‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Megjelent a Csepeli Hírmondó júniusi első száma

2015. június 4. csütörtök

Csepel.hu

cshjuni

A tartalomból:

– A május végi testületi ülésen a képviselők – többek között – döntöttek a Majd Megnövök Baptista Óvodába járó gyermekek étkezési támogatásáról, az idei sportcélú támogatásokról, s arról is, hogy további útszakaszok kapnak szilárd burkolatot a kerületben. Részletek cikkünkben. (tovább…)

„Mi egy vérből valók vagyunk”

2015. június 4. csütörtök

Csepel.info

ia6

Méltó felütése volt a Nemzeti Összetartozás Napjának az Ismerős Arcok zenekar koncertje a Karácsony Sándor utcában június 3-án este. A Csepel Örökség díjas együttes nagyszerű hangulatot varázsolt a Sétáló utcában, ahol a kemény rajongók mellett családosok, kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.

Az Ismerős Arcok a másfél óra alatt szívhez szólóan énekelte meg Trianon tragédiáját, és a nemzetünket azóta is sújtó viharokat, közelebb hozva a megemlékezés komolyságát nem csupán a koncert hallgatóságához, hanem az arra haladó járókelőkhöz is. A közönség faltól falig elfoglalta a sétálóutcát, ráadásul más kerületekből is érkeztek rajongók a színvonalas eseményre.

A megemlékezés június 4-én 16:30-kor folytatódik a Béke téri Jézus Szíve templom mellett található trianoni emlékműnél.

Csepel.hu

„NYÁRVÁRÓ” nap – Egész napos rendezvény a csepeli Játszóházban

2015. június 2. kedd

Csepel.hu

deli

A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban ingyenes programokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől). (tovább…)

Állampolgársági eskütétel

2015. június 1. hétfő

Csepel.hu

honositjuni 014

2015. június 1-jén ketten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a polgármesteri hivatal nagytanácstermében. A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Morovik Attila alpolgármestertől, Borbély Lénárd polgármester általános helyettesétől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1. óta alkalmazzák. (tovább…)

Gyereknap a Daru-dombon

2015. május 31. vasárnap

Csepel.hu

gynap

Vidám hangulatban telt május 30-án a gyermeknap, ahol a kilátogató családok számtalan program közül válogathattak a gyerekek legnagyobb megelégedésére. A Csepeli Városkép Kft. színvonalas, változatos rendezvényt szervezett, melyen kicsik és nagyok egyaránt nagyon jól érezték magukat.

A Daru-domb melletti óriási zöld területre számos szervezet települt ki sátrával, kézműves foglalkozások, arcfestés, rengeteg mozgási lehetőség várta a kicsiket. Mindenhol hosszú sorok alakultak ki, mely nemcsak a vonzó programlehetőségeknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy a részvétel mindegyiken ingyenes volt.

GALÉRIA (tovább…)

Pedagógusnap a Csepeli Fürdőben

2015. május 30. szombat

Csepel.hu

ped3

Szabadtéri kikapcsolódást nyújtó programok fogadták a kerület pedagógusait és családtagjait a Csepeli Fürdőben rendezett pedagógusnapon május 29-én. A tanítók és tanárok áldozatos munkájára minden év június első vasárnapján emlékeznek.

A csepeli önkormányzat harmadik éve ajándékozza meg az általános iskolákban és az óvodákban dolgozó pedagógusokat egész évben végzett kitartó munkájukért. Élménydús szórakozásukról a Csepeli Városkép Kft. gondoskodott.

KÉPGALÉRIA (tovább…)

Újra kétirányúvá válik a Kossuth Lajos utca

2015. május 29. péntek

Csepel.hu

figyelem

Végéhez közeledik a felújítás, ezért várhatóan május 30-án, szombattól ismét kétirányúvá válik a Kossuth Lajos utca a Szent Imre tér és az Erdősor utca között.

Május 31-én, vasárnaptól a tömegközlekedés eredeti rendje is visszaáll, a 35-ös, 36-os, 148-as, 151-es autóbuszok azonban Pesterzsébet felé – forgalomtechnikai okok miatt – továbbra is terelt útvonalon közlekednek. (tovább…)

Ujjé, a Daru-dombon nagyszerű! – Változatos programok a Csepeli Gyereknapon!

2015. május 29. péntek

Csepel.hu

gyereknap_A3

Május 30-án   9 órától benépesül a Daru-domb, hiszen remek programok  várják a gyermekeket  és az őket kísérő felnőtteket. Az elmaradhatatlan kisvasút, körhinta, arcfestés, kézműves-foglalkozások  mellett változatos  színpadi műsorok, ügyességi, szórakoztató  és ismeretterjesztő programokon  vehetnek részt  a csepeli kicsik  és nagyok egyaránt.

A vidám nap során megtudhatjuk, hogyan készül  a füstölgő szörp, hogyan emelhető meg egy autó PET palackkal, ki lesz a Rubik kocka forgatásának „bajnoka”, ki küzdi le leggyorsabban az akadálypályát. Mindez csak egy csipetnyi kóstoló abból, a színes  kavalkádból, amit  a szervezők  erre a napra „kifőztek „. A  nap zárásaként  rajzos üzenetekkel  megtöltött léggömbök  sokasága  emelkedik  a magasba ….

Daru-domb  –  ahol  a gyermekeké   a világ!

Önkormányzati mentőöv a roma óvodának

2015. május 29. péntek

Csepel.hu

testuleti0528 004

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete május 28-i ülésén határozott arról, hogy a közbiztonság javítása érdekében a Vízmű lakótelep különleges védelmet kapjon. Döntöttek a Majd Megnövök Baptista Óvodába járó gyermekek étkezési támogatásáról, és az idei sportcélú támogatásokról.

A képviselő-testület tagjai és a jelenlévők néma felállással emlékeztek a napokban elhunyt Hermann Mária nővérre. Siegfrieda iskolanővér 2011-ben Csepel Örökség díjat vehetett át Németh Szilárd polgármestertől. Az ő kezdeményezésére épült meg a Béke téri Szent József Otthon, ahol haláláig ő is élt. Emlékére június 4-én gyászmisét celebrálnak. (tovább…)

64 millió forintból újulhat meg a csepeli Daru-domb

2015. május 29. péntek

Csepel.hu

darudomb

Folytatódik az előző négy évben megindult fejlesztés a Daru-dombnál. A Fővárosi Közgyűlés május 27-i döntése értelmében Csepel, a megpályázott 50 millió forintból, mintegy 34 millió támogatást nyert el a kerület életében fontos rendezvényhelyszín megújítására, ezzel a kért és megadott támogatást tekintve a legnagyobb támogatást kapta a pályázó fővárosi kerületek közül.

Az önkormányzat az elnyert összeget a Daru-domb melletti lakótelepi zöldfelület rendbetételére, és a zöldövezet jobb kihasználására kívánja fordítani.

Csepel.hu