Néptánc gálával zárták a tanévet

2016. május 31.

Csepel.hu

 

DSC_1686

„A magyar néptánc kincs és közösségformáló erővel hat a gyermekekre” – fogalmazott a Királyerdei Művelődési Házban rendezett Néptánc gálájukon Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese.

 Az intézmény életében több éve hagyomány, hogy az iskolai tanéveket művészeti évzárókkal fejezik be. Ennek keretében tartották május 30-án a gálát, melynek műsorába bekapcsolódott a Kádár Katalin Tagóvoda, a Csepp-Csepel és Kis-Csepel néptáncegyüttes. A táncosokat a Gázsa zenekar kísérte.

Folytatás »

Idén is Final 24!

2016. május 31.

Csepel.hu

 

final_szorolap_A5-1.jpg

2016-ban már negyedik alkalommal rendezi meg a Pest Megyei Kézilabda Szövetség a „Final 24”-et; a megyei női és férfi junior, illetve felnőtt bajnokságok döntőit egy napon és egy helyszínen.

 2013-ban Dabas, 2014-ben Érd, 2015-ben Mogyoród adott otthont az eseménynek, idén június 4-én pedig Budaörs látja vendégül a döntős csapatokat, valamint az őket elkísérő szurkolókat és valamennyi érdeklődőt. (A pontos cím: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand; 2040 Budaörs, Hársfa u.6.)

Az egész napos rendezvényre a belépés díjtalan, és a mérkőzések mellett a szervezők számos kiegészítő programmal is várják a kilátogatókat: lesz zsákbamacska; tombola értékes nyereményekkel; sportudvar kicsiknek és nagyoknak; termékkóstoló; tánc- és autóbemutató; vezetéstechnikai tanácsadás; vércukor-szint mérés; étkezési-, fogápolási- és szájhigiéniai tanácsadás; valamint a döntők mellett egy gálamérkőzésre is sor kerül.

Folytatás »

Schiffer András lemond minden tisztségéről és kiszáll a politikából

2016. május 31.

Mandiner, MTI

migránsügyben Schiffer András

Lemond minden tisztségéről és visszavonul a napi politikától Schiffer András, az LMP frakcióvezetője és társelnöke – jelentette be az Indexnek adott interjújában a politikus. A zöldpárt alapítója nem indul a következő választásokon, Brüsszelbe sem vágyik, de alkotmánybíró és köztársasági elnök sem lenne, hanem visszatér az ügyvédi pályára és az LMP körüli szellemi erőtért építésével fog foglalkozni.

Távozik a pártpolitikából Schiffer András, az LMP alapítója, vezetője. Döntését hétfő este közölte hivatalosan a párt elnökségével – ezt a politikus az Indexnek adott interjúban jelentette be, amely éjfél után jelent meg a hírportálon. Az interjúban a politikus közölte: a társelnöki posztról június 1-jével, a parlamenti mandátumról augusztus 31-gyel mond le, majd ügyvédként dolgozik tovább. Párttagságát viszont megtartja. Schiffer András szerint ez a parlamenti ciklus nagyon élesen megmutatta, ha nincs meg a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a párt nagyon nehezen tud áttörni. Folytatás »

Meghívó – Tűzzománc kiállítás

2016. május 31.

Csepel.hu

meghivo

Az Erdei Éva Galéria tisztelettel meghívja Önt Papp Olívia képzőművész Tűzzománc kiállításának megnyitójára, 2016 június 4-én 17 órára.

A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész köszönti, a kiállítást Körösi Papp Kálmán festőművész nyitja meg.

Cím: 1213 Budapest, Kondor utca 29. telefon: +361 420 0334

Szeretettel várjuk!

 

Csepel.hu

Traffipax és időjárás info – május utolsó napja

2016. május 31.
BRFK, Időkép, Mr. Gabee, Csepel.info
A kép illusztráció

A kép illusztráció

Kedden a változóan felhős-napos időben főként északon, északnyugaton lehet több helyen zápor, zivatar. Keletebbre több napsütés várható, de délután ott is megjelennek a gomolyfelhők. Gyakran lesz élénk, olykor erős a délnyugati szél. Hajnalban 11-17, délután 23-28 fokra számíthatunk. Nem várható fronthatás.
XIX. ker. RK 07.00-10.00 főközl. utak ell. XIX. Báthory u.
IX. ker. RK 08.00-09.00 baleseti stat. IX. Távíró u.
IV. ker. RK 08.00-10.30 baleseti stat. IV. ker. Fóti út
XIV. ker. RK 08.00-12.00 főközl. utak ell. XIV. Ajtósi Dürer sor
XI ker. RK 08.30-11.00 főközl. utak ell. XI. Hunyadi J. u.
XVII. Ker. RK 09.00-10.30 főközl. utak ell. XVII. Pesti út
KLFO FFBO 09.30-12.00 főközl. utak ell. XXIII. Grassalkovich út
IX. ker. RK 10.00-11.00 baleseti stat. IX. ker. Illatos u
XIX. ker. RK 11.00-14.00 állampolgári bej. XIX. Zalaegerszeg utca
XVII. Ker. RK 11.30-13.00 főközl. utak ell. XVII. Pesti út
IV. ker. RK 11.30-14.00 főközl. utak ell. IV. ker. Baross u.
IX. ker. RK 12.00-13.00 baleseti stat. IX.Vágóhíd u.
XI ker. RK 12.00-15.00 főközl. utak ell. XI. Szerémi u.
KLFO FFBO 13.00-15.30 főközl. utak ell. XXIII. Szent László út
XIV. ker. RK 13.30-17.30 baleseti stat. XIV. Csömöri út
IX. ker. RK 14.00-15.00 baleseti stat. IX. Távíró u.
XVII. Ker. RK 14.00-15.00 főközl. utak ell. XVII. Szent Imre herceg út
IV. ker. RK 15.00-18.00 főközl. utak ell. IV. ker. Külső Szilágyi út
IX. ker. RK 16.00-17.00 baleseti stat. IX. ker. Illatos u
XVII. Ker. RK 16.00-17.00 főközl. utak ell. XVII. Ferihegyi út
KLFO FFBO 16.30-18.30 főközl. utak ell. XX. Török Flóris u.
XXII ker. RK 19.30-22.30 állampolgári bej. XXII. Gádor utca
XXII ker. RK 23.30-02.30 baleseti stat. XXII. Háros utca

Csepel történelme – a Langmár vendéglő

2016. május 30.

V39endre, csepel.info

LANGMÁR-01a

2016. május 28.-ai Csepel történelme rovatunkban közreadtuk a Langmár vendéglő képét, amelyet Vezér Endre édesapja, Vezér Béla fényképezett 1936. után, mivel akkor vette Rolleiflex fényképezőgépét. Ez a fényképezőgép 6X6 cm-es filmre fényképezett. A vendéglő tulajdonosa Langmár János volt, a csepeli Klement család tagja, Vezér Béla unokatestvére. Az alábbiakban v39endre visszaemlékezését közöljük:

Amint látható a HÉV sínpályája még az út két oldalán haladt. A Langmár család a földszintes vendéglő mögötti ferde tetős házban lakott az emeleten. A földszinten ott folytatódott a vendéglő és ott volt a konyha is. E hátsó étterembe néhány lépcsőn lehetett felmenni. Folytatás »

Csökkent a dohányzók száma Magyarországon

2016. május 30.

Fidesz.hu

Csökkent a dohányzók száma Magyarországon

Néhány év alatt csökkent a dohányzók száma Magyarországon, ugyanakkor a fiatalok körében nőtt a naponta rágyújtók aránya – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az egészségügyért felelős államtitkár a dohányzásmentes világnap alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón a nemdohányzók védelméről szóló törvényt az utóbbi évek “legnagyobb vívmányaként” említette, jelezte egyúttal, hogy májustól az elektromos cigaretta (e-cigaretta) is ugyanolyan korlátozás alá esik a fogyasztást, az árusítást és a reklámozást tekintve, mint a hagyományos dohányáruk.

Folytatás »

Lakossági tájékoztatás: Elöregedett kábelek cseréje jún. 1-30

2016. május 30.

Csepel.hu

 

2000px-Baustelle.svg

 

Június 1-től június 30-ig régi, elöregedett (30 éves) elektromos kábeleket cserélnek a Bajcsy-Zsilinszky út Árpád utca és József Attila utca közötti szakaszán.

A gyalogosok ebben az időszakban csak az egyik oldali (páratlan számozású) járdaszakaszt használhatják. Útlezárás sehol sem várható, a személy-, és gépjárműforgalom az ingatlanok elérhetősége szempontjából biztosítva lesz.

Lakossági áramkimaradás nem várható.

Köszönjük türelmüket.

 

Most szerdán csak a dízel drágul

2016. május 30.

Autónavigator

Emelkedett a benzin ára

Míg pénteken csak a benzin ára nőtt, most szerdán csak a gázolajé fog – így csökken az üzemanyagfajták közötti árkülönbség.

Míg múlt szerdán a benzin és a gázolaj is drágult, pénteken már csak a benzin ára nőtt, most szerdán, azaz június 1-jén pedig a gázolajon a sor. Akkor ugyanis a Holtankoljak.hu információi szerint literenkénti 3 forinttal nő a dízel üzemanyag ára. Az átlagos literenkénti dízelár így 342 forintra emelkedik, a 95-ös benziné marad a literenkénti 347 forintos szinten. Így az átlagárak között már csupán literenkénti 5 forint differencia marad.

Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 30-40 forintos árkülönbség is. Így nem csak a tankolás idejére, hanem annak helyére is erőteljesen ajánlott figyelni.

Lakossági felhívás – fűnyírás és kaszálás

2016. május 30.

Csepel.hu

 

lawn-mower-938555_960_720

Tisztelt Csepeli Lakosok! 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. kaszálási és fűnyírási munkákat végez az alábbi időpontokban.

2016. május 30-ai héten az alábbi helyszíneken:

  • Ady lakótelep
  • Kiss János Altábornagy utca
  • Városközpont
  • Királymajori lakótelep
  • Sport Szabadidő és Rendezvény Központ

2016. június 06-ai héten az alábbi helyszíneken:

  • Bajcsy lakótelep
  • Iskola tér
  • Szent Imre tér
  • Simon Bolivár lakótelep

A munkálatok elvégzése az időjárástól is függ.

Köszönjük türelmüket és megértésüket.