Kellemes utazás, szép élmények a családi hajókiránduláson

2018. augusztus 27.

Csepel.hu

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén második alkalommal vettek részt érdeklődő családok az önkormányzat ingyenes dunai hajókirándulásán. A Boráros téri kikötőből indult Zsófia főhercegné rendezvényhajón színes programok, felejthetetlen panoráma és teljes körű vendéglátás fogadta a résztvevőket. A gyerekek és szülők egyaránt jól érezték magukat a Csepeli Városkép szervezte nyárutó rendezvényen.

A programon jelen volt Borbély Lénárd polgármester is, aki rövid köszöntőjében utalt rá, hogy idén 2018-ban hivatalosan a családok éve van. Mint mondta, ezért döntöttek úgy, hogy ebben az évben három hajókirándulást szerveznek a családoknak. Folytatás »

Olvasói levélből idézünk

2018. augusztus 26.

Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott leveléből idézünk:

Sziasztok! Tegnap este a csepeli McDonald’s McDrive részében kidurrant a jobb első gumim. Friss jogsisként teljes pánikban úszva vergődtem, hogyan is tovább. Szerencsémre feltűntek az étterem biztonsági emberei és félre tolták az autómat.
Mindezek utàn sem hagytak magamra. Érkezett még egy úriember, aki kicserélte a kerekemet. Róla annyit tudtam meg, hogy a csepeli mentőállomáson dolgozik.
Ha ők hárman nincsenek, akkor nem tudom hogy hogyan jutok haza! Innen is szeretném megköszönni nekik és keresem is őket hogy valahogy meg tudjam nekik hálálni.
Szerkesztőségünk megtalálta a mentőst, akit Duhony Jánosnak hívnak. A biztonsági őrt keressük. Aki ismeri, kérjük szóljon neki, hogy keressük.

Új helyre költözik a csepeli magánlabor

2018. augusztus 26.

Mr.Gabee, Csepel.info

A csepeli magánlabor a Kossuth Lajos utca 70 szám alól új helyre költözik.

ÚJ CÍM:1214.BP KOSSUTH L U 117 (Víztorony szomszédságában található  Chili fitnessz mellett lévő üzletház)

Továbbá újabb szolgáltatással is bővülnek:

  • leletelemzés,gyógyszerfelírás
  • Üzemorvos
  • Egészségügyi kiskönyv és jogosítvány
  • dietetikus(inzulin reszisztencia,cukorbetegség fogyas,sportoláshoz diéta összeállitása
  • sportorvos
  • pszichológus

Bejelentkezés : hétfőtől-péntekig 11-16 h között 06702275633 számon vagy minden nap online

Boldog születésnapot – Vereckei Ákos

2018. augusztus 26.

MKSZ, MR.Gabee, Csepel.info

Foto. BORS

Augusztus 26-án ünnepli születésnapját Vereckei Ákos olimpikon, Csepel díszpolgára.

Több mint egy évtizede a Csepel SC színeiben Sydney-ben olimpiai aranyérmet nyert 1000 méteren Horváth Csaba, Kammerer Zoltán, Storcz Botond és Vereczkei Ákos alkotta kajak négyesben. Példaértékű kitartása, elkötelezettsége követendő minden korosztály számára. Folytatás »

Traffipax info

2018. augusztus 26.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.

Budapest többi kerületei

Pest megyei települések és autópályák
26
09.00-12.00
II. Rákóczi Ferenc út
14.00-17.00
II. Rákóczi Ferenc út

Száz éve alakult meg a csepeli tűzoltóság

2018. augusztus 25.

Csepel.hu

Családi nap keretében ünnepelték meg a csepeli tűzoltók első laktanyájuk létrehozásának 100. évfordulóját a Katona József utcában található csepeli tűzoltólaktanyában augusztus 25-én. 1918-ban épült meg Csepelen az első tűzoltószertár, amely helyet biztosított a felszerelések elhelyezésére és védelmére. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Palotai Zs. Gábor tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Bakos Gyula tűzoltó ezredes, tűzoltósági felügyelő, Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, a csepeli laktanya parancsnoka, valamint Nyertes Zsuzsa színművész.

Borbély Lénárd köszöntőjében gratulált a csepeli tűzoltóknak, akikre büszke, mert mindig megállják a helyüket. Elmondta, hogy korábban kilenc éven át maga is a katasztrófavédelemnél dolgozott, és a nagyapja önkéntes tűzoltó volt.  A gratuláció mellett a csepeli önkormányzat díszoklevelét nyújtotta át a csepeli tűzoltó-parancsnokságnak.

Folytatás »

Csepel történelme – 52

2018. augusztus 25.

Mr.Gabee, Csepel.info

Egy épp garázsmenetbe tartó 52-es autóbusz a papírgyárnál mwegcsúszott a havas-jeges úton és a rézsűre borult 1970-ben.

Forrás: http://forum.index.hu

Traffipax info

2018. augusztus 25.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.

Budapest többi kerületei

Pest megyei települések és autópályák
25
09.00-12.00
II. Rákóczi Ferenc út
14.00-17.00
II. Rákóczi Ferenc út

Filmet forgattak a Poci büfénél – Megszereztük a felvételt

2018. augusztus 24.

Mr.Gabee, Csepel.info

Korábban beszámoltunk róla, hogy filmet forgattak a Szent István úti Poci büfé előtti területen. A büfé szerkesztőségünknek elmondta, hogy egy rövid filmet forgattak le a helyszínen, melynek témája az egyik bankfiók hitelkonstrukciójával kapcsolatos. 

Mr. Gabee megszerezte a felvételt, melyet az alábbiakban megtekinthet: Folytatás »

Találtak egy TAJ kártyát Csepelen

2018. augusztus 24.

Mr. Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban egy bejegyzésből idézünk:

Sziasztok! Ma reggel Csepelen a Szent Imre tėr közelėben megtaláltam Bakk János taj kártyáját. A csepeli Kossuth Lajos u. 56. szám alatt található szoláriumba adtam le. Aki ismer Csepelen, vagy környėkėn ilyen nevű, 91-es születėsű illetőt, szóljon neki! Facebook-on nem találtam.