2012. március havi archívum

Csepeli “eperföld”: Gázpisztollyal lőttek a fejére, túlélte

2012. március 19. hétfő

További gyilkosságokra is fény derülhet

Stop.hu, Csepel.info, Csepel.hu

Újabb emberölési kísérlettel vádolják a csepeli rémet, B. Dragant. A férfit tavaly ismerte meg a közvélemény, amikor kiderült, hogy meggyilkolt, majd elásott egy négyfős családot.

Budapest egyik legveszélyesebb környéke a csepeli Francia-öböl közelében lévő erdős terület, amit a helyiek Eperföldként emlegetnek. Évek óta húzzák itt meg magukat hajléktalanok, ecsetelte a Nemzeti Nyomozó Iroda mai sajtótájékoztatóján Deme Tamás őrnagy, az NNI Életvédelmi Osztályának vezetője. (tovább…)

Tarlós István ünnepi beszéde

2012. március 19. hétfő

M1

Hivatali nyitvatartás március 22-én és a hétvégén

2012. március 19. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

A csepeli önkormányzat Szent Imre tér 10. szám alatti épületében és a Petz Ferenc utca 1-3. szám alatt található Ügyfélszolgálati- és Okmányirodán az ügyfélfogadás 2012. március 22. napján 11 órától szünetel, a hivatal zárva lesz.

Az időpontot foglalt ügyfelek 2012. március 23-án ügyeiket 15.30 óráig soron kívül intézhetik az Okmányirodán. A Polgármesteri Hivatal valamennyi hivatali épületében 2012. március 23. napján pénteken, valamint 2012. április 20. napján pénteken az általánostól eltérő munkarendben – 8.00 és 15.30 óra között fogadja ügyfeleit. 2012. március 24. napján szombaton, valamint április 21. napján szombaton ügyfeleket nem fogad.

Küzdelem

2012. március 19. hétfő

Youtube

Kende Márta 1974-es filmje a Motorkerékpárgyárról annak bezárása előtt.

Új módszer a térdfájdalom enyhítésére

2012. március 19. hétfő

Inforadio.hu, Youtube

Rengeteg embert megtapasztalta már a térdfájdalmat, amelynek egyik leggyakoribb oka az ízületek kopása, vagyis az osteoarthritis. A visszafordíthatatlan jelenséggel járó fájdalmat ma már a szépészetből ismert hiarulonsavval is hatékonyan lehet enyhíteni.

Fiatalabbak esetében a térdfájás jellemzően sérülés vagy nyálkatömlő-gyulladás következménye, amely általában sportolás vagy más fizikai igénybevétel kapcsán alakul ki. A 40 éves kor felett jelentkező fájdalom oka leggyakrabban az ízületek kopása, elhasználódása, vagyis az osteoarthritis, más néven degenerativ arthritis – magyarázza Pál Mónika, az Oxygen Medical reumatológusa. (tovább…)

Tápiószecső FC – Indotek Csepel FC 0-2 (0-0)

2012. március 19. hétfő

Csepelfc.hu

Maczó Sándor 65. és 76. percben szerzett két szép góljának köszönhetően 3 ponttal gazdagabban jöttünk haza Tápiószecsőről.

Csapatunk így állt fel: Berhidai – Teplán, Haraszkó, Sarnyai, Horváth – Krupár, Vejmola, Németh G. (Plausin 81′), Busa, Maczó (Süveges 86′) – Tóth (Moldován 69′) Győzelmünkkel megelőztük a Tökölt, amely otthon kapott ki a Makótól. Nincs messze az élmezőny, de a kieső helyek sem. Pár forduló alatt nagyot fordulhat a világ. Jövő héten az Üllőt fogadjuk.

Ellopott életek: a lakásmaffiának halálos áldozatai is vannak

2012. március 19. hétfő

TV2 Napló

A lakásmaffiának nemcsak idős, beteg, hiszékeny emberek esnek áldozatul, a kisemmizettek között van főorvos és világbajnok élsportoló is.

Sokan uzsora, vagy rossz kezességvállalás miatt kerülnek ilyen helyzetbe, de vannak, akiket életveszélyesen megfenyegettek vagy egyéb brutális módszerekkel kényszerítettek lakásuk, házuk elhagyására. Vujity Tvrtko a héten ellátogatott R. István tárgyalására is, a férfi nagy halnak számít lakásmaffia-ügyben… és persze váltig állítja: elfogult vele szemben a bíró és ő mindent hivatalosan lepapírozott.

A romáktól féltik a “múltjukat” a szlovák szélsőjobbosok

2012. március 19. hétfő

Magyar Nemzet, Csepel.info

Marián Kotlebáék egy korábbi menetelése

Megállították a rendőrök annak a szlovák szélsőjobboldali szervezetnek a menetét, amely a leégett tetejű krasznahorkai vár tövébe hirdetett demonstrációt vasárnapra.

A Marián Kotleba által vezetett Szlovák Testvériség a szlovák nemzeti kincsek további pusztítása ellen tiltakozott. A rendőrökkel megállapodtak abban, hogy akciójuk rendzavarás nélkül fejeződik be. (tovább…)

Csökkent a csepeli kisvállalkozások építményadója – a Csepeli Hírmondó írása

2012. március 18. vasárnap

Csepel.hu

A gazdasági válság és a főváros súlyos pénzügyi helyzete miatt egyre nagyobb hangsúly esik a kerületek takarékos működtetésére és a helyi adók hatékony kihasználására.

A csepeli önkormányzat decemberben úgy módosította a vállalkozói építményadót, hogy az a helyi kisvállalkozásoknak adócsökkentést jelent. A képviselőtestület a fővárosi kerületek közül szinte utolsóként vezette be a telekadót, ami a lakosságot ugyanakkor nem érinti. A helyi adókról Borbély Lénárd alpolgármesterrel beszélgettünk.  (tovább…)

Dunaferr – Csepel 3 – 0

2012. március 18. vasárnap

Csepelirc.hu

A második mérkőzésre már alább hagyott a pénteki lendület, így a tartalékosabb – összesen hat emberrel utazó – Csepel 3-0-s vereséget szenvedett, Dunaújvárosban melynek következményeként a hazai együttes egalizálta a párharc állását.

Az első összecsapáshoz képest, szombaton bokasérülést szenvedett a Marci, illetve az Arnold belázasodott, így gyakorlatilag a két kezdő center kidőlt a sorból így a helyettesítésüket meg kellett oldani. Végül egy szerkezetváltás után, Egér és Ábrahám kerültek a középső pozícióba, Fogl Csabi először a szezon során mint ütő került a kezdőbe, a Daru pedig átment feladó átlóba. (tovább…)