‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Iskolai Közösségi Szolgálati mintaprogram indult Budapesten

2014. augusztus 24. vasárnap

Csepel.hu

Iskolai Közösségi Szolgálati mintaprogram indult Budapesten

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület egy olyan modellprogramot dolgozott ki az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére, mely során a diákoknak izgalmas, informatív és valódi tapasztalatot nyújtó gyakorlati helyeken nyílik lehetősége a feladatvégzésre.

A Lánchíd Rádió is foglalkozott a témával. A Varga Normannal készült interjú elérhető ide kattintva.

(tovább…)

Szent István és az új kenyér ünnepe Csepelen

2014. augusztus 21. csütörtök

Csepel.hu

Szent István és az új kenyér ünnepe CsepelenSzent István és az új kenyér ünnepe CsepelenSzent István és az új kenyér ünnepe Csepelen

Államalapító Szent Istvánt, az új kenyeret és a magyar tradíciókat ünnepelte a kerület augusztus 20-án a Daru-domnbnál, aminél jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők: a mesterséges domb tetejéről Álmos, Árpád és István király figyelte az ünneplő tömeget.

Az egész napos családi rendezvény 10 órakor már tárt kapukkal várta a csepeli családokat, akiket a délelőtti, kora délutáni eső sem tartott vissza a kikapcsolódástól. Az Aranyszamár Bábszínház A csodaszarvas meséje című előadása után 11 órától A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket! címmel szaru-íj bemutató, majd fél órával később honfoglaló őseink fegyvereinek látványos bemutatója következett. A nap egyik leglátványosabb és legközvetlenebb műsorával a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat lépett a dombbal szemben felállított színpadra. A formáció korhű ruhákban, táltosdobok kíséretében énekelt az ősi magyar néplélekről és ahhoz.

(tovább…)

Egész napos családi program és R-GO koncert Csepelen, a Daru-dombon

2014. augusztus 15. péntek

Csepel.hu

Egész napos családi program és R-GO koncert Csepelen

Kedves csepeliek!

2014. augusztus 20-án egész napos családi programokkal várunk mindenkit a Daru-dombra. Este tűzijátékkal készülünk és vendégünk az R-GO.

(tovább…)

U18-as világbajnok a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója

2014. augusztus 13. szerda

Csepel.hu

U18-as világbajnok a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója

A Junior Vízilabda Világbajnokságon aranyérmet szerző magyar csapat egyik tagja Csacsovszky Erik, a Jedlik Ányos Gimnázium 11. E osztályos tanulója, a RacioNet Honvéd 17 éves játékosa.

“A magyar bajnokság a legrangosabbak közé tartozik a világon” – vallja Erik, aki abban az évben született, amikor két jelenlegi csapattársa, dr. Kiss Gergely és dr. Steinmetz Barnabás először nyert Európa-bajnokságot Kemény Dénes irányítása alatt.

(tovább…)

Gondatlanság, vandalizmus: miért szakadt be a fahíd?

2014. augusztus 13. szerda

Csepel.hu

Teljesen felújították a Kis-Duna öböl feletti hidacskát

A csepeli önkormányzat munkatársai teljesen felújították a Kis-Duna öböl feletti hidacskát, miután a híd padlózata és tartószerkezete beszakadt. Hamarosan kiderült azonban, hogy a híd sérülése egyáltalán nem a véletlen műve volt.

Bár a legtöbb csepeli horgász odafigyel a környezetére, akadnak olyanok is, akik csak a saját kényelmükre figyelnek. Ez történt akkor is, amikor azzal akartak megspórolni három perc gyaloglást, hogy kocsival hajtottak át a gyalogos használatra tervezett Kis-Duna öböl feletti hidacskán. A híd faszerkezete átadása óta sokat gyengült, több helyen korhadásnak is indult. Ezért, amikor a kocsival ráhajtottak, a híd beszakadt, ráadásul a kocsi is beszorult. A szemtanúk állítása szerint egy traktorral kellett kirángatni… (tovább…)

Hamarosan elkészül az új csepeli nyugdíjasház

2014. augusztus 12. kedd

Csepel.hu

Hamarosan elkészül az új csepeli nyugdíjasház

Megkezdődtek a munkálatok, melyek során nyugdíjas közösségi házzá alakítja át a csepeli önkormányzat az MDF Kossuth Lajos utca 115. szám alatti egykori székházát.

A képviselő-testület tavaly fogadta el Németh Szilárd polgármester kezdeményezését, hogy a megszűnt párt székházából nyugdíjasházat alakítsanak ki. A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő épületet 2013 nyarán vette haszonbérletbe a csepeli önkormányzat.

(tovább…)

Betonelemeket emeltek az Egressy épületére

2014. augusztus 12. kedd

Csepel.info, Mr. Gabee

Betonelemeket emeltek az Egressy épületére

Egy hatalmas darut láthatott az, aki a hétvégén a Karácsony Sándor utca és a II. Rákóczi Ferenc út kereszteződésénél járt. Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola építkezésén három tonnás betonpanel elemeket emeltek az iskola tetejére abból a célból, hogy teljesen befedjék az épülő felső szintet.

Ezek az elemek külön az iskola kérésére készültek és kamionok szállították a Majosházai üzemből a csepeli zeneművészeti és színművészeti iskolához.

(tovább…)

Két csepeli érem a moszkvai kajak-kenu vb-n

2014. augusztus 11. hétfő

Csepel.hu

Két csepeli érem a moszkvai kajak-kenu vb-n

Kiválóan szerepelt a magyar válogatott a Moszkvában rendezett augusztusi kajak-kenu világbajnokságon. A magyar válogatott 17 érmet – 6 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzot – szerzett, amelyek közül kettőben két csepeli – Kiss Tamás és Korisánszky Dávid – is főszereplő volt.

A világ legjobb kajakosai és kenusai az 1980-as moszkvai olimpiai után 34 évvel versenyeztek ismét az orosz fővárosban. A felújított Krilatszkoje sportközpont evezős és kajak-kenu pályáján az egyik legnagyobb eséllyel a magyar válogatott versenyzői szálltak vízre. (tovább…)

Erős kezdés: leállítaná a városrehabilitációt a balliberális jelölt

2014. augusztus 6. szerda

Csepel.info

Horváth Gyula diadaliv

Lélekben már érzi a diadal ízét, máris meghirdette az első programpontját: lakásonként kétmillió forintot kellene zsebből kipengetni

Azonnal leállítaná a csepeli Szent Imre térre tervezett új játszótér, a sétányok és a zöldfelület felújítását valamint az egykori, igénytelen pavilonsor felújítását Horváth Gyula, a csepeli balliberális pártok még nem bejelentett polgármester-jelöltje – írja a politikus egy blogbejegyzésben. A városrehabilitációs pályázat feltétele volt a terek felújítása, és csak így kaphatja meg a kerület a 1,35 milliárd forintos, teljes körű uniós támogatást. Amennyiben a politikus követelése teljesül, az érintett 1690 lakóknak és az önkormányzatnak kell kifizetni a projekt teljes költségét, pedig elvileg egy fillért sem kellene fizetniük. Ez lakásonként több mint kétmillió forint.

Horváth Gyula “Mentsük meg!” című blogbejegyzésében támadta dühödt hangon a harmadik városrehabilitáció munkálatait, melyeknek köszönhetően Csepel belvárosi panelházai újulhatnak meg. A politikus szerint nincs szükség a tervezett új játszótérre, mert úgyis kevés a gyerek, és egyébként is ott van a régi játszótér, ami szerinte éppen eléggé megfelel a célra. A korábbi, lepusztult és ezért elbontott pavilonsor igényes felújítását is támadta, amelyben a sokak által hiányolt BKV-jegypénztár is működne.  Horváth szerint az egész felújítás csak a fideszes kerületi vezetés úri jókedvéből történik. A közbeszerzési pályázatokat is támadta, mondván, hogy így nem csepeli, hanem többek között zalai vállalkozók végzik a munkát. (A közbeszerzés során a legjobb ajánlat tevő kapják meg a munkát, éppen azért, mert közpénzről, ez esetben uniós közpénzről van szó, és az unió nem kíván átláthatatlan döntési folyamatokkal, korrupciós ügyekkel foglalkozni.) (tovább…)

Így tették rendbe a kerékpárút környezetét

2014. augusztus 6. szerda

Csepel.hu

Így tették rendbe a kerékpárút környezetét

A Csepel.hu fotósa tegnap a IX. kerületbe vezető kerékpárút megtisztítását kapta lencsevégre.

Az elmúlt négy évben jelentősen nőtt Csepelen a kiépített és rendszeres gondozást igénylő közterületek aránya. Parkok, természetvédelmi területek újultak meg, új utak és kerékpárutak, az utak mentén pedig új virágágyások épültek. Nem csoda, hogy a Csepeli Városgazda Zrt-nél dolgozók száma időközben közel nyolcszorosára nőtt. Így nemcsak szebb lett a kerület, de nőtt a foglalkoztatottság is.

(tovább…)