Magyar Hírlap
Álláspont. Mint Krisztus a kereszten, úgy áll előttünk, megalázva és kikötözve két évezrednyi emberi civilizáció. …Mert hajdan voltak ők ketten: Tomóceusz Katatiki és Gyugyu. Katatiki mérhetetlen hatalmú úr volt, Gyugyu pedig az ő rabszolgája. Katatiki kivágatta Gyugyu nyelvét, mert egyszer véletlenül elmosolyodott. Elvette Gyugyutól a lányát, és odaadta egy másik úrnak, hogy kedvét töltse rajta, és a lány ebbe belehalt. Elvették a kisfiát is, hogy egy „élveteg” öregúr szórakozhasson vele. Feleségének pedig kiszúrták a szemét, mert egyszer véletlenül rálépett Katatiki kedvenc majmának farkára. És Gyugyu mindezt kibírta, mert volt egy elmélete:
„Nyomorult rabszolga vagyok, meggyötörhetnek, megalázhatnak, kiszúrhatják a szememet, elvehetik a gyermekeimet, megölhetik a feleségemet, de mégis nekem a legjobb, mert mindezeket a szörnyűségeket nem én követtem el. A kisemmizettek, a megkorbácsoltak közé tartozom ugyan, de a lelkiismeretem tiszta. És ez az, ami a legtöbb.”
Az Ötödik pecsét példabeszéde ez. S persze a kérdés, hogy ha újjászületnél, melyiket választanád, kinek az életét? Tomóceuszét vagy Gyugyuét?
Mint Krisztus a kereszten, úgy áll előttünk, megalázva és kikötözve két évezrednyi emberi civilizáció. Összeverték, vérzik, szenved, a legutolsó húsz-harminc év beteg törpéi gúnyolják, verik, röhögik, arcába köpnek.
Kiírták magukra, hogy SZABADSÁG, és erre szükség is volt, mert magától nem látszana, rájuk nézve épp erre nem gondolna senki. A SZABADSÁGOT a tömeg ott látja, a megalázott, összevert, leköpött két évezrednyi emberi civilizációban. Hiszen ott áll a hősiesség és a cinizmust tagadó hit. Ott a harc és a nemzet. Minden megkérdőjelezhetetlen érték és igazság, a maga helyén álló ember, aki még nem képzeli magát istennek.
És ott a férfi és a nő. A férfi, az örök vadász, és a nő, aki az otthon.
„ÁDÁM
Ez az enyém. A nagy világ helyett / E tér lesz otthonom. Birok vele, /
Megvédem azt a kártevő vadaktól, / És kényszerítem nékem termeni.
ÉVA
Én meg lugost csinálok, éppen ollyat, / Mint az előbbi, s így körénk varázsolom / A vesztett Édent.”
Nem olyan bonyolult ez, igaz, nem is „modern”. Miképpen a szakrális sem „modern”, és a szakralitásban nőnemű volt a mindenség is. A „Pacha Mama”, és Gaia, a „magasztos istennő”, és nő az „anyaföld” is. Ebből a szakrálisból küzdötte le magát a nő az „egyenjogúság” sívó lapályára, ahol dolgozhat rogyásig, építhet karriert, és igen, még súlyt is emelhet. Milyen jó neki…
A kikötözött, megalázott, vérző, kétezer éves emberi civilizáció nem ilyen. Csak az utolsó húsz-harminc év törpéi ilyenek. Ezek háborodtak fel, és őket foglalta össze egy zseni imigyen:
„Nem kell a terhességi tesztes dolog, felháborodni se kell! Egyszerűen NE szüljetek! Tényleg, minket is felbosszantott Kövér László, hisz mit képzel? Mit kezdenénk a ti gyerekeitekkel ugyanis? Elsősorban biztos, hogy apa nélkül nőne fel, hisz magatok se tudjátok, ki az. Szexuálisan olyan emancipáltak vagytok, feminizmusban meg annyira élen jártok, hogy a »férfi« fogalmát kizárólag úgy tudjátok értelmezni, mint egy hangyakirálynő. Van is ezért épp elég pasitok a negyvenéves korotokig a vagyonokból fenntartott, tinilány kinézetű testetek mellé. Ne szüljetek gyereket, bontakoztassátok ki magatokat! Legyetek beszáradt, elviselhetetlen, férfi alkalmazottait egzecíroztató főnökpicsák, akik otthon, magányosan bebaszva posztolgatnak Coelho-idézeteket és a meleg barátaiknak zokognak öles posztokon arról, hogy mennyire egyedül vannak. (…) Ne szüljetek egyáltalán, ne házasodjatok, legfőképpen ne éljetek családban! Teljesítsétek ki magatokat úgy, ahogy a média meg a szar propagandátok mondja!
Kísérletezzetek a bi- és homoszexualitással, váltogassátok partnereiteket, dolgozzatok multicégeknél, keressetek jobban, mint egy családfenntartó férfi, hogy aztán – gyerek helyett – azt a rengeteg pénzt költsétek egzotikus utazásokra, sminkre, ruhákra, parfümökre, autóra és egyéb marhaságokra! A végén meg egy vagyont arra, hogy a spermabankból mesterségesen legyártsanak nektek lombikban egy gyereket valami kósza egyetemista spermájából, hogy aztán saját nyomorotokat átültethessétek bele.”
Tökéletes.
De mi a kikötözöttel vagyunk. Mert nagyanyáink vannak benne. A nagymamám, igen, aki azért kelt ötkor, hogy hétre készen legyen a friss tócsni, mert mi, kicsike ördögök, csak azt voltunk hajlandók reggelizni. És felnevelt a nagymamám négy gyereket, hat unokát, túlélt két háborút, kitelepítést, kuláklistát, ’56-ot, kommunizmust, és tócsnit sütött és varrt, és a déli harangszóra nagyapám elé tette az ebédet, és nem ért rá depresszióba esni, és nem gondolta, hogy semmit sem ér az élete. És nem háborodott fel a házelnök és az énekes szavain, tudom, mert már mindennap beszélünk, hiszen eltemettük három éve. Anyám sem háborodott fel, pedig ő már „emancipált” volt, úgyhogy dolgozhatott mindennap, és ügyelhetett éjszakánként a kórházban, és hurcolhatta hazafelé a szatyrokat, és főzhetett ő is rogyásig, és azért felnevelt minket, becsülettel. A feleségem sem háborodott fel, aki orvos lett, szakmájában az egyik legjobb, és élsportoló, válogatott evezős, aki még két éve a senior olimpián is bronzérmet tudott nyerni, és megtanult két nyelven beszélni felsőfokon, és gyerekeket szült, és áll huszonöt éve a műtőben, és nő maradt. Igazi.
Őnekik nincsen közük az utolsó húsz-harminc év törpéihez.
Magyar Hírlap
