2017. szeptember havi archívum

Az Index igazgatósági tagja rendelte meg a Jobbik lejárató kampányát

2017. szeptember 27. szerda

888

Simicska Lajos

Az Index évek óta Simicska legolvasottabb lapja

A “független”, “objektív”, “kiegyensúlyozott” és “mértékadónak” hazudott Index nevű hírportál igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg azokat a plakátokat, amelyekkel a Jobbik a kormányt, illetve a kormányhoz közel álló embereket próbálja meg lejáratni – tudta meg a Magyar Idők.

lapnak a Pest Megyei Kormányhivatal juttatta a tudomására, hogy a jobbikos milliárdos Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba indexes igazgatósági tag rendelte meg azokat a plakátokat, amelyek eltávolítását a kormányhivatalok kezdeményezték, a nyilvánvalóan jogsértő kihelyezés miatt.

(tovább…)

Szabó Magda születésének 100. évfordulója

2017. szeptember 27. szerda

Csepel.hu

(tovább…)

Csepelieket tüntetett ki a Fővárosi Közgyűlés

2017. szeptember 27. szerda

Facebook

A Fővárosi Közgyűlés a mai ülésén több olyan személynek és szervezetnek adományozott díjat, akik a kerületben élnek, itt dolgoznak és Csepel jó hírét öregbítik – írta szerdán délután Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Facebook oldalán.

A polgármester beszámolója szerint a következők kaptak kitüntetést: (tovább…)

Séta a múltba

2017. szeptember 27. szerda

Városkép, Mr.Gabee, Csepel.info

Játszóház a Szent Imre téren – 09.30

2017. szeptember 27. szerda

Csepel.hu

Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink! A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

(tovább…)

Genetikusok: őseink a hunok, az avarok magyarul beszéltek

2017. szeptember 27. szerda

HVG

Újraéledni látszik a magyarok hun eredetéről szóló vita. Szegedi genetikusok honfoglaláskori leletek vizsgálata alapján azt állítják, hogy a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek. Ráadásul azt is feltételezik, hogy nem a honfoglalók, hanem az itt élő avarok beszélték a magyar nyelvet.

A régészeti genetika egy fiatal tudományterület, mely elsősorban csontmaradványokból kivont DNS alapján próbálja rekonstruálni a múltbeli eseményeket és a leszármazásunk ágait-bogait. A legrégebbi leletek, amelyeket sikerrel tudtak genetikailag analizálni, több tízezer évesek. Így állapították meg például, hogy a neandervölgyi ember nem tűnt el véglegesen a Föld színéről, mivel a mai ember DNS-ének 2-4 százaléka tőlük származik, magyarul, szaporodtunk velük. Török Tibor és csoportja a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén a honfoglalók genetikáját tanulmányozza. A kutatók a csontmaradványokból kinyert mitokondrium DNS-ből próbálják a magyarok őstörténetének mozaikjait kirakni. Tanulmányukbanarra a meglepő eredményre jutottak, hogy a honfoglaló magyarok a hunoktól származnak, legalábbis részben. Ez a nézet, mely sokáig uralkodott, a jelenlegi régészeti felfogás szerint hamis. Nagy vita alakult ki a genetikai eredményeket illetően. A genetikus csoportot vezető Török Tiborral a Szegedi Tudományegyetem professzora, Boldogkői Zsolt beszélgetett.

(tovább…)

A hónap végén bezár a csillagtelepi SPAR

2017. szeptember 27. szerda

Mr.Gabee, Csepel.info


Olvasóktól kapott információk szerint 2017. szeptember 30-án átalakítás miatt bezár a Vénusz utcai SPAR élelmiszer áruház.

Értesülését a SPAR sajtószolgálat is megerősítette: Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője elmondása szerint a fent említett üzlet utoljára szeptember 30-án lesz nyitva, ezt követően egy teljes körű felújítás miatt bezárja kapuit. Az élelmiszer áruház várhatóan november végén nyitja meg újra kapuit vásárlói előtt.

Tovább csökkent a munkanélküliség, rekordon a foglalkoztatottak száma

2017. szeptember 27. szerda

KSH, Magyar Idők

metrans

A június elejétől augusztus végéig tartó három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 32 ezer fővel, 195 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az évek óta javuló helyzet Csepelre is jellemző. Több ezer fővel növelték a munkahelyek számát a csepeli nagyberuházások, új és betelepült vállalkozások, amelyek többnyire az egykori Csepel Művekben és a Szabadkikötőben találtak otthonra. Ilyen a Metrans vagy a világhírű, 212 éves Ghraoui szír csokoládégyár is. Bár foglalkoztatottság szempontjából nem jelentős, de Csepel hírét öregbíti a szintén az egykori gyár területén működő Szőke Gábor Miklós alkotóműhelye, ahol a Fradi Sas “született”, és ahol a világ legnagyobb acél állatszobrait készítik. (tovább…)

Szeptember 27. – A vasút születésnapja

2017. szeptember 27. szerda

WIKI, Mr.Gabee, Csepel.info

1825-ben ezen a napon nyitották meg a Stockton-Darlington vasútvonalat. Ez volt a világ első, személyszállításra is használt vasútvonala, ahol megjelent a gőzvontatás. Stevenson a bányatulajdonosokat győzte meg arról, hogy az ő gépe sokkal alkalmasabb a nagy terhek húzására, mint a lóvasút.

Kissé nehezen, de végül elfogadta a parlament, hogy ezen a jelentéktelen, mindössze 40 kilométer hosszúságú szárnyvonalon a személyszállítás is megvalósuljon. Itt épült először vasúti híd. 33 kocsit vontatott a megnyitó napján a Locomotion gőzmozdony. A vagonok között volt olyan, ami lisztet vitt, volt szénnel megrakodott, és utasszállító is. 600 utast szállított, és helyenként 24 kilométert is képes volt megtenni egy óra alatt. (tovább…)

Hajléktalanotthon lesz az egykori iskola épülete

2017. szeptember 26. kedd

Origo, Csepel.info

Százötven férőhelyes, tartós bentlakásos ellátási formában működő új hajléktalanotthon kialakításáról is dönthet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett – a budapest.hu oldalon közzétett – előterjesztés elfogadásával a testület kötelezettséget vállalhat arra, hogy bruttó 735 millió forintos összköltséggel a IX. kerületben, a Gyáli út 25./A szám alatti épületben hajléktalanotthont alakít ki.

(tovább…)