Vádat emelt a csepeli ügyészség a pedofil férfi ellen – itt a videó az elfogásról

Police, Blikk, Csepel.info, Figyelő

Vádat emeltek egy 37 éves férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt. A férfi a vád szerint több tízezer pornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg 18. év alatti kiskorúakról, jellemzően kisgyermekekről.

Nyugtalanító, hogy a politikusok közül nem mindenki tartaná távol ezeket a szexuális ragadozókat a gyermekeinktől. Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár képviselője például megengedné, hogy elítélt pedofil bűnözők tanári állást vagy gyermekfelügyeletet vállaljanak.

A vádirat szerint a vádlott a 2017. április 09. napján történt elfogását megelőzően, mindenki számára egyértelműen felismerhetően 18. év alatti gyermekekről több mint 83.000 darab pornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg, amiket ezután adathordozókon tartott budapesti lakásán.

A vádlott a gyermekpornográf felvételeket egy többszintű titkosítást biztosító hálózaton keresztül szerezte meg. A felvételeken az egyértelműen 18. év alatti kiskorúak – de ezen belül is jellemzően kisgyermekek – súlyosan szeméremsértő jelleggel, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon voltak láthatók.

A vádlott lakásán a 2017. április 09-én történt házkutatás során a gyermekpornográf felvételeket tartalmazó adathordozókat a nyomozók lefoglalták.

A férfi a fentieken túlmenően a vád szerint 2014 nyarán egy 11 éves kislánnyal – fizikai erőszak alkalmazása nélkül – fajtalankodott. A kiskorú életkorára tekintettel a cselekmény szexuális erőszaknak minősül.

A Budapesti XX. XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben szexuális erőszak bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt – 15 évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A kiemelkedően súlyos bűncselekmény felderítésére és az elkövető elfogására a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda magas színvonalú munkája és az ügyészséggel való folyamatos és példaértékű együttműködése eredményeként került sor.

Szabó Szabolcs hagyná őket gyerekekre vadászni?

Alig pár hete volt az a szavazás, ahol a Csepel és Soroksár lakosságát “képviselő” Szabó Szabolcs (Együtt), valamint Szabó Tímea (Párbeszéd) és Szelényi Zsuzsanna független képviselők nem szavazták meg a pedofil bűnözők nevelési tevékenységtől való örökös eltiltását tartalmazó törvénymódosítást.

Szabó Szabolcsnak nincs gyereke, és láthatóan a csepeli, soroksári gyerekeket sem félti. Különben őket és szüleiket képviselve – ami a dolga lenne – biztosan igennel szavazott volna arra, hogy eltiltsák a pedofilokat a gyermekek felügyeletétől. Környezetében viszont már felbukkant egy pedofil. A korábban MSZP-ben politizáló, gyerekeket megrontó S. Miklóst egy alkalommal Szabó arra hivatkozva próbálta megvédeni, hogy a felismerése “listázás”. A többszörösen elítélt férfi ráadásul pont úgy cserkészte be legalább egy áldozatát, ahogy Szabó most sem tiltaná. Vagyis tanárnak állt, gyerektáborokat szervezett, és így kiskorúak közelébe férkőzhetett. De a közelmúltban is bukott le Csepelen pedofil tanár, méghozzá a szintén baloldali kötődésű Burattino alapítványi iskolában. B. Tamás tornatanár volt, és legalább 36 diákot rontott meg egészen addig, amíg véletlenül le nem buktatta saját magát egy SMS-sel.

Az Országgyűlésben jelen lévő 187 képviselőből egyébként minden fideszes, KDNP-s, jobbikos, MSZP-s, LMP-s valamint a függetlenek közül Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter képviselők igennel voksoltak a jogszabály módosítására. Csak az Együtt-Párbeszéd két politikusa és a már tőlük is független Szelényi Zsuzsanna nem támogatták azt – számolt be az esetről a Figyelő.

Forrás: Blikk, Csepel.info, Figyelő

 

Itt lehet hozzászólni !