2010. évi archívum

A holokauszthelyeslés legális

2010. március 11. csütörtök

Index

Nemcsak a múltkori cikkünkre érkezett, többnyire brutális hangvételű 1166 hozzászólás tanulságai, hanem az államfő által most aláírt törvény hiányosságai és borítékolható következményei alapján is kijelenthető, hogy a holokauszttagadás betiltása semmit sem fog javítani a közbeszéd állapotán. Ellenkezőleg, új lendületet ad a nácibeszéd terjedésének, és a véleményszabadság további korlátozásait vonja maga után – fogalmaz az Index.

Sólyom László szerdán aláírta a holokauszttagadás büntetését lehetővé tévő törvényt, a Btk. módosítása néhány hét múlva belül hatályba lép. Ahogy azt az Index többször megírta, az új jogszabály több problémát is felvet. Az alábbiakban az Index cikke olvasható. (tovább…)

Gengszterszervezet: Itt az új MSZP-s botrány!

2010. március 11. csütörtök

Heti Válasz

Az MSZP “tankjai” közül Hagyó Miklósra már rádőlt a BKV, de a pártbéli ősrivális, Szekeres Imre honvédelmi háttérországát is korrupciós ügyek rongálják. E katonai cégek – hasonlóan a fővárosiakhoz – politikai kádertemetőként működnek. A legméretesebb pénzeszsákokra például Nagy Imrét, a KISZ KB utolsó első titkárát, illetve kiérdemesült kisgazdákat ültettek.

Az MSZP elmúlt nyolc-tíz éves története akár belháborúk sokaságával is leírható – például a Hagyó Miklóshoz és a Szekeres Imréhez lojális körök ütközeteivel. A párt mai elnökhelyettesét 2001 decemberében példátlan támadás érte a Fullánk című pletykalap hasábjain (azt firtatván, miből fedezte “a másfél milliós bécsi hajátültetést”). (tovább…)

Molnár Csaba miniszterelvtárs volt a csepeli elvtársak vendége

2010. március 11. csütörtök

Csepel.info

Nem a párt ment össze, hanem az asztal – próbálták megnyugtatni a csepeli elvtársakat a fórumon (fotó: Csepelen.hu)

Molnár Csaba miniszterelvtárs volt szerda este a csepeli MSZP vendége  – értesült a Csepel.info.  A Munkásotthon rendezvénytermében majdnem ötödannyian zsúfolódtak össze, mint Tarlós István csepeli látogatásakor.

A miniszterelvtársat Tóth Mihály elvtárs, Csepel tanácselnöke polgármestere mutatta be a teremben összezsúfolódott elvtársaknak. Lapunk információi szerint a légkör is optimista, sőt kifejezetten  melegen elvtársias volt. A részt vevő elvtársak a rendezvény után internetes fórumokon is megelégedetten hangsúlyozták, hogy egyetlen kétkedő hangot vagy ellenvéleményt se lehetett hallani a fórum során. (tovább…)

Hiába írt négy éve Demszkynek a BKV-s revizor

2010. március 11. csütörtök

HVG

http://csepel.info/wp-content/uploads/demszky_gabor_hagyo_miklos_mti_0101.jpg

Már 2006-ban jelezte a BKV egyik belső ellenőre Demszky Gábornak, hogy a tömegközlekedési vállalatnál „lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat” fogadnak be. A főpolgármester nem hallgatta meg a revizort és a hivatal nem is foglalkozott az üggyel, amit utólag azzal magyaráznak, hogy levelében az ellenőr “nem írt konkrétumokat”.

A BKV egyik belső ellenőre 2006 őszén levelet írt Demszky Gábornak, azt állítva, hogy a BKV-nál különféle bűncselekményeket követnek el. A levélből kiderül, hogy a belső ellenőr 2006 szeptemberében személyes meghallgatást is kért az ügyben Demszkytől, ám akkor a főpolgármester titkára az alpolgármesterhez, Vajda Pálhoz irányította őt. Az ellenőrt azonban Vajda sem volt hajlandó személyesen fogadni, arra hivatkozva, hogy az ügyben nem kompetens. Telefonon mindössze annyit mondott neki: ha bűncselekmények nyomaira bukkant, tegyen feljelentést. (tovább…)

A Jobbik délelőtt 11-kor tartja megemlékezését

2010. március 10. szerda

Jobbik csepeli szervezete

A rendszerfrissítés után is akadozhat a Csepel.info

2010. március 10. szerda

Csepel.info

Lapunk rendszergazdája szerda este egy fejlesztett változatra cserélte a blogrendszerünket, ezért még akadozhat és le is állhat a Csepel.info működése.

Fórumozónknak, akinek a nevét nem mondjuk meg 🙂 ezúton is köszönjük a figyelmességét, a régi rendszerben ugyanis olyan biztonsági hiba is volt, amely komolyan veszélyeztette a Csepel.info működését. (tovább…)

“A mi éveink” – Magyarország számokban 2002 – 2010

2010. március 10. szerda

YouTube

Így kell a kenőpénzzel bánni

2010. március 10. szerda

Index

Leteperés, fejbe rúgás: dolgozik a BKV

2010. március 10. szerda

Mno.hu, Csepel.info

Leteperték, majd fejbe is rúgtak BKV-ellenőrök egy fiatal férfit a Népligeti metrómegállónál, mivel nem volt érvényes jegye – számolt be róla az Mno.hu egyik olvasója, aki fényképet is készített az esetről.

A népligeti fődiszpécser elmondása szerint nem látta a történteket, és „nem is engedné”, hogy ilyen megtörténjen. (tovább…)

Túl nagy lehetett a nyomás a fővárosi MDF-elnökön

2010. március 10. szerda

Úgy tűnik nem lesz Csepelen MDF-es induló

Origo, Csepel.info

Nem várta meg, hogy a körmére égjen a kudarccal kecsegtető jelöltállítás, és megijedt attól a lehetőségtől, hogy csalással vádolhatják meg – az Origo MDF-es forrásai szerint ezek az okok állhatnak az SZDSZ-szel való együttműködést korábban támogató, hétfőn azonban keményen kritizáló Lévai Zoltán budapesti elnök kirohanása mögött. Lépéséért azonnal kizárták, épp arra a határozatra hivatkozva, amelyet az őt leváltani akaró párttársai ellen hoztak.

Lévai Zoltánt a csepeli 30-as országgyűlési választókörzetben akarta indítani az MDF-SZDSZ, a Csepel.info azonban úgy tudja, hogy pártjainak a szükséges kopogtató cédulák felét sem sikerül összeszedni. (tovább…)