Magyar Hírlap

Álláspont. Mint Krisztus a kereszten, úgy áll előttünk, megalázva és kikötözve két évezrednyi emberi civilizáció. …Mert hajdan voltak ők ketten: Tomóceusz Katatiki és Gyugyu. Katatiki mérhetetlen hatalmú úr volt, Gyugyu pedig az ő rabszolgája. Katatiki kivágatta Gyugyu nyelvét, mert egyszer véletlenül elmosolyodott. Elvette Gyugyutól a lányát, és odaadta egy másik úrnak, hogy kedvét töltse rajta, és a lány ebbe belehalt. Elvették a kisfiát is, hogy egy „élveteg” öregúr szórakozhasson vele. Feleségének pedig kiszúrták a szemét, mert egyszer véletlenül rálépett Katatiki kedvenc majmának farkára. És Gyugyu mindezt kibírta, mert volt egy elmélete:
„Nyomorult rabszolga vagyok, meggyötörhetnek, megalázhatnak, kiszúrhatják a szememet, elvehetik a gyermekeimet, megölhetik a feleségemet, de mégis nekem a legjobb, mert mindezeket a szörnyűségeket nem én követtem el. A kisemmizettek, a megkorbácsoltak közé tartozom ugyan, de a lelkiismeretem tiszta. És ez az, ami a legtöbb.” Folytatás »