Tartós élelmiszercsomagot kaptak a Fasang iskolában hátrányos helyzetű tanulók

Csepel.hu

elelmiszer5

Karácsony közeledtével több szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és családja örülhetett annak a tartós élelmiszercsomagnak, amelyet a Fasang Árpád Zeneiskolában december 21-én vettek át. A csepeli önkormányzat támogatásával a „TEHETSÉG-VÁR” elnevezésű programban résztvevő, s a zeneiskolában a tankerület támogatásával tanulók kaptak az ünnepi sütéshez-főzéshez is felhasználható tartós élelmiszereket.

A Fasang és a Lajtha iskola együttműködésében a 2013/14. tanévben indult program a tehetséges csepeli gyermekek felkutatását, támogatását tűzte ki célul.

A jótékony adományosztás hagyományának ápolását az önkormányzat idén is folytatta, amikor a karácsonyi ünnep előtt a hátrányos helyzetű tanulókra gondolt. Számukra Balogh Ernő önkormányzati képviselő, a kisebbségekért és halmozottan hátrányos helyzetűekért és a hárosi fejlesztésekért felelős tanácsnok adta át a csomagokat.

A Csepeli Városkép Kft. szervezte átadáson a képviselő – Borbély Lénárd polgármester üdvözletének tolmácsolása után – a „Jobb adni, mint kapni” ismert mondással köszöntötte a jelenlévőket. Reményét fejezte ki a tekintetben, hogy vannak, akik a fenyőfa alá kerülő tábla csokinak is szívből örülnek karácsonykor. Hozzátette: igyekeztünk úgy összeválogatni a csomag tartalmát, hogy abból a felnőttek és a gyermekek egyaránt kedvükre csemegézhessenek az ünnep fényében.

Csepel.hu

7 hozzászólás “Tartós élelmiszercsomagot kaptak a Fasang iskolában hátrányos helyzetű tanulók” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Már csak be kell osztaniuk egy évre.

  2. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Nem véletlen kapnak tartós élelmiszert!
    A karácsonyi krumpliból részesültek a kimaradt szemeket akár el is ültethetik és jövőre már nem kell sorba állni újabbért! 😀

  3. ebihal szerint:

    Biztosan kurvára élvezték a csemegézést!

  4. nagyapó szerint:

    Megható ahogy a zeetásak, 1/2eszű1/2x, idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez meg csecsemő béka viszonyulnak a jótékonysághoz.
    A szegények istápolója a “maffabal”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. ebihal szerint:

    vén barom!
    A szeretet csomagból mióta csemegéznek? Nem először futnak bele, hogy kikiabálják
    mások szociális rászorultságát, csak azért, hogy magukat fényezzék!

  6. felix szerint:

    Nagyapopó.
    Ezt te nem értheted hiszen kereszténydemokrata vagy 47 000 forintért.
    Egyébként a keresztényi értékekhez annyi közöd sincs, mint a nevében felvett tisztelet díjadhoz.
    A pénz elvek nélkül is pénz, ugye ez a vezérelved?

  7. nagyapó szerint:

    Eetásak! Röf-röf. Ennyit tudnak a szolidaritásról, a szegények támogatásához!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !