2016. március havi archívum

Egy bátor és agresszív félidő 1-1-et hozott

2016. március 27. vasárnap

INDEX, Csepel.info

Foto: INDEX

A magyar és a horvát futballválogatott eddigi 10 meccséből öt 1-1-es döntetlent hozott, a szombat esti is. A horvátok második helyen, a norvégok előtt jutottak ki a júniusi Európa-bajnokságra, a magyarok pedig a norvégokat pótselejtezőn felülmúlva. Soha ennyire közel nem volt egymáshoz a két ország az aktuális FIFA-világranglistán, mint most, mert Magyarország a 20. helyen állt, amikor szombat este fogadta a csak két pozícióval előtte lévő horvátokat.

Mivel az ellenfélnél világsztárok voltak, míg nálunk topligából érkező játékos is alig, már a meccs előtt nyilvánvaló volt, hogy ezúttal is a szervezettségben és az egységben lehet az erőnk, ha fel akarjuk tartóztatni az először és utoljára 1940-ben legyőzött horvátokat. Nem volt nagy iram az első 20 percben, feltűnő volt viszont, hogy két szögletvariációval próbálkoztunk, egyikből sem jött össze beadás, ami azért érdekes, mert a rögzített helyzetekből értük el a selejtezőben a legtöbb gólunkat.

(tovább…)

Találtak egy táskát a HÉV-en

2016. március 27. vasárnap

Pesten Találtam facebook oldala

Karbantartások a H7-es hév vonalán szeptemberben

A Pesten találtam facebook oldalára írták, hogy csütörtök este 22:00 órakor a Csepeli hév végállomáson a héven felejtett valaki egy oldaltáskát.

A táska a 1072 Budapest, Akácfa u. 22 szám alatti BKK központba megtalálható.

Traffipax info – március 27

2016. március 27. vasárnap

traffipax-655x360[1]

14.30-17.30 Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
10.30-13.30 Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
07.00-10.00 Bp. XIX. Zalaegerszeg utca 13.30-16.30 Bp. XXII. Balatoni út
08.00-10.00 Bp. IX. ker. Távíró u. 13.30-17.30 Bp. XIV. Csömöri út
08.00-10.30 Bp. IV. Baross u. 14.00-15.00 Bp. IX. ker. Távíró u.
08.00-11.00 Bp. XXII. ker. Gádor utca 15.00-18.00 Bp. IV. Fóti út
08.00-12.00 Bp. XIV. Ajtósi Dürer sor 16.00-18.00 Bp. III. Bécsi út
09.00-12.00 Bp. VIII. Üllői út 16.30-18.30 Bp. X. Ker. Harmat u.
09.30-12.00 Bp. X. Ker. Gyakorló u. 19.00-20.00 Bp. III. Szentendrei út
11.00-13.00 Bp. IX. Illatos u. 20.30-22.30 Bp. VI. ker. Andrássy út
11.00-14.00 Bp. XIX. Báthory u. 21.00-23.00 Bp. III. Pacsirtamező utca
11.30-14.00 Bp. IV. ker. Külső Szilágyi út 21.30-23.00 Bp. XIII. Váci út
13.00- 16.00 Bp. VIII. Orczy út 23.30-02.00 Bp. XIII. Váci út
13.00-15.30 Bp. X. Üllői út

Boldog születésnapot – Makray Barbara

2016. március 26. szombat

Csepel.info, Mr.Gabee

Információink szerint szombaton ünnepli születésnapját Makray Barbara Budapest XXI. kerület Csepel önkormányzati képviselő, Költségvetési tanácsnok Pénzügyi Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság tagja

A Csepel.info szerkesztősége nagyon boldog születésnapot kíván.

Találtak egy tüll táskát a Csepeli Piacon

2016. március 26. szombat

Facebook

12439303_648961405244634_5499004647896302115_n

 

A képen látható tüll táskát találtak a Csepeli Piacon az elmúlt hétvégén. 

Aki megmondja a megtalálónak, hogy mi van benne, az hiánytalanul átveheti.

Tojásfestés és nyuszisimogatás – húsvétváró programok a Csepeli Piacon

2016. március 26. szombat

Csepel.hu

husvet6

A húsvétvárás jegyében családi programokkal kedveskedtek a gyerekeknek a Radnóti Miklós Művelődési Ház munkatársai a Csepeli Piacon. A családjukkal kilátogató kicsik és nagyobbak tojást festhettek és kézműveskedhettek a Csepeli Városkép munkatársaival, de nagy sikere volt a nyuszisimogatásnak és a nyusziolimpiának nevezett játéknak is ezen a napon.

Csepel.hu

 

Életet mentett egy csepeli mentésirányitó

2016. március 26. szombat

OMSZ, Mr. Gabee

12494788_1142156075795443_2324069395022278377_n

Mr. Gabee információi szerint életet mentett egy mentésirányitó az OMSZ központjában. Az egyik mentésirányitó félrenyelt egy mentolos cukorkát, amitől fulladni kezdett, valamint az eszméletét kezdte elveszteni. A hátára mért ütésektől sem lett jobban.

Szerencsére a munkatársnője, aki telefonon többször magyarázta el, hogy mi az a Heimlich-fogás, most a gyakorlatban is be tudta mutatni. Az erőteljes lökéstől a cukorka valósággal kirepült a fuldokló szájából, amitől ismét tudott lélegezni.

A Csepel.info gratulál a kerületi mentésirányitónak. Az esetet az OMSZ is megjelenítette facebook oldalán.

Holnap hajnalban kitör a nyári időszámítás

2016. március 26. szombat

Index

Vasárnap hajnalban elkezdődik az idei nyári időszámítás szezonja, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy órával előrébb tekerjük az időt, hajnali két óra után nem két óra egy percre, hanem három óra egy percre váltanak az órák. Ebből fakadóan, amikor felébredünk, egy órával később lesz, mint rendesen lenne, továbbá este egy órával később kezd sötétedni. Mindez a szakértők szerint a nemzetgazdaságnak egy 30-40 ezres város energiaszükségletének megfelelő rezsicsökkentést jelent, pusztán azért, mert kevesebbet égetjük a villanyt.

Magyarországon a nyári időszámítást 1954-ben próbálták ki először, aztán ’58-ban megszüntették, és csak 1980-ban vezették be újra. Az EU aztán 1996-ban egységesítette a szabályokat, így egész Európában ugyanakkor tekergetjük az órákat, és mindenki teker, nincs kivétel. (tovább…)

Baleset történt az Orion utcában

2016. március 26. szombat

Waze

baleset_illusztracio

A WAZE alkalmazás on látható, hogy baleset történt Csepelen az Orion utcában szombaton délután.

Aki bővebb információval rendelkezik az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Útszűkület és dugó a Gubacsi hídnál

2016. március 26. szombat

Csepel.info

Gubacsi20160326

Szombaton délben állt be a forgalom a Gubacsi híd Pesterzsébetre vezető oldalán – értesült a Csepel.info.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a dugót mi okozta, de a kocsisor az első negyven percben alig pár métert mozdult előre.