2010. augusztus havi archívum

Szellemvasút: Idén már utaznunk kellene az ötös metrón

2010. augusztus 23. hétfő

Hírszerző

Hagyó és Demszky

A négyes metróból ma is csak egy alagutat lehet fotózni

Idén már utaznunk kellene rajta, és félmilliárd forint már ráment, de még sincs ötös metró. Pedig a vonal, valódi nevén Észak-déli Regionális Gyorsvasút, a szakértők szerint fontosabb lenne, mint a négyes metró, mivel a szentendrei, ráckevei és csepeli HÉV-eket kötné össze, megépülésével átszállás nélkül lehetne utazni Szentendrétől Ráckevéig. Az ötös metró a jelenlegi tervek szerint 2020 körül épülne meg. Eddig csak tervezési előkészületek történtek.

2005-ben, a négyes metró-beruházás indulásával egy időben úgy volt, hogy az ötös metró terveztetése még abban az évben megkezdődik, 2010-ben pedig már utazhatunk is a vonal első szakaszán, a Lágymányosi híd és az Astoria között. 2013-ra készült volna el a metróvonal második, északi szakasza, majd ezt követően a hálózat felszíni bővítései, így Pesterzsébet és az esztergomi vasútvonal becsatolása. A projekt összköltségét hatszázmilliárd forintra számolták, terveztetésre a Fővárosi Önkormányzat el is különített százmillió forintot, végül nem épült semmi. (tovább…)

Legendák és tények a Szent Koronáról

2010. augusztus 22. vasárnap

Inforadio.hu

Csak az lehetett Magyarország királya, akit a magyar Szent Koronával koronáztak meg. Attól a pillanattól kezdve vált az uralkodó jogerősen királlyá, hogy a Szent Korona érintette a fejét – mondta az InfoRádiónak Pap Gábor.

A művészettörténész beszélt arról is, hogy viselhette-e Szent István a Szent Koronát, kik lopatták el azt, és miért ferdült el a kereszt a tetején.

Rádiófelvétel 1. rész

Rádiófelvétel 2. rész

Rádiófelvétel 3. rész

Rádiófelvétel 4. rész

(tovább…)

Magyarnak kell születni

2010. augusztus 22. vasárnap

Index

Szanyi kapitányt a rengetegben Ábel igazította el

2010. augusztus 22. vasárnap

Csepeli lakásosztogató MSZP

Magyar Hírlap

Németh: Szenteczky hiába mondott le a vezérigazgatói posztról, a büntetőjogi felelősség elől nem menekülhet

A szomszéd gyepére tévedt Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke. Lapunk és a Csepel.info értesülése szerint a tavaszi második világháborús kampányfilmje óta csak „Szanyi kapitányként” emlegetett politikus a csepeli 12-es számú körzetben gyűjtögette a cédulákat a szocialista képviselőjelölttel, amikor összetalálkoztak Ábel Attilával, a Fidesz helyi elnökével. „A tisztesség úgy kívánta, hogy útba igazítsam őket, tudniillik az a ház, ahol találkoztunk, már egy másik választókörzethez tartozik” – mondta Ábel a hírportálnak, amely arról is beszámolt, hogy a csepeli szocialisták rettegnek, nehogy úgy járjanak, mint Hagyó Miklósék, azaz nehogy őket is a nyomozók ébresszék. „Olyan hangokat is hallani, hogy Csepelen is feloszlatják az MSZP-szervezetet, és Szenteczky János helyett másik jelöltet indítanak a városrész polgármesteri posztjáért” – állította forrásunk.

A Magyar Hírlapnak ennek apropóján Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselőjelöltje megjegyezte, hogy Szenteczky János „hiába mondott le a csepeli vagyonkezelő vezérigazgatói posztjáról, a büntetőjogi felelősség elől nem menekülhet el.” (tovább…)

Önkormányzati választás 2010

2010. augusztus 22. vasárnap

Csepel.info

Új aloldalt indítottunk, melyről a legfontosabb, a választásokhoz is kapcsolódó információkat és cikkeket találhatják majd meg olvasóink.

Az “Önkormányzati választás 2010” aloldal a Csepel.info jobb felső szélén, a szavazás feletti “Oldalak” menüből érhető el.

Ne kerüljenek utcára az adósok – Áprilisban felállna az eszközkezelő

2010. augusztus 22. vasárnap

Ma.hu, Magyar Nemzet

Még mielőtt 2011 áprilisában lejár a kilakoltatási moratórium, megkezdi tevékenységét a bajba jutott adósok utcára kerülését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő Társaság – ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

Az még nem derült ki, hogy mennyiért venné meg az állam a rossz hiteleket, és az sem, hogy milyen infrastruktúra állna a társaság mögött. Lehet, hogy egy nagy bank apparátusát használná az eszközkezelő – írja a napilap. (tovább…)

Tarlós István az ATV-n

2010. augusztus 21. szombat

ATV

Jogerős döntés: Wieszt októberig rács mögött marad

2010. augusztus 21. szombat

Magyar Nemzet, Hír TV

Októberig marad előzetesben Wieszt János. A volt szocialista képviselőről májusban jelent meg egy olyan, 2007-ben készült rejtett kamerás felvétel, amelyen a politikus egy üzlethelyiség eladásával kapcsolatban kétmillió forint kenőpénzt vesz át egy vállalkozótól.

A férfi állítása szerint azért kellett lefizetnie Wieszt Jánost, hogy megvehesse a cégének otthont adó üzlethelyiséget. (tovább…)

Csepel futás és sporttoborzó egészségnap lesz szeptember 11-én

2010. augusztus 21. szombat

Csepel.hu, Csepel.info

Az idei évben harmadszor kerül megrendezésre Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, a kerületi sportszervezetek és a Csepel SC Alapítvány közös szervezésében a több mint harmincéves hagyománnyal rendelkező Csepel Futással összekötött Sporttoborzó és Egészségnap.

Szeptember 11-én, szombaton 9 órától elsősorban a kerület és a környező kerületek lakossága, kiemelten az iskoláskorúak számára szervezzük a nagyszabású eseményünket. (tovább…)

Együtt az Ország! A 2010. évi augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programja

2010. augusztus 20. péntek

Augusztus20.magyarorszag.hu

Az alábbiakban az ünnepség-sorozat programját olvashatják. A budapesti forgalmi korlátozásokról és útlezárásokról itt olvashatnak. (tovább…)