Hirado.hu
A jogszabály szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást és módosításra vonatkozó rendelkezéseket.
Hirado.hu
A jogszabály szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást és módosításra vonatkozó rendelkezéseket.
Hirado.hu
Háromnapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők ezúttal is kedden délelőtt szavazhatnak, így egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott képviselői változtatási javaslatok alapján.
A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el. A parlament ezt követően ismét eltér korábbi gyakorlatától és kedden tartja a szavazásokat, ezért hétfőn csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhatnak a képviselők.
MTI/Csepel.hu
A kormányoldal a devizahitelesek terheinek könnyítéséről beszélt a fair bankokról valamint a kölcsönök forintosításáról szóló jogszabályok együttes általános vitájában, míg az ellenzék a Ház pénteki ülésén a többi közt azt kifogásolta, hogy aktuális árfolyamon történik az átváltás.
Az Országgyűlés pénteki ülésén Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka a tárgyalt javaslatokról azt mondta: azok mintegy 2 millió forintos megtakarítást eredményeznek a hiteleseknek, egy átlagos 8,8 millió forintos tőketartozás ugyanis 7 millió forintra csökkenhet általuk. Mindez a korábban fizetendő, 90 ezer forintos törlesztő részlegeiket 64 ezer forintra mérsékli, míg az a frankhiteles, aki eddig 140 ezer forintot törlesztett havonta, az előterjesztések alkalmazása által már csak 90 ezret fog.
Fidesz.hu
Senki nem marad ellátatlanul az új támogatási rendszerben – fogalmazott Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, a Fidesz-frakció szociális kabinetje megvitatta a rászorulók támogatási rendszerének átalakítására irányuló kormányzati javaslatokat, és úgy döntött, támogatja azokat.
Segély helyett munkát kell adni azoknak az embereknek, akik képesek dolgozni – jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve, ez az állam kiemelt feladata. Mint mondta, „ezért indítunk újabb és újabb közmunka programokat, és ezért bővítjük ki”.
Hirado.hu
Rogán Antal frakcióvezető és Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés indoklásában azt írta: a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.
Ezért határozati javaslatukban kezdeményezik, hogy minden év március 23. legyen a magyar zászló és címer napja, így emlékezve az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, mely nyilvános ünnepek alkalmával kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát az összes közintézményen és magyar hajón.
Csepel.info
A tegnapi napon az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola diákjai a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzatának közreműködésével látogatást tettek a Parlamentben.
Az több mint 50 főből álló csoport egy ötven perces magyar nyelvű idegenvezetéssel járta be az Kossuth téri épületet. A diákok nagyon örültek a lehetőségnek, mivel nem mindenkinek adatik meg ez az lehetőség. Az esemény végén az intézmény tanulói Németh Szilárd, parlamenti képviselő által aláírt névre szóló emléklapokat vehettek át.
Hirado.hu
Elfogadta a parlament kedden a jövő évi adótörvényeket. A képviselők 128 igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá az adócsomagot, amely az adórendszer alapjain nem változtat, ugyanakkor több fontos változtatást is hoz: ezentúl adókedvezmény jár a házasságkötés után, folytatódik a munkahelyvédelmi akció, a kártyás fizetéseknél éves lesz a tranzakciós díj, szigorodnak az áfabevallási szabályok, települési adó lesz bevezethető, és népegészségügyi termékadó sújtja majd a szeszes italok nagy részét.
Fidesz.hu
Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány kedden nyújt be az Országgyűlésnek – jelentette be Trócsányi László.
Az igazságügyi miniszter szerint a törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket. Kiemelte: szeretnék elérni, hogy az átlagos magyar fogyasztók ugyanolyan védelemben részesüljenek, mint például az osztrák vagy német fogyasztók. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll majd.
Csepel.hu
Németh Szilárd szerint az amerikai ügyvivő október 21-e óta semmilyen fórumon nem tudott semmilyen bizonyítékot felmutatni, megmaradt az alaptalan vádaskodás szintjén. Három titkosszolgálati vezető és a rendőrfőkapitány is azt mondta, semmilyen más ügyekben bejáratott csatornán nem érkezett információ, így például a CIA-tól, az FBI-tól sem. Így a kijelentései nem tűnnek másnak, mint személyes indíttatású politikai nyomásgyakorlási kísérletnek. Eközben olyan valós biztonsági kockázatot jelentő ügyek kerülnek le napirendről, mint az MSZP képviselő-jelöltjének KGB-s kapcsolata.
Egyetlen ország sem engedi meg, hogy egy másik állam polgára bemondásra bűncselekménnyel megvádolja polgárait, ez szuverenitás kérdése – jelentette ki, jelezve: a külügyi és nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén is kísérletet tesznek az ügyvivő meghallgatására.
Hirado.hu
Nincs egyetértés az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában arról, hogy kiknek kellene megjelenniük az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben elrendelt beutazási tilalom ügyében.
Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a hétfői zárt ülés után azt mondta: továbbra is André Goodfriendet, az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét szeretné meghívni a bizottságba. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke ezzel nem ért egyet, ezért az ügyvivő meghívását az alelnök intézi. Szél Bernadett (LMP) pedig továbbra is miniszterektől kérne tájékoztatást.
(tovább…)