2014. szeptember havi archívum

Soroksári gyilkosság: megtörte a csendet az anya

2014. szeptember 28. vasárnap

Szembe kell néznem a lányom gyilkosaival!

Blikk

Megtörte a csendet az egy éve kegyetlenül meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina (†36) édesanyja. Katalin úgy döntött, kilép a nyilvánosság elé, hogy megvédje lánya becsületét.

– Kriszta az egyetlen gyerekünk, ő volt a támaszunk, az életünk. A gyilkosok azzal, hogy kioltották a kicsim életét, elvették a jövőnket. Egy évig hallgattunk. A mély fájdalomtól meg sem tudtunk volna szólalni, de most úgy éreztük, eljött az idő, hogy megtörjem a csendet – sóhajtott Katalin.  (tovább…)

Elfogták a csepeli rendőrök a betörő bandát

2014. szeptember 28. vasárnap

Police.hu

A bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül elfogták a rendőrök a négy fős betörő bandát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást F. Sándor 23 éves budapesti, B. Anikó Edina 21 éves budapesti, H. István 38 éves budapesti és H. István 40 éves fóti lakos ellen. (tovább…)

Vénasszonyok nyara: Napsütéses vasárnapunk lesz

2014. szeptember 27. szombat

Origo

Napsütéses vasárnapunk lesz

Éjszaka a Duna-Tisza közét leszámítva kevés lesz felettünk a felhő. A Dunántúlon nagyobb területen, másutt kisebb körzetekben köd képződik.

Vasárnap a köd megszűnése után általában zavartalan lesz a napsütés. Az északi, északnyugati szél szombat estig helyenként megélénkül, vasárnap gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 4 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18 és 22 fok között várható.

(tovább…)

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltatóról

2014. szeptember 27. szombat

Origo

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltatóról

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni – jelentette be Lázár János szombaton Makón.

A kormány tervei szerint a teljesen állami tulajdonú cég jó árakkal és jó szolgáltatással fogja megverni a jelenlegi piaci szereplőket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Varga Mihállyal közösen, a Váll-Ker Kft. központi telephelyén tartott vállalkozói fórumán.

(tovább…)

Orbán Viktor: Kereszténydemokrata kormányzás kell Magyarországon

2014. szeptember 27. szombat

Hirado.hu

Orbán Viktor: Kereszténydemokrata kormányzás kell Magyarországon

A miniszterelnök szerint kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, egy liberális demokrácia ugyanis nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére.

Orbán Viktor zombaton Budapesten, a KDNP ünnepi választmányi ülésén úgy fogalmazott, megtört a liberális értékrend kulturális missziója a nagyvilágban. Szavai szerint a politikai korrektség, amely a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan “taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől”.
(tovább…)

Szerdától lesz olcsóbb a távhő

2014. szeptember 27. szombat

Origo

Szerdától lesz olcsóbb a távhő

A februárban elfogadott rezsicsökkentési törvény október 1-jén hatályba lépő szabálya szerint a távhő díja akkortól 3,3 százalékkal csökken.

A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a lakossági felhasználó részére, a távhő szolgáltató által kibocsátott számlában, a 2014. szeptember 30-át követő időszakban igénybevett távhőszolgáltatásért fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjtételek alapján, ugyanazon feltételekkel – például ugyanakkora fogyasztás, légtérfogat stb. – számított összeg 96,7 százalékát.
(tovább…)

Meghívó – Elhallgatott múlt

2014. szeptember 27. szombat

Csepel.info

Meghívó - Elhallgatott múlt

Erdei Éva: Genocídium, 2013

Az Erdei Éva Galéria szeretettel meghívja és várja kedves vendégeit az “Elhallgatott Múlt” című előadásra és beszélgetésre, melyre 2014. szeptember 28-án 16 órakor kerül sor.

Az előadásban Strejn Oszkár emlékezik a “málenkij robotra”.

(tovább…)

Bevásárlókocsi lángolt a Csepeli Piacnál

2014. szeptember 27. szombat

Csepel.info

Bevásárlókocsi lángolt a Csepeli Piacnál

Este kilenc óra előtt csaptak fel a lángok a piac parkolója mellett található ruhadiszkont előtt, melyet távolról is látni lehetett.

Lakossági bejelentés alapján kilenc óra magasságában érkeztek ki a tűzoltók, akik eloltották a tűzet.
Amennyiben olvasóink többet tudnak az esetről kérjük írják meg!
(tovább…)

Tíz métert zuhant az autó a felüljáróról

2014. szeptember 27. szombat

Hirado.hu

Tíz métert zuhant az autó a fővárosban

Lezuhant egy személygépkocsi Budapesten, a Határ úti felüljáróról szombat reggel, az autó vezetője megsérült – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.

A jármű a felüljáró alatti kerékpárútra zuhant – közölte az ORFK. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják. Az MTI munkatársa a helyszínen azt látta, hogy az autó mintegy 10 méter magasról, az orrával előre zuhant a kerékpárútra. A sofőrt a mentők kórházba vitték.

(tovább…)

Új kiállítás a Kék Iskola Galériában

2014. szeptember 27. szombat

Csepel.hu

Új kiállítás a Kék Iskola Galériában

A Csepelen élő és dolgozó Kirják Miklós festőművész-restaurátor kiállítása szeptember 25-én nyílt meg a Kék Iskola Galériában. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. Az ő megnyitó beszédéből idézünk:

„Kirják Miklós rendkívül precíz, jellemzően kisméretű képein mindig az élet megjelenítője, a flóra és fauna egyidejű ábrázolásával. Feltűnő, hogy képeiben nincs semmi elérzékenyülésre hajló „megfogalmazás”, inkább objektíven „tényközlőek”. Képeiben nincs semmi ünnepélyesség, nincs emelkedettség, azonban annál inkább elmélyülten megfestett, technikailag is bravúros művek, melyekben feltűnő, hogy különösebben nem árnyékol, szinte tele fényes helyzeteket fest, a zöldek rendkívüli változatosságával, a száraz és nedves természeti állapotok szuggesztív megjelenítésével. E munkák nem tájképek, hanem inkább természetképek.”

(tovább…)