Suttyók parkolnak – “tojok az új festésre”

2016. június 8.

Csepel.info, Mr.Gabee

20160607_224623

Kedden este arról számoltunk be, hogy feltehetőleg suttyómentesítés miatt festették újra a Tesco parkolójának elválasztó vonalait.

Sajnos úgy tűnik, hogy elhamarkodtuk ezt a feltételezést, hiszen a fenti olvasói fotón is látható, hogy az Audi tulajdonosa nem foglalkozott a parkolási rend betartásával.

Szenior sakkverseny a Nyugdíjas Közösségi Házban

2016. június 8.

Csepel.hu

DSC_2888

Harmadjára rendezik meg az országos szenior rapid egyéni sakkversenyt, amelynek a csepeli elődöntőjét a Nyugdíjas Közösségi Házban tartották meg június 7-én. A versenyre huszonhárman neveztek be és svájci rendszerben körmérkőzést vívtak. A győztes Vértes Zoltán lett, második Fodré Sándor, a harmadik pedig Kovács Zoltán. Ők hárman jutottak be a Nagykanizsán megrendezésre kerülő országos döntőbe.

A versenyre a hatvan éven felüliek jelentkezhettek. A huszonhárom nevezett között egy hölgy, a hetvenesztendős Bácsi Éva is szerepelt. A szabályok szerint a viadalt hétfordulós, svájci rendszerben bonyolították le. A rapid versenyeken a sakkozóknak húsz-húsz perc gondolkodási idő állt a rendelkezésükre. Délután három órakor kezdődtek a mérkőzések, és este nyolckor fejeződtek be. A résztvevők többsége jól ismeri egymást, hiszen rendszeresen összejárnak sakkozni a közösségi házban.

Folytatás »

Véradás a Csepel Plazában június 10-én

2016. június 8.

Csepel.hu

veradas

2016. június 10-én (pénteken) véradás lesz a Csepel Plazában (1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170.) 14.00 és 18.00 óra között.

A regisztrációhoz szükséges: személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ szám.

Csepel.hu

Legyen Ön is várostervező!

2016. június 8.

Csepel.hu

csepelarca

Csepel fejlesztése tovább folytatódik.

Ennek a folyamatnak kapcsán hirdeti meg a kerület önkormányzata nyílt ötletpályázatát, mely a Kossuth Lajos utcai üzletközpontok arculat- és dizájnváltását célozza meg: ettől az érintett városrész környezetének növekedését, élettel teli közösségi térré szerveződését várják.

Ön is hozzájárulhat ehhez kreatív ötletekkel, megvalósítható dizájn- és vizuális elképzelésekkel, új látásmóddal.

Elindult a www.csepelarca.hu oldal, itt minden információ megtalálható.

Csepel.hu

Baleset történt az Arpad utcában

2016. június 8.

Mr. Gabee

20160608_081856

Foto: Mr. Gabee

Baleset történt Csepelen az Árpád utca és a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésében szerda reggel. 

A baleset nem zavarja a kereszteződés forgalmát.

Traffipax és időjárás info – június 8.

2016. június 8.

BRFK, Mr.Gabee, Időkép, Csepel.info

A kép illusztráció

A kép illusztráció

Szerdán folytatódik a többnyire napos idő, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb északnyugaton alakulhat ki néhol futó zápor a délutáni órákban. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalra 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, majd délután a legmelegebb órákban 23-27 fok közötti értékeket mérhetünk. Marad a frontmentes idő.
07.00-08.30 Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. 12.00-15.00 Bp. XI. ker. Szerémi
07.30-10.30 Bp. II. Zöldlomb út 12.00-15.00 Bp. XV. Pázmány P. utca
08.30-10.00 Bp. XVI. ker. Rákospalotai határút 12:30-14:30 Bp. XII. ker. Jagelló út
08.30-11.00 Bp. XI. ker. Andor u. 13.00-14.00 Bp. XVI. ker. Szlovák u.
09.00-10.30 Bp. X. Ker. Harmat u. 13.00-14.30 Bp. X. Ker. Gergely u.
09.00-11.00 Bp. XIII. Tatai út 13.00-15.30 Bp. IX. Soroksári út
09.00-12.00 Bp. VII. Dózsa György út 13.30-16.30 Bp. VII. Dózsa György út
09.30-12.00 Bp. IX. Üllői út 14.30-15.30 Bp. XVI. ker. Újszász u.
09:00-11:00 Bp. XII. ker. Zugligeti út 14.30-17.30 Bp. XXI. Kossuth L. u.
10.30-12.00 Bp. XVI. ker. Ostoros út 15.30-17.30 Bp. XIII. Kámfor u.
10.30-13.30 Bp. XXI. Csepeli u. 15:30-17:30 Bp. XII. ker. Istenhegyi út
11.00-12.00 Bp. X. Ker. Harmat u. 16.00-19.00 Bp. XV. Károlyi u.
11.30-14.30 Bp. II. Községház utca 16.30-18.30 Bp. IX. Üllői út
12.00-14.00 Bp. XIII. Röppentyű u. 21.00-24.00 Bp. XVIII. Nagykőrösi út

Suttyómentesítik a Csepeli TESCO parkolóját

2016. június 7.

Csepel.info

13414480_1170571606321236_1630388635_n

DarthDark olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy suttyómentesíti a Csepeli TESCO a parkolóját.

Elmondása szerint új, jobban látható pakoló és elválasztó sávi felfestések kerületek ki a II. Rákóczi Ferenc úti területre. Olvasónk és mi is reméljük, hogy kevesebb lesz a suttyó ezen a környéken. Elvégre: “a legkisebb is számít!”

Illegális bevándorlás: Egyre erőszakosabbak a migránsok

2016. június 7.

Hirado.hu

Egyre erőszakosabbak a migránsok

Az elmúlt időszakban egyre gyakoribb lett a migránsok erőszakos fellépése – az elmúlt napokban magyarországi táborokban tapasztaltakat foglalta össze a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

A múlt héten Kiskunhalason tiltakoztak csoportokban verődve a migránsok több napon keresztül. Fizikai erőszak is történt: múlt kedden az egyik afgán migráns egy másik társa füléből kiharapott egy darabot. Hétfőn a békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban (MÖBEK) kezdett tiltakozásba migránsok egy csoportja. Ott nem történt fizikai erőszak, bevándorlási, menekültügyi dolgozóknak és rendőröknek délutánra sikerült helyreállítania a rendet.

Folytatás »

A Csepeli Városgazda Zrt. felvételt hirdet

2016. június 7.

Csepel.info, Mr.Gabee, K.Attia

13384939_1692288787702987_1569605291_n

Suttyók parkolnak – “Üres parkolóba nehéz beállni…”

2016. június 7.

Csepel.info, Mr.Gabee, K.Attila

13393564_1692610094337523_1865256511_n

Ismét jelentkezünk Suttyó parkolós rovatunkkal, melynek áldozatát K.Attila a kapta lencsevégre a képen látható autót a Táncsics Mihály utcában..

A képen jól látható, hogy az autó vezetője nem foglalkozott azzal, hogy szabályosan parkoljon be autójával.