Játékos járdafestések lepték el Csepel utcáit

2018. szeptember 11.

csepel.hu

Dinoszauruszok, naprendszer és ugróiskola. Ezentúl nemcsak a könyvekben vagy otthonainkban találkozhatunk ezekkel a játékos és ismeretterjesztő jelenségekkel, hanem Budapest különböző kerületeiben is fellelhetjük őket, méghozzá járdafestések formájában. Folytatás »

Tanévnyitó Istentiszteleti Ünnep az arénában

2018. szeptember 11.

Csepel.hu

„Szerettünk volna kimozdulni az imaházak falai közül és együtt imádkozni a gyermekekért, a pedagógusokért, a szülőkért” – nyilatkozta Sinkovicz Sándor lelkipásztor, a Csepeli Baptista Gyülekezet és a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet összefogásában tartott Tanévnyitó Istentiszteleti Ünnepükön a Csepeli Szurkolói Arénában szeptember 9-én. Az érdeklődők együtt imádkoztak, énekeltek, hallgatták az igehirdetést.

A két baptista gyülekezet kilépett egy olyan helyszínre, mely nem a megszokott Isten házában, hanem új területen, az arénában szólította meg a híveket. „Alapvető célunk az evangélium hirdetése. Imádsággal kezdjük a tanévet és kérjük az Úr áldását erre a tíz hónapra” – fogalmazott Sinkovicz Sándor köszöntésében. Folytatás »

27. sérült gyermekek napja

2018. szeptember 11.

Csepel.hu

Immár évek óta hagyomány, hogy a fogyatékosok számára megrendezik a Sérült Gyermekek Napját, amelynek keretében a Fővárosi Állat- és Növénykertbe invitálják a fogyatékkal élőket és kísérőiket. Az érdeklődők ingyen mehetnek az állatkertbe, ahol a park megtekintésén túl különféle programok, remek előadások is várják a látogatókat.

Tavaly tízezren vettek részt az eseményen az egész országból. Ezúttal szeptember 17-én rendezik meg a 27. Sérült Gyermekek Napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amelyre előzetesen regisztrálni kell – tájékoztatott Boros Sára, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) csepeli centrumának munkatársa.

Folytatás »

Szerdától olcsóbban tankolhatunk, legalábbis benzint

2018. szeptember 11.

Autonavigator, Mr.gabee, Csepel.info

Folytatódik az üzemanyagárak mozgása. Miután múlt hét szerdán 2 forinttal emelkedett a benzin, 4-gyel a gázolaj ára, s utóbbié még pénteken is nőtt 3 forinttal, e héten a benzin ára csökken. A dízel és a 95-ös benzin közötti, jelenleg is 12 forintos árkülönbség így még tovább növekszik. Mivel a Holtankoljak.hu információi szerint szerdán literenkénti 4 forinttal csökken a benzin ára, a két üzemanyagfajta közötti árkülönbség már 16 forintos lesz.

A literenkénti átlagár szerdától a 95-ös esetén 401 forintra apad, míg a gázolajé 417 forint marad. Természetesen továbbra is számolni kell az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 40-50 forintos, az egyes üzemanyagfajtákat nem feltétlenül azonosan érintő árkülönbséggel, így természetesen továbbra is él a szabály, hogy fontosabb a tankolás helyére, mintsem idejére figyelni. Igaz, jelen esetben utóbbival is lehet egy hajszálnyit spórolni: 50 literes – benzin – tankolás esetén 200 forintot spórolhatunk, ha azt szerda után tesszük.

Kerítésnek hajtott egy autó a Szent István úton

2018. szeptember 10.

Mr.Gabee, Csepel.info

Hétfő délután baleset történt Csepelen a Szent István út és a Gerle utca kereszteződésében.

Az eset következtében a képen látható Suzuki Swift gépkocsi a kereszteződésben található kerítésnek hajtott. Sérültekről nincs info.

Soroksári gyilkosság: a megbánás legkisebb jelét sem mutatja R. Szilveszter

2018. szeptember 10.

Csepel közvetlen szomszédjában nőtt fel a gyilkos

Blikk

A megbánás legkisebb jelét sem mutatja a soroksári futó nő megölésével gyanúsított R. Szilveszter (40) – tudta meg a Blikk.

A soroksári kötődésű férfi hiába bukott le, és lebeg a feje fölött, hogy élete végéig a börtönben marad, ő értesülésünk szerint ugyanúgy viselkedik, mint az utóbbi öt évben, amelyet már a rácsok mögött töltött. Folytatás »

Mozgáskorlátozott illemhely működik a Szent Imre téren

2018. szeptember 10.

Csepel.hu

Elkészült a nyilvános WC a Szent Imre téren, melyet mozgáskorlátozottak is könnyen igénybe vehetnek. A mellékhelyiség 100 Ft-os érmével működik, belülről zárható.

A világítást mozgásérzékelő vezérli, a fűtést termosztát szabályozza. A padló csúszásmentes burkolattal van ellátva, az illemhelyben egy fali pelenkázót is felszereltek.

Csepel.hu

A Kiss János Altábornagy utca egy részén nincs víz

2018. szeptember 10.

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónk információi szerint a Szent Imre tér és a Kiss János Altábornagy utca egy szakaszán vasárnap este óta szünetel a vízszolgáltatás. 

A fenti képen jól látható, hogy vízszállító kocsi jelent meg a Kiss János Altábornagy utcai óvoda előtt. A környező lakosság vödörrel viszi haza a vizet.

Eltűnés miatt keressük Rácz Alexandra Vivient

2018. szeptember 10.

Police, Mr. Gabee, Csepel.info

A csepeli rendőrök az állampolgárok segítségét kérik!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága 01210-157/105/2018. körözési számon eljárást folytat Rácz Alexandra Vivien 15 éves budapesti lakos eltűnése ügyében.

A lány 2018. szeptember 7-én éjjel XXI. kerületi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Folytatás »

Csarnai Attila díjat nyert a komlói Hét Domb Filmfesztiválon

2018. szeptember 9.

Mr.Gabee, Csepel.info

Dokumentumfilm rendezés kategóriában harmadik helyet ért el a Hét Domb Filmfesztiválon Komlón a Meghalni Ukrajnáért film. A csoportjában 50 filmből érte el ezt a szép eredményt.

Producer Skrabski Fruzsina Skrabski, operatőr Dimeth Balázs Ferenc, szerkesztő Zoltán Janovics, vágó Kiss Sándor, gyártásvezető Kopp Krisztina. RendezteAttila Csarnai

Gratulálok!