2014. május havi archívum

Szanyi a Csepeli Piacnál kötekedett

2014. május 25. vasárnap

Csepel.info

Szanyi Tibor kötekedő üzemmód

A kötekedő üzemmódba kapcsolt szocialisták indulnak a piacra

Szanyi Tibor a Csepeli Piacon

Ahogy iskolákban, óvodákban, kórházakban tilos a pártkampány, úgy a Csepeli Piacon is így van ez 24 éve

Szanyi Tiborral az élükön ismét megsértették a csepeli szocialisták azt a szabályt, hogy az önkormányzati működtetésű Csepeli Piacon  – ahogy a kórházakban vagy iskolákban – nem lehet pártpolitikát folytatni. Az MSZP EP-listavezető politikusa és az őt kísérő MSZP-s kampánycsapat azonban nem elégedtek meg a szabálysértéssel: még kötekedtek is szombaton – értesült a Csepel.info.

A beszámolók és a képek tanúsága szerint Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője szombat délelőtt Szenteczky János helyi polgármester-jelölttel Csepelen kampányolt. A párt kampánycsapatát is vezető polgármester-jelöltet az ügyészség több bűncselekmény elkövetésével vádolja, de a csapat másik tagja, a magánokirat-hamisítás miatt már elmarasztalt Takács Krisztián ellen is sikkasztás vádjával folyik eljárás. A törvényekkel hadilábon álló helyi szocialisták és Szanyi Tibor hozták a formájukat. Úgy érezték, hogy a kampányfinisben kevés, ha csak a járókelőket, a piacra igyekvő embereket győzködik. Ezért Orbán Viktort és Németh Szilárd polgármestert szidva belekötöttek a szintén kampányoló Fideszesekbe, akiket akaratuk ellenére fotózni is kezdtek.  (tovább…)

Iskolák Versenye a Szárcsa iskola győzelmével

2014. május 25. vasárnap

Csepel.hu

Iskolák Versenye a Szárcsa iskola győzelmével01

Országosan is követendő példával állt elő Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, amikor május 23-án első alkalommal megrendezte az Iskolák Versenyét, amelyet a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület is támogatott.

– A sportverseny főszervezőjét Varga Norman ifjúsági referenset arra kértem, hogy tájékoztassa a Csepel.hu olvasóit, hogy mi volt a fő cél, és milyen tapasztalatokat sikerült levonni a délelőtt folyamán? (tovább…)

Gyermeknap a Herman Ottó Általános Iskolában

2014. május 25. vasárnap

Csepel.hu

Gyermeknap a Herman Ottó Általános Iskolában

A Herman Ottó Általános Iskola május 23-án, pénteken tartotta meg már évtizedek óta hagyománnyá vált gyermeknapját.

A rendezvény Nagy Emese köszöntője után nyolc órakor közös tornával már elkezdődött, de olyan ügyesen oldották meg a szervezők, hogy a tanítási nap sem maradt el. Felváltva mentek a gyerekek az órákra és ki az udvarra, ahol változatos és szórakoztató programokban vehettek részt. Egy kicsit körbe nézve, megkértem a gyermeknap szervezőit, Mészárosné Dóka Erzsébetet a Szabadidős Munkaközösség vezetőjét, Nagy Emesét, a Diákönkormányzat segítő tanárát, és Babály László testnevelő tanárt, hogy tájékoztassák a Csepel.hu olvasóit, a mai nap eddigi, és a várható programjairól. (tovább…)

Jelentősen emelhetik a családi adókedvezményt

2014. május 24. szombat

Mno

Jelentősen emelkedhet a két gyermeket nevelők családi kedvezménye, a jelenlegi húszezer forint helyett havonta akár negyven-ötvenezer forint körüli összeg is megmaradhat náluk – értesült az Mno. A lépés több mint 350 ezer szülőt érinthetne.

Számottevően megemelhetik a két gyermeket nevelő szülők családi adókedvezményét – értesült szakmai körökből a Magyar Nemzet. Jelenleg egy gyermek után havonta tízezer forinttal csökkenthető a közteher, kettő után kétszer tíz-, azaz húszezer forinttal, míg három vagy több utód nevelésekor gyermekenként 33 ezer forintos mérséklés érvényesíthető. Úgy tudjuk, egyes kormánypárti elképzelések szerint a kétgyermekes kedvezményt úgy emelnék meg, hogy annak összege megközelítse a nagycsaládosoknak egy-egy gyermek után járó enyhítés nagyságát. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben egy gyermek után havonta akár 20-25 ezer forintot is igénybe vehetnének a két utódról gondoskodó szülők. Azaz: a jelenlegi húszezer forint helyett havonta negyven-ötvenezer forint körüli összeg is megmaradhat ennél a körnél. (tovább…)

Piros és zöld dossziék a kémügyben

2014. május 24. szombat

Mno

Orosz ügynök okozhatta a vesztét

Zöld színű dossziéval jelezte a kémbotrányba keveredett jobbikos Kovács Bélának az orosz ügynök, ha készen állt a beszélgetésre – tudta meg a Hír TV. Célpont című műsoruk információi szerint Kovács energetikai kérdésekről referált, míg a Népszabadság úgy tudja, nem klasszikus kém volt, hanem az unió bomlasztása volt a feladata. A Jobbik az eddigi védekezés után tegnap támadásba lendült és nyilvánosságot követel. A kémügy jövő héten ismét a nemzetbiztonsági bizottság elé kerülhet.

Pilisi lakásától autóval indult Kovács Béla a ma is aktív – volt KGB-s – orosz ügynökkel szervezett találkozóira. A jobbikos politikus 2009 óta rendszeresen találkozott Budapesten és több megyeszékhelyen az orosz ügynökkel, akinek az energetikai szektorról referált – tudta meg a Hír TV. Kovács az Európai Parlamentben (EP) az energiaügyi bizottság tagja. A Célpont című műsorukban elhangzott: Kovács az útvonalat jól megtervezte, kocsiból buszra, metróra, villamosra vagy taxiba szállt, több helyszínt bejárt, mire megérkezett a találkozóra. De mivel az orosz ügynök tudta, hogy őt figyelik, piros dossziéval jelzett, ha nem tudnak beszélni és zölddel, ha igen. (tovább…)

Hősök Napja Csepelen

2014. május 23. péntek

Csepel.hu

Hősök Napja Csepelen

A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001.évi törvény, ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját. A vasárnapi Európai Parlamenti választások miatt Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata május 23-án, pénteken nyolc órakor tartotta csendes megemlékezését, a Hősök Napja alkalmából.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester, Borbély Lénárd, Ábel Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző és Kernné dr. Kulcsár Dóra aljegyző koszorút helyeztek el a Szent Imre téren található három emlékműnél, és néma főhajtással emlékeztek meg, a háborúkban és a forradalomban elesett hőseinkről.
(tovább…)

Boldog Napsugár Napok

2014. május 23. péntek

Csepel.hu

Boldog Napsugár Napok

Egy héten keresztül színes programok, felhőtlen jókedv és sok-sok játék várta a szülőket gyerekeikkel együtt a Napsugár Óvodában. Az intézmény 38 éves születésnapját ünnepelte a már hagyománnyá vált Napsugár Napokon.

Hétfőtől péntekig anyuval és apuval töltött közös élmény koronázta meg az apróságok mindennapjait. A sportnap közös tornával indult, majd a hatalmas tömeggé rendeződött kicsik és nagyok körbefutották az óvodát és a szomszédos iskola környékét.
(tovább…)

Hétvégén igazi strandidő várható – mindenkit vár a Csepeli Fürdő

2014. május 23. péntek

Csepel.hu

0___anyagok_kepek_cikkek_2014_majus_stranfoto2

Kedves csepeliek!

A meteorológia május 24-25-ére igazi strandidőt jósol. A Csepeli Fürdő négy medencével, szaunával és merülő medencével várja a vendégeket még tavaszi árakon.

(A csúszdák jelenleg felújítás alatt állnak, így azok még nem használhatók.)

(tovább…)

2014. évi kerületi sportcélú támogatások – pályázati felhívás

2014. május 23. péntek

Csepel.hu

2014. évi kerületi sportcélú támogatások - pályázati felhívásBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé „2014. évi kerületi sportcélú támogatások” elnevezéssel.

A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
A pályázat célja: A csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének támogatása, a kerületi ifjúsági és felnőtt sportélet ösztönzése.
(tovább…)

Élvezte a titokzatosságot a Jobbik utazó fantomja

2014. május 23. péntek

Kovács Béla volt a bomlasztó

Origo, Mno

Élvezte a titokzatosságot a Jobbik utazó fantomja

A Jobbiknál eleinte bolondnak nézték, de Vona Gábor felkarolta Kovács Bélát. A kémügybe keveredett politikus nagyon vágyott rá, hogy kijusson Brüsszelbe, ott azonban leginkább a folyamatos távollétével tűnt ki. Havi rendszerességgel utazik a posztszovjet országokba, miközben EP-s munkája láthatatlan volt a Jobbik számára. Az őt körbelengő titokzatosságra maga is rájátszott, mesterműveként pedig egy százmilliós pénzszivattyút emlegetett. Hogyan látják Kovács Bélát a Jobbikon belül?

Kovács Bélának mindig tetszett az, hogy titokzatosság lengi körül. Miután a 2010-es kampány során brit rendszámú, jobbkormányos Rover 620-asával többször is szállította Vona Gábort fórumokra, több ismerősének is hencegett azzal, hogy az emberek körbejárják, nézegetik a bőrüléses kocsiját. „Hű, ki ez az ember ezzel a kocsival?” – kérdezgette egymást több jobbikos is akkoriban. „Rá is játszott a titokzatosságára, saját magáról is ezt terjesztette, sokszor magát is Kágébélaként emlegette” – mondta az utóbbi napokban Kovács széles körben is ismerté vált becenevéről egyik brüsszeli ismerőse. (tovább…)