ATV

A Szita Bence meggyilkolásával vádolt Kertész József összeesett az ítélethozatalnál
Az ítélet
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint sérti az emberi jogok védelméről szóló egyezmény 3. cikkelyét az olyan tényleges életfogytiglani büntetés, amely egyáltalán nem teszi lehetővé az ítélet valamikori felülvizsgálatát. A strasbourgi bíróság ezt három brit gyilkos beadványa nyomán mondta ki. Egyikük a feleségét ölte meg, a második családja öt tagját, a harmadik pedig négy homoszexuális férfit. A tényleges életfogytiglani ítéletek Magyarországon hasonlóak, mint a briteknél, így például a tizenegy éves Szita Bence gyilkosai is nyerhetnének Strasbourgban, ha panaszt emelnének ott a büntetés megalázó voltára hivatkozva.
Az emberi jogok védelméről szóló európai egyezmény harmadik pontja arról szól, hogy senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Ha valakitől a szabadulás minden esélyét megvonják, az a strasbourgi bírói nagytanács 16:1 arányban hozott döntése szerint megalázó. Az egyik – feleségét halálosan megkéselő – panaszos ügyében a brit államot negyvenezer eurós kártérítésre és a perköltségek kifizetésére kötelezte a strasbourgi bíróság, amely kimondta, hogy egy életfogytiglani ítélet esetén valamilyen felülvizsgálati esélyt adni kell, az viszont már nemzeti hatáskör, hogy mikor és milyen feltételekkel. (tovább…)