Szenior sakkverseny a Nyugdíjas Közösségi Házban

Csepel.hu

DSC_2888

Harmadjára rendezik meg az országos szenior rapid egyéni sakkversenyt, amelynek a csepeli elődöntőjét a Nyugdíjas Közösségi Házban tartották meg június 7-én. A versenyre huszonhárman neveztek be és svájci rendszerben körmérkőzést vívtak. A győztes Vértes Zoltán lett, második Fodré Sándor, a harmadik pedig Kovács Zoltán. Ők hárman jutottak be a Nagykanizsán megrendezésre kerülő országos döntőbe.

A versenyre a hatvan éven felüliek jelentkezhettek. A huszonhárom nevezett között egy hölgy, a hetvenesztendős Bácsi Éva is szerepelt. A szabályok szerint a viadalt hétfordulós, svájci rendszerben bonyolították le. A rapid versenyeken a sakkozóknak húsz-húsz perc gondolkodási idő állt a rendelkezésükre. Délután három órakor kezdődtek a mérkőzések, és este nyolckor fejeződtek be. A résztvevők többsége jól ismeri egymást, hiszen rendszeresen összejárnak sakkozni a közösségi házban.

Bácsi Éva, az egyetlen női versenyző ezt mondta: „Szeretek sakkozni és régóta játszok. Főleg a párommal csatázok, de bevallom, többnyire ő nyer. Tavaly is indultam a csepeli versenyen, s bár nem kerültem a legjobbak közé, jól éreztem magam a viadalon. Hetente általában egyszer eljárok ide a közösségi házba, ahol a kisteremben szoktunk sakkozni. Amúgy pedig a Csepeli Strandra megyek úszni szinte minden nap. Ezer métert leúszok, ami nagyon jól esik.”

Babics Sarolta, a Nyugdíjas Közösségi Ház vezetője elmondta, hogy a csepeli nyugdíjasok körében népszerű a közösségi ház. Naponta átlagosan tizenhatan szoktak sakkozni a kisteremben. Mások kártyáznak, beszélgetnek, élményeket osztanak meg. A komolyzenei koncertek annyira sikeresek, hogy rendre telt ház előtt rendezik meg őket. Szombatonként táncos délutánokat tartanak, a táncversenyek szintén népszerűek. Kedveltek az úti beszámolós programok és a mozielőadások.

A csepeli szenior rapid egyéni sakkverseny minden résztvevője oklevelet és egy üveg bort kapott emlékül. Az első három helyezettet ajándékkosárral jutalmazták, benne pezsgővel, fehér és vörös borral, csokoládéval. A győztesek – Vértes Zoltán, Fodré Sándor és Kovács Zoltán – már készülhetnek a nagykanizsai országos döntőre.

cs. a.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !