelmiszercsomagot kaptak a Fasang iskolában hátrányos helyzetű tanulók

2015. december 22.

Csepel.hu

elelmiszer5

Karácsony közeledtével több szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és családja örülhetett annak a tartós élelmiszercsomagnak, amelyet a Fasang Árpád Zeneiskolában december 21-én vettek át. A csepeli önkormányzat támogatásával a „TEHETSÉG-VÁR” elnevezésű programban résztvevő, s a zeneiskolában a tankerület támogatásával tanulók kaptak az ünnepi sütéshez-főzéshez is felhasználható tartós élelmiszereket.

A Fasang és a Lajtha iskola együttműködésében a 2013/14. tanévben indult program a tehetséges csepeli gyermekek felkutatását, támogatását tűzte ki célul. Folytatás »

Robbanásig feszült a helyzet: a migránsok 10 százalékát ismerik

2015. december 21.

Origo

a migránsok 10 százalékát ismerik

Nem tudják ki kicsoda, honnan jött, mit csinált

A migránsoknak mindössze 10 százalékától tudtak ujjlenyomatot venni a német hatóságok az elmúlt hónapokban – írja a Die Welt. Jörg Radek, a német rendőrszakszervezet alelnöke szerint az országba ellenőrizetlenül beáramló embertömeg komoly nemzetbiztonsági veszélyt jelent.

Németországban jelenleg több tízezren tartózkodnak olyanok, akiket nem sikerült regisztrálni, így azt sem tudni róluk, hogy valóban azok-e, akiknek az osztrák–német határon mondták magukat. Radek több százezerre teszi azoknak a számát, akikről nem tudni, milyen néven és okból utaztak be az országba.   Folytatás »

Az Erzsébet-programban újra felfedezhetik a legszebb hazai üdülőhelyeket a szépkorúak

2015. december 21.

Magyar Idők

Az Erzsébet-programban újra felfedezhetik a legszebb hazai üdülőhelyeket a szépkorúak

Több tízezer hazai nyugdíjas pihenhetett az elmúlt négy évben az Erzsébet-programnak köszönhetően. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az idősebb korosztály is aktívan figyeli a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokat.

Aktívan vesznek részt a nyugdíjasok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokon, az elmúlt időszakban nagy számmal jelentkeztek a szociális üdülési lehetőségekre. Az alapítvány elképzelése és a pályázók igényei találkoztak, a kezdeményezés tehát elérte azon célját, hogy az emberek ismerik és kedvelik az Erzsébet-programot. A szociális üdülési pályázatokat az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében hirdette meg az Alapítvány, amely az elnyerhető támogatást gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek, illetve üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Míg 2012-ben 17 ezer, tavaly már 34 ezer nyugdíjas vett részt a pályázatokon. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a nemzetközi és a hazai szociálturisztika zászlóshajójának számít a megszervezett üdülések, valamint az üdüléshez jutottak számát illetően, hiszen több mint 400 ezer ember, közülük több mint 200 ezer gyermek vett részt az Erzsébet-programban.

Folytatás »

Baleset a Kossuth Lajos utcában

2015. december 21.

Mr. Gabee

Fotó: Mr.  Gabee

Fotó: Mr. Gabee

Hatalmas torlódásra szamitsanak mindazok, akik a Kossuth Lajos utcát akarják érinteni hétfő 18 óra magasságában, ugyanis baleset történt a Penny Market előtti gyalogos átkelőnél.

Mr. Gabee információi szerint feltehetőleg gyalogost gázolt a képen látható zöld színű Suzuki Swift sofőrje, ugyanis csúnyán megsérült a szélvédője. A baleset miatt a Szent Imre tér felől érkezők rendőri irányítás mellett áttérnek a szemközti sávba. Hatalmas a torlódás a környéken.

Gospel koncert karácsony előtt

2015. december 21.

Csepel.hu

gospel4

Második alkalommal adott nagysikerű karácsonyi gospel koncertet a Segítség Köve Alapítvány Ifjúsági Zenekara és Kórusa a Királyerdei Művelődési Házban december 20-án. A közel nyolcvanfős színpadra lépő kórus tagjai nyolc középiskolából (Jedlik Ányos Gimnázium, Fazekas Mihály Gimnázium, a Csepel Sziget Általános és Szakképző Iskola, Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, Jasik Álmos Művészeti Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, József Attila Gimnázium, Batthyány Kázmér Gimnázium) érkeztek. A csepeli önkormányzat által támogatott rendezvény fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő volt.

Az „Örvendj világ” című teltházas koncerten az ifjú előadók többek között énekeltek a karácsonyról, adventről és a hanuka ünnepéről. Műsorszámaikban a külföldi zeneszerzők szerzeményei szóltak fuvolán, klarinéton, szaxofonon, hárfán. A közönség a karácsonyi hangulatot hozó zenei élményt többször vastapssal jutalmazta. Folytatás »