2008. december havi archívum

Életet mentett a buszsofőr – nem tudunk elsősegélyt nyújtani

2008. december 22. hétfő

TV2, Tények, Privátbankár

Megmentette egy kislány életét egy buszsofőr az orvos szerint. A kislány egy torkán akadt cukorkától fuldoklott egy buszmegállóban, amikor a sofőr kiugrott a fülkéből és egy speciális fogással segített kiköpni a cukrot. A BKV 50 ezer forint jutalmat ad neki.

Egy buszállomásra érkezett a buszsofőr, amikor látta, hogy egy kislány fuldoklott az apja karjaiban, mert a torkán akadt a cukorka. A sofőr megállt, kiugrott a fülkéből és a kezébe vette a gyereket. (tovább…)

Ünnepi koncertet adott az egyházközösség

2008. december 22. hétfő

Csepel.info

A Béke téri csepeliesen kis templomban advent utolsó vasárnapján, több éves gyakorlatnak megfelelően egy órás ünnepi koncertet adott az egyházközség apraja-nagyja – értesítette lapunkat egyik olvasónk.

A jól sikerült műsor Böjte Csaba adventi fohászának megismerése mellett, a zenés irodalmi műsor biztosította a fényt, Jézus Krisztus születésének ünnepére való felkészülést.

Kitüntették a Csepeli Német Önkormányzat elnökét

2008. december 22. hétfő

Csepel.hu

A Fővárosi Német Önkormányzat által rendezett hagyományos évzáró adventi gálaműsor keretében adták át Lászlóné Balázsovits Magdolnának, a Csepeli Német Önkormányzat elnökének a ”Für das Ungarndeutschtum in Budapest 2008” azaz a „Budapesti Németségért 2008” kitüntető címet.

Lászlóné Balázsovits Magdolna a hosszú éveken át végzett német nemzetiségi, kulturális és hagyományápoló tevékenységéért, valamint a kerületi német nemzetiségi oktatásban elért kiemelkedő eredményeiért elismerésül kapta ezt a megtisztelő elismerést.

Rekord mennyiségű adomány érkezett a Mikulásgyárba

2008. december 22. hétfő

MTI, Hír3

A tavalyinál is több, összesen tizenegyezer doboz ajándék gyűlt össze a rászorulóknak a Mikulásgyárban idén. Az adományozók vasárnap este tíz óráig adhatták le ajándékaikat Budapesten az 56-osok terén, a Csepel és Duna Plazában, valamint 14 vidéki bevásárlóközpontban.

A záró hétvégén a hétköznapi átlaghoz képest háromszor annyi ajándékot vittek a látogatók, napi 2700 dobozt. Az adományokat a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta Logisztika segítségével továbbítják a rászorulóknak. (tovább…)

Kizárták az MDF-et az időközi választásból

2008. december 22. hétfő

Index.hu

Nem vette nyilvántartásba a IX. kerületi választási bizottság az MDF jelöltjét, mert a szakértői vélemény szerint a beadott kopogtatócédulák kétharmada hamisítvány. Hasonló indokkal utasította el a Magyar Szociális Zöld Párt és a MIÉP jelöltjeinek bejegyzési kérelmét is.

Tömeges ajánlószelvény-hamisítás nyomára bukkantak a IX. kerületben. Nem indulhat a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztáson Dézsi Mihály, volt rendőrségi szóvivő, aki az MDF színeiben próbálkozott, mert a választási bizottság megalapozottnak találta a gyanút, hogy a párt kopogtatócédulái közül több száz hamisítvány. (tovább…)

Így közlekednek a BKV járatai az ünnepek alatt

2008. december 20. szombat

Inforadio.hu

Változik az ünnepek idején a BKV menetrendje. 20-án, szombaton a pénteki iskolaszüneti menetrend lesz érvényben, míg vasárnap munkaszüneti, 22-én az iskolaszüneti hétfő-csütörtöki, szentesete előtt egy nappal pedig ismét az iskolaszünetben érvényes pénteki menetrendnek megfelelően lehet majd utazni a BKV járatokkal.

A karácsonyi bevásárlása tekintettel 21-én vasárnap sűrűbben közlekednek a 4-es, a 6-os és az 50-es villamosok, emellett több vonalon csuklós buszok járnak majd. (tovább…)

Tehenet gázolt a repülő

2008. december 19. péntek

Index

Tehénnel ütközött repülő Angliában, miután a pilóta egy mezőn kísérelt meg kényszerleszállást.

A második világháborús Tiger Moth repülőgép pilótája, Rob Wotton elmondása szerint alig szállt fel gépével délnyugat Londonból, mikor is a hajtómű meghibásodása miatt kénytelen volt egy mezőn landolni, ahol hirtelen egy arra kószáló tehén tévedt az útjába, közölte az MTI. Az eset szeptember 14-én történt, a hírt azután kapták fel a hírügynökségek, hogy a leszállásról készült videofelvétel kikerült a videomegosztókra, ahol százezrek látták azt. (tovább…)

94 kutya van veszélyben az Illatos úti Ebrendészeti Telepen!

2008. december 19. péntek

Csepel.info

Az Illatos úti Ebrendészeti Telepen teljes telt ház van, 94 kennelből 94 foglalt. A bent lévő kutyák tényleges és közvetlen veszélyben vannak. Minden évben bekövetkező tendencia, hogy egyes felelőtlen gazdák a karácsonyt már a megunt egykori kedvencek nélkül ünneplik. Megoldásnak tekintik, hogy leadják őket az Illatos úton, mert onnan “úgyis gazdához kerülnek”. Most nem kerülnek!

Aki most leadja a kutyáját az Illatos úton, az számoljon azzal, hogy a Telepen senki nem tudja garantálni, nem garantálhatja hogy gazdához kerül. AZ ILLATOS ÚT NEM MENHELY! Állategészségügyi Telep, aminek dolgozói kötelesek telt ház esetén altatni! Bármennyire is szeretik a kutyákat, kötelességeik vannak! – írta a Csepel.info egyik olvasója. Levelét az alábbiakban teljes egészében közöljük. (tovább…)

Erős havazás jöhet

2008. december 19. péntek

Index

Bekopog a hideg és a hó a Kárpát-medencébe: az időjárás jelentések szerint a nyugati országrész már este befehéredhet, de hogy a hóhelyzet kitart-e karácsonyig, az csak keddre derül ki. Péntekre a meteorológiai szolgálat hóriasztást adott ki. Csütörtök este Sopron térségében, éjszaka már a Bakonyban is havazott.

Csütörtök estétől a Kárpát-medence fölé egyre hidegebb, de továbbra is nedves levegő áramlik, ezért éjszaka nyugat felől többfelé havas eső, havazás váltja fel az esőt. Télire fordul az idő- jósolja az Országos Meteorológiai Szolgálat. (tovább…)

Karácsonyi szokások a Föld különböző országaiban

2008. december 19. péntek

Kultúrport

A Mikulás kengurun érkezik Ausztráliába, szánon pedig Ukrajnába. Van, ahol ő hozza a karácsonyi ajándékot, máshol a Jézuska.

A lényeg azonban mindenhol ugyanaz: karácsonykor (legyen az télben vagy nyárban) együtt ünnepel a család. (tovább…)