‘Érdekes’ kategória archívum

2018. július 6. péntek

Csepel.hu

Értesítjük tisztelt lakosainkat, hogy Csepel belterületén az ELMŰ tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban és helyeken szünetel az áramszolgáltatás:

(tovább…)

Július 6 – A csók világnapja

2018. július 6. péntek

LIFE

Az egész világon július 6-án ünnepeljük a Csók Világnapját. Máig tisztázatlan, hogy ki kezdeményezte e jeles nap megünneplését, ahogy az is miért szeretünk csókolózni. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberek szeretik, ha hosszan összeforr az ajkuk. Az ajkakban számtalan idegvégződés található, ezáltal nagyon érzékenyek az érintésre, valamint a hőmérsékletet érzékelő receptorok miatt a hidegre és a melegre is. Ezek a receptorok felelnek azért a varázslatos érzésért, ami csók közben eluralkodik rajtunk.

Csókolózás közben ingerületátvivő anyagok és boldogságért felelős hormonok termelődnek, mint például endorfin, szerotonin és adrenalin, ezáltal kerülünk mámoros állapotba.  Ezek a pozitív stressz hatások megemelik a pulzust és javul a szív teljesítménye is. Csókolózás közben az átlagos 20-ról 60-ra emelkedik a lélegzetvételek száma egy perc alatt. Ráadásul egy intenzív csókolózás közben 34 különböző arcizmot használunk, ez felér egy kimerítő edzéssel, amely megakadályozza a bőr öregedését. A csókolózás jótékony mellékhatása, hogy két perc alatt 15 kalóriát égethetünk el. (tovább…)

Nyári tárlat

2018. július 6. péntek

Csepel.hu

A Csepel Galéria Baráti Kör huszonöt alkotójának közös tárlata nyílt meg a Csete Balázs utca 15. szám alatt. A festmények, szobrok, textilek, fotók a nyarat idézik, amelynek különféle megfogalmazásait láthatjuk a műveken.

Csendéletek, virágos rétek, naplemente, napsütötte tájak, vízpart – hogy csak néhány nyári témát említsünk, de meglepetések is várják az érdeklődőket.

(tovább…)

Pékség lesz az első üzlet a Szent Imre téri pavilonsoron

2018. július 4. szerda

Csepel.hu

A tervezettek alapján július közepétől nyithat ki az első bolt a Szent Imre téri pavilonsoron. Az üzlet egy pékség lesz. A Gere pékséget 1936-ban alapították, több évtizedes tapasztalattal készítik termékeiket. 

A pályáztatás során figyelembe vették a helyi érdekeltségű vállalkozásokat, a vállalkozás eddig főleg Szigetszentmiklóson és környékén tevékenykedett. A Gere pékség helyben sütött, friss pékáruval várja majd a csepelieket. (tovább…)

Strand: bekeményítettek a rendbontókkal szemben

2018. július 4. szerda

Csepel.hu

Nemcsak megújult idén nyárra a csepeli strand, de a rendbontókkal szemben is keményen fellépnek.

Szeretettel várják ugyanakkor a valóban pihenni vagy mozgásra vágyó fiatalokat és időseket. Köztük a nyugdíjasokat, akiknek hétfőn, kedden és szerdán a nyugdíjasigazolvány és a csepeli lakcímkártya bemutatásával ingyenes a belépés. (tovább…)

Csepel expedíció az olimpiákra

2018. július 3. kedd

Csepel.hu

A Pécelen lakó 41 éves Balázs Ottónak szép családja van: feleségével három gyereket nevelnek. Foglalkozása buszvezető. Azon különcök közé tartozik, aki önként jelentkezik, hogy szabad- és ünnepnapokon is vezethessen, aminek persze megvan az oka. Mert egyébként világjáró.

Társaival együtt egy NDK gyártmányú speciális Robur teherautóval járja a kontinenseket olimpiáról olimpiára. Legutóbb, 2016-ban a brazíliai Rió de Janeiróba viszont Csepel kerékpárral indultak útnak az olimpiára. Közben már készülnek a 2020-as tokiói olimpiára, amely emlékezetes évforduló a magyaroknak.

(tovább…)

Sajtóközlemény: Csillagtelep szociális célú rehabilitációja

2018. július 3. kedd

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata gondozásában, 1.7 milliárd forint európai uniós támogatásból komplex szociális rehabilitációs program indult Csepel Csillagtelep városrészében.

A program során 11 darab lakóépület energetikai célú megújítása, emellett egy-egy közterület és közintézmény környezetének felújítása, térfigyelő rendszer kiépítése, továbbá egy hosszú évek óta kihasználatlan épület foglalkoztatási célú oktató és közösségi központtá történő alakítása valósul meg. Az infrastrukturális beruházások 10 partner szociális tevékenységeivel egészülnek ki a területen élők társadalmi-gazdasági integrációjának elősegítésével. (tovább…)

Sajtóközlemény: Új bölcsődei férőhelyek létesítése a csepeli Kertvárosi Bölcsődében

2018. július 3. kedd

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata gondozásában felújítási és bővítési munkálatok indulnak a Csepeli Kertvárosi Bölcsődében, amely során 36 új bölcsődei férőhely létesül, emellett 130 férőhely megújul. A 307,6 millió Ft európai uniós támogatással valósulhat meg a fejlesztés.

Napjaink egyik kiemelt célkitűzése a népességfogyás lassítása, megállítása, ezzel együtt a népszaporulat javítása a gyermeket vállaló családok komplex segítésével. Ennek egyik pilléreként a CSOK az otthonteremtést segíti, a GYED támogatja a kisgyermekes családok anyagi stabilitását, mellette a GYED extra bevezetése jelentős ösztönző a minél korábbi visszatérésre a munka világába. Mindezekből fakadóan mind többen igénylik a bölcsődei ellátást. A csepeli bölcsődék 446 férőhelye évek óta 100%-os kapacitás kihasználtsággal működik, emellett a bölcsődébe jelentkező gyermekek több mint 10%-a várólistán tartózkodik. (tovább…)

Gumiburkolatot és napvitorlát kapott a játszótér

2018. július 2. hétfő

Csepel.hu

Az elmúlt időszakban számos panasz érkezett a Kossuth Lajos utca 88. számú társasház közelében található játszótér okozta problémák miatt. A lakók egy része azt kifogásolta, hogy a játszótéren található, a csúszda körül védőrétegként funkcionáló gyöngykaviccsal dobálóznak a gyerekek, zavarva az itt élők nyugalmát.

Borbély Lénárd polgármester döntésének köszönhetően az önkormányzat cége, a Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt. a jelenlegi gyöngykavics helyett gumiburkolattal fedte le a csúszda környezetét. Sőt, a homokozó fölé a gyerekek védelme érdekében egy napvitorlát is szereltek.

(tovább…)

85 éves lakihegyi adótorony

2018. július 1. vasárnap

INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Index

A 85 éves lakihegyi szivartorony építésekor a legmagasabb építmény volt Európában, azóta számtalan viszontagságon ment át.

85 éve, 1933 július 1-jén kezdték el építeni a MÁVAG szerelői Massányi Károly vezetésével a lakihegyi adótornyot, amit 5 hónap építés után decemberben át is adtak. Átadásának idején ez a torony volt a világ legmagasabb fémszerkezetű építménye. (tovább…)