114 éve született Muki bácsi

2019. április 3.

Jedlik.hu, Csepel.info

Vermes Miklós, a Jedlik Ányos Gimnázium legendás tanára 1905. április 3-án született Sopronban. Postahivatalnokok voltak a szülei. A középiskolát a soproni líceumban végezte, és ott is érettségizett 1923-ban. ​​A Budapesti Tudomány Egyetemet az Eötvös-kollégium tagjaként végezte el. 1928-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet matematika-fizika-kémia sza​ktárgyakból.

1930-ban bölcsészdoktori okleve​​let szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig egyetemi tanársegéd volt a Budapesti Tudomány Egyetemen. 1935-ben került a Budapesti (fasori) Evangélikus Gimnáziumba, ahol matematikát, fizikát és kémiát tanított. 1952. augusztus 1-én került a Budapest XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnáziumba, mint vezető fizikatanár. Az évek folyamán több szakkönyvet, cikket írt. Folytatás »

Közel 10 ezer fa: ennyivel bővült a faállomány Csepelen

2019. április 3.

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat számára kiemelten fontos a zöldterületek karbantartása és bővítése. Ennek jele, hogy közel 10 ezer fával gyarapodott a faállomány a kerületben 2011 óta. Egy nagyszabású projekt, a Csepel „Zöld Sziget” program keretében ugyanakkor 2020-ig kétezer új fát terveznek ültetni – a legtöbbet a fővárosi kerületek közül.

A csepeli önkormányzat fásítási programja immáron nyolcadik éve az egyik legnagyobb projekt a kerület életében. És korántsem eredménytelenül: az indulás óta összesen 9177 darab fát ültettek el, ami a tervek szerint további kétezerrel gyarapszik 2020-ig. Mint kiderült, egyik fővárosi kerület sem ültet annyi fát, mint idén Csepel.

Folytatás »

Országos bajnokok lettek a “Mazsik” – az Island Rock Csepel TSE children kisformációs versenyzői

2019. április 3.

Csepel.hu

2019. március 30-án, Ajkán rendezték meg, az akrobatikus rock and roll lányformációk országos versenyét, ahol a Mazsik children kisformáció – Huszti Emili, Kaló Hanna, Kecskés Zsanett, Korényi Kata, Nagy-Végvári Lilien – felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, ezzel megszerezve az Island Rock Csepel TSE – első formációs országos bajnoki címét is.  A csapat edzője: Tramontini Bianka, a lányok az Eötvös József és a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói.

Márciusban – az egyesület 76 táncosa, több rangos versenyen is összemérte tánctudását Budapest és Magyarország legjobbjaival. Több kategóriában számos dobogós és döntős helyezést sikerült elérni.

Folytatás »

Népdalkörök találkozója Csepelen

2019. április 3.

Csepeli Hírmondó/ Facebook, Csepel.info

csepel.info

Hétfőn hivatalosan is megnyílt a kalózhajós játszótér

2019. április 3.

Facebook/ Borbély Lénárd, Csepel.info

Hivatalosan is nyitva van a kalózhajós játszótér. Jó szórakozást kívánok, vigyázzunk rá! – tájékoztatott Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a saját Facebook oldalán. Folytatás »

Polgármesteri bejárás az ÁMK-ban

2019. április 3.

Facebook/ Borbély Lénárd, Csepel.info

A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába látogatott el kedden Borbély Lénárd polgármester. A kerület vezetője és munkatársai Gálné Bakos Judit megbízott intézményvezetővel mérték fel az intézmény állapotát. 

A polgármesteri beszámoló szerint nem csak az iskolát, hanem az óvodát és a bölcsődét is megtekintették. 2020-tól a Csepeli Gyermeksziget Program keretében az összes kerületi iskola felújításra kerül. Folytatás »

Ellepik Csepelt a traffipaxok

2019. április 2.

Ittlakunk, Mr. Gabee, Csepel.info

A rendőrség kijelölte a szerda reggeltől csütörtök reggelig tartó sebesség-ellenőrzések helyszíneit.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva április 3-án reggel 6 órától április 4-én reggel 6-ig 24 órás sebesség-ellenőrzést hajt végre a rendőrség.

Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a megyei rendőr-főkapitányságok kijelölték az ellenőrzések helyszíneit és az időpontokat. Kerületünkben az alábbi helyszíneken számíthatunk drága fotókra, ha túllépjük a megengedett sebességet: Folytatás »

Valami történt a Nap utcában

2019. április 2.

Mr.Gabee, Csepel.info

Olvasói fotó

Olvasónk arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy rendőrautó zárta el egy időre teljes szélességében a Nap utca egy szakaszát kedden délután.

Próbálunk érdeklődni az ügyben, hogy vajon mi történt, de akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba vagy a csepel.info@gmail.com címen.

Sikkasztás miatt jogerősen elítéltek egy csepeli közös képviselőt

2019. április 2.

Csepel.info

Sikkasztás bűntette miatt ítéltek el másodfokon egy csepeli közös képviselőt. A bíróság indoklása alapján a férfi folytatólagosan és üzletszerűen követte el a bűncselekményt – értesült a Csepel.info. Lapunk úgy tudja, hogy a közös képviselő a csepeli MSZP, majd a DK helyi aktivistája volt: választások előtt mindig ő szedte be a pártoknak az ajánlásokat.

Információink szerint a férfi több mint húsz évig dolgozott közös képviselőként. Az évek során a társasházban megkerülhetetlenné vált, a lakók tehetetlenek voltak az akaratával szemben. Többször is megpróbálták feljelenteni, rendre sikertelenül. Úgy tudjuk, hogy végül a Csepeli Városgazda tett feljelentést ellene, amely alapján el is ítélték. Folytatás »

Pótolták a hiányzó csatornafedelet

2019. április 2.

Mr.Gabee, Csepel.info

Olvasónk fotója a hiányzó csatornafedélről

István nevű olvasónk arról tájékoztatta Mr. Gabee-t hogy a Weiss Manfréd úton a Kvassay híd felé az egyik csatornafedél eltűnt.

Szerkesztőségünk Bercsik Károly önkormányzati képviselő közbenjárásával elérte, hogy pótolják a hiányzó csatornafedelet.