Az Együtt politikusa máris kinevezte magát a 2018-as választás győztesének
Csepel.info

A Hír TV kimaxolta az Soros-féle összefogást: szerintük már a Jobbiknak is Szabó Szabolcs a jelöltje
Bár múlt hét péntekre ígérték, mégsem jelentették be a 2018-as MSZP-DK-Együtt-Párbeszéd választási koalíciót, és annak jelöltjeit. Úgy tűnik, jelenleg éles vita van például Kunhalmi Ágnes pozíciójáról. Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa ehhez képest már azt is bejelentette, hogy nem csak az MSZP, a DK és a Párbeszéd közös jelöltje lesz, de az LMP is őt támogatja majd Csepelen és Soroksáron – értesült a Csepel.info.
Szabó Szabolcs még 2013-ban hozott létre egy egyszemélyes blogot Csepel Hírek néven. A politikus ennek megfelelően többnyire saját magát reklámozza és Németh Szilárdot ekézi mindenféle álhírrel az oldalon. Amivel azonban most rukkolt elő, több mint érdekes. Nem csak azt állítja ugyanis, hogy 2018 tavaszán ő fogja megnyerni a választást, de azt is, hogy az LMP-nek szintén ő lesz a jelöltje. Folytatás »