2016. október havi archívum

Csepel jól teljesített az ELIT-en is

2016. október 29. szombat

Csepel Öttusa Média

dobogosok

Ahogy lassan kifelé haladunk a 2016-os esztendőből, úgy fogyatkozik az erre az évre szervezett versenyek sora…Ezúttal az utánpótlás korúak ELIT-döntőjét rendezték meg a fővárosban, ami gyakorlatilag az utolsó hazai országos verseny. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói itt is megvillantották oroszlánkörmeiket, azaz remekül helytálltak.

Az alábbiakban a  Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület közleményét olvashatják: (tovább…)

Meghalt egy utas az M0-s autóúton – megállították a forgalmat

2016. október 29. szombat

Mr.Gabee, Csepel.info, BKK, WAZE

nevtelen4

Foto. WAZE

Oldalunk informátorától megtudtuk, hogy egy személygépkocsi utasa rosszul lett az M0-s autóúton. Az utas életét a kiérkező mentő és a helikopter nem tudta megmenteni, a helyszínen életét vesztette.

Az információt a BKK Közút is megerősítette, miszerint “az M0-ás autóúton a csepeli lehajtó közelében, a 20-as km-nél az M5-ös irányába rosszullét miatt megállították a forgalmat”.

Suttyók parkolnak, és mindent megtesznek egy doboz sörért

2016. október 29. szombat

Csepel.info, Mr.Gabee20161028_130234

A fenti képet Mr. Gabee készített pénteken kora délután a Karácsony Sándor Általános Iskola előtt. 

A képen látható fekete Opel Zafira, úgy gondolta, hogy elég furcsa módon parkolta le a gépkocsiját, hogy a mellette levő ABC-ből egy dobozos sört tudjon vásárolni. Csak közbe érkezett egy szolgálaton kívüli mentő is, aki persze megvárta, míg a sofőr lebeszélni a közben érkező telefonhívást, majd félre téve a sörös dobozt, annyira félre állt, hogy a mentő el tudjon menni.

Zajlik a Kossuth Lajos utca 105. ház felújítása

2016. október 29. szombat

Bercsik Károly, Csepel.info

k-l-105-3

Ahogy arról augusztusi cikkünkben beszámoltunk zajlik a Kossuth Lajos utca 105. ház felújítása. Mostani bejegyzésünkben Bercsik Károly önkormányzati képviselő csütörtöki fotóit osztjuk meg. A beruházás a magyar állam és a csepeli önkormányzat támogatásával valósul meg.

A beruházás keretében tető, pince födém és homlokzati hőszigetelés, a fűtési rendszer korszerűsítése, valamint nyílászárócsere történik. (tovább…)

Így kapcsolódik egymáshoz a Jobbik és a rendőrgyilkos Győrkös István

2016. október 29. szombat

 ATV

Így kapcsolódik egymáshoz a Jobbik és a rendőrgyilkos Győrkös István

Vona Gábor Tyirityán Zsolttal és a Betyársereg tagjaival

Több szálon kapcsolódik egymáshoz a Jobbik és a rendőrgyilkos Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal. Vona Gábort korábban a barátjának nevezte, és együttműködési megállapodást is kötött a párttal annak a Betyárseregnek a vezetője, amely szervezet több arcvonalas megemlékezésen vett részt.

Bár a Jobbik folyamatosan tagadja, hogy köze lenne a rendőrgyilkos Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonalhoz (MNA), az tagadhatatlan, hogy például a Betyársereg-alapító Tyirityán Zsoltot, aki Vona Gábort egy Index-interjúban a barátjának nevezte, a hungarista szervezet honlapján megjelent cikkben MNA-tagként említik – olvasható a 24.hu oldalán.
(tovább…)

Szüreti bál a Széchenyi iskolában

2016. október 29. szombat

Csepel.hu

szuretibal11

Idén is kellemesen szórakoztak az érdeklődők a Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában rendezett Szüreti bálon október 28-án. Az előző évek hagyományait folytatva színes műsorral kedveskedtek a diákok a vendégeknek.

Énekes és táncos produkcióknak tapsolt a közönség, fellépett a Csepel Hangja iskolai énekkar, a gyerekek sikeresen szerepeltek az ismert slágerek előadásával. Ezután néptáncbemutató következett, majd táncházba invitáltak kicsiket és nagyokat. A műsorszámok közben a tanulók festményeit árverésre bocsátották. A képaukció fő célja, hogy a szülők megismerjék a gyermekek alkotásait és közelebbről lássák mennyire tehetségesek – mondta el Cserépné Varga Veronika intézményvezető a bálon.   (tovább…)

Sikeres adománygyűjtés a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának

2016. október 29. szombat

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Csepeli Női Sportegyesület októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából jótékonysági gyűjtést szervezett a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Onkológiai Osztálya számára. A csepeli Curves a kitűzött célösszeget – 190.500 Ft – magasan túlszárnyalta, és több mint 300.000 Ft-ot gyűjtött össze, amelyből így a klinika egy véroxigén mérő műszert tud vásárolni.

A sportegyesület, amely már több mint hét éve működik a Szent Imre tér közelében, magas tagszámának és aktív vendégkörének köszönhetően nem kevesebb, mint 176 hölgyet mozgósított a jó cél elérése érdekében. (tovább…)

1,5 milliárd forintot fektet bérfejlesztésbe az Auchan Magyarország 2017-ben

2016. október 29. szombat

Auchan sajtó

Auchan-Budaörs

Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete megállapodást kötött, melynek értelmében a vállalat 2016. november 1-től átfogó bérfejlesztést hajt végre az áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben. Az átfogó, átlagosan 14 százalékos béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5400 munkatársa részesül.

Az Auchan Magyarország munkatársai életkörülményei és elégedettségének javítása érdekében 2016. november 1-jétől bérfejlesztést hajt végre az alkalmazotti státuszú, vagyis mindazon munkavállalója körében, akik a szervezeti hierarchia szerint nem igazgatósági és nem menedzseri munkakörökben dolgoznak a magyarországi Auchan áruházakban, a vállalat logisztikai és budaörsi központjában. A bérfejlesztésnek köszönhetően mintegy 5 400 Auchan munkavállalónak átlagosan 14 százalékkal emelkedik a bruttó alapbére. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 29.

2016. október 29. szombat

okt25_kep01

A rendőrség épülete ismét gazdát cserélt, a felkelők visszafoglalták. A nap a Nemzeti Bizottság megválasztását előkészítő jelölőgyűléssel telt. A községháza tanácstermében fellángoltak az indulatok, miután a kommunisták és a felkelők is a saját embereiket akarták delegálni a testületbe. A gyűlésen közfelkiáltással negyven jelöltet állítottak, végül egy sem volt köztük kommunista.

Részlet dr. Balogh Béla, a Csepeli Nemzeti Bizottság tagja visszaemlékezéséből: „Babik Zoli – aki a Csepeli Újságot szerkesztette a forradalom végén – cipelt el gyűlésekre, s így keveredtem bele az eseményekbe. Ő hívott el október 29-én a csepeli községháza tanácstermébe is, arra a gyűlésre, ahol bekerültem a Nemzeti Bizottság névsorába. Bali Vendelt már régebbről ismertem – korábban a katolikus iskola igazgatója volt – akkor éppen Ikarusz-gyári munkás volt. Ivanics Pista bácsi fia az osztálytársam volt a középiskolában.”

Juhász Péter ismét koldul

2016. október 29. szombat

888

Nem bír leállni a fütyülős politikus, most a Deutsch Tamás ellen elvesztett perköltséget akarja kifizettetni az emberekkel.

Deutsch Tamás korábban beperelte Juhász Pétert, mivel az együttes politikus azt mondta, hogy a fideszes miniszteri biztos korábban kábítószert fogyasztott. Csütörtökön a másodfokú ítélet során döntöttek arról, hogy Juhász megalapozatlanul híresztelte, hogy a fideszes politikus drogozott, ezzel pedig megsértette jó hírnevét és emberi méltóságát. (tovább…)