2013. augusztus havi archívum

Ismét “leszakadt az ég”

2013. augusztus 28. szerda

Egyelőre a hétfői zivatar képeit tudjuk megmutatni

Csepel.info

A hétfői zivatar képei és videói: Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek, Dudás Zoltán járási vezető, a Helyi Védelmi Bizottság elnöke, Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes továbbá az önkormányzat munkatársai személyesen járták végig az özönvíz által leginkább érintett területeket – ez várható ma is. A gyors reagálás érdekében a Csepeli Városgazda is állandó ügyeletet tartott és tart, munkatársaik részt vettek és vesznek a károk felmérésében, a pincéket elöntő víz kiszivattyúzásában.

Ismét leszakadt az ég Csepelen: olyan esőt kaptunk, hogy sok helyen percekig ki sem lehetett látni az ablakon. Veszélyesebb a helyzet, mint hétfőn, az első nagy zápor esetén, ugyanis az akkor eltömődött esővíz-elvezetőket a megfeszített munka ellenére még nem sikerült teljesen kitakarítani, és ugyanez igaz a hétfőn megrongálódott utakra is.

Negyven éve áll meg az esővíz, és okoz minden zápor súlyos problémát a Szent István és a Hollandi utakon, illetve még négy-öt csepeli helyszínen. Ezeknek az utaknak a kisebb-nagyobb felújítása azóta tucatnyiszor megtörtént, a tervezők mégse tartották fontosnak a csapadékvíz-elvezetés megnyugtató megoldását. A helyzet az elmúlt tíz évben, az éghajlatváltozással párhuzamosan lett egyre súlyosabb: manapság ugyanis nagyobb aszályok, és sokkal durvább záporok, viharok vannak, mint korábban bármikor. Az esővíz-elvezetést nem erre tervezték, így még olyan helyeken is kritikus a helyzet, ahol egyébként szabályosan, és elméletileg jól megtervezett csatornarendszer épült. Csepel nagyobb része nem ilyen, pedig még ehhez is legalább tizenöt év kellene.

A Csepel.info úgy tudja, hogy az első zivatar kisebb volt, és nem okozott akkora problémát, mint hétfőn. Facebook-oldalunkon ennek ellenére ismét várjuk az esőzés fotóit videóit, beszámolóit.

Öt számjegyű fizetésemelést kapnak a tanárok az új tanévtől

2013. augusztus 28. szerda

Hirado.hu

Az országgyűlés megszavazta a köznevelési törvény módosítását, amelynek része a béremelés is. Az országban dolgozó mintegy 160 ezer pedagógus októbertől kap először magasabb bért. A sok év gyakorlattal rendelkezők akár 80 ezer forinttal is többet kaphatnak. A szakszervezetek úgy fogalmaztak: egyik szemük sír, a másik nevet.

Megtapsolták a képviselők, amikor az Országgyűlés nagy többséggel megszavazta a köznevelési törvény módosítását. Ennek része a pedagógus-béremelés is. Szeptembertől nettóban átlagosan 30-40 ezer forinttal vihetnek majd több pénzt haza a tanárok.

(tovább…)

Nem törlesztette ingatlanhiteleit az SZDSZ

2013. augusztus 28. szerda

MNO

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tájékoztatása szerint a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) ingatlanjai vélhetőleg nem fedezik teljes mértékben a párt félmilliárdos tartozását, így végül az állam viselheti majd a veszteséget.

Haladéktalanul vegye birtokba az MFB az SZDSZ tulajdonában álló irodákat, és értékesítse azokat, ezzel is csökkentve a párt által az ingatlanokra felvett, jelenleg már több mint 500 millió forintos hiteltartozást. Az eladósodott és a megszűnőfélben lévő Szabad Demokraták Szövetsége ingatlanjainak értékesítésére Balla György (Fidesz) szólította fel az államot napirend előtti felszólalásában tegnap a parlamentben.

(tovább…)

Riasztást adtak ki: Itt szakadhat le az ég

2013. augusztus 28. szerda

Kiadós zivatarok lehetnek, viharos széllel, helyenként jéggel

Hirado.hu

Első fokú riasztást adott ki a várható heves zivatarok miatt több nyugat-magyarországi térségre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Előrejelzésük szerint szerdán eleinte a Dunántúl nyugati felében, napközben főként a Dunántúlon és a déli országrészben, estétől pedig a Tiszántúl északi részén is több alkalommal számíthatunk intenzív záporokra, zivatarokra.

(tovább…)

Fejre állt egy kocsi a Tejút utcánál

2013. augusztus 27. kedd

Csepel.info

Fejre állt egy kocsi egy balesetben kedden este a Tejút és a II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésénél – értesítette lapunkat Pákozdi József, aki a csepeli Jobbik önkormányzati képviselőjeként is dolgozik.

A képviselő fotót is küldött: aki többet tud a balesetről, kérjük írja meg a fórumban!

Álmodni sem mertek erről a Hajdú-Bét károsultjai

2013. augusztus 27. kedd

Bajnai Gordon tisztában volt azzal, hogy mi történik a cégnél

MNO

A Hajdú-Bét károsultjainak képviselője hálás a kormánynak a kártérítésért. Ónodiné Demeter Mária a Lánchíd Rádióban elmondta, hogy 10 év elteltével álmodni sem mertek erről.

A Hajdú-Bét károsultjainak képviselője hálás a kormánynak a kártérítésért. Ónodiné Demeter Mária a Lánchíd Rádióban elmondta, hogy 10 év elteltével álmodni sem mertek erről. A Lánchíd Rádióban a riporter Lőcsei Virág volt.

(tovább…)

Nem tett vallomást a szlovák milliomosnő

2013. augusztus 27. kedd

Hirado.hu

Tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszék épületében megkezdődött büntetőperben az a szlovák nő, aki a vád szerint ittas állapotban a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán.

A vádlott, Eva R. a tárgyaláson ismertetett korábbi vallomásában azt közölte, hogy nem volt ittas, a baleset bekövetkeztekor kamionokat előzött, mikor hirtelen irányjelzés nélkül kivágott elé a sértettek autója, és már nem tudta elkerülni a balesetet, amelyet nagyon sajnál, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

(tovább…)

Aranyérmes a magyar férfi váltó

2013. augusztus 27. kedd

MNO

Aranyérmet nyert a Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám összeállítású magyar férfi váltó kedden, a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokság zárónapján. A staféta sikerével a magyar öttusasport 50. világbajnoki címét szerezte meg.

A keddi versenyen a magyar trió a vívás során 940, úszásban pedig 1336 pontot ért el, s a második helyről várta a lovaglást. Ebben a tusában visszafogottabb volt Marosiék teljesítménye, az 1012 megszerzett pont pedig azt jelentette, hogy az utolsó számot, a lövészettel kombinált futást a negyedik helyről kezdhette meg a csapat, 33 másodperc hátránnyal az éllovas ukránok, és 11-gyel a harmadik oroszok mögött.

(tovább…)

Emlékezés a II. világháború áldozataira

2013. augusztus 27. kedd

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a 2013. szeptember 2-án, hétfőn a II. Világháború Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésre és koszorúzásra.

  • Időpont: 2013. szeptember 2., 8.00 óra
  • Helyszín: 1211 Budapest, Szent Imre tér, II. világháborús emlékmű

(tovább…)

Véradás a polgármesteri hivatalban

2013. augusztus 27. kedd

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. augusztus 30-án, pénteken 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz a polgármesteri hivatal nagytanácstermében (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)

Várjuk Önöket!

(tovább…)