MTI, Magyar Idők
A Klapka utca a Google utcaképén
A Klapka utca mögötti külterületen egy tizennyolc négyzetméteres fabódé gyulladt ki, a tűzoltók a lángok eloltása után, a bontás során találták meg a halottat.
MTI, Magyar Idők
A Klapka utca a Google utcaképén
A Klapka utca mögötti külterületen egy tizennyolc négyzetméteres fabódé gyulladt ki, a tűzoltók a lángok eloltása után, a bontás során találták meg a halottat.
Csepel.info
Zárlat miatt túlmelegedhetett, és füstölni kezdett egy mikrohullámú sütő a csepeli Olajág Idősek Otthonában – értesült a Csepel.info.
Információink szerint az intézményből kikísérték az időseket, a tűzoltók eloltották a füstölgő mikrót, majd lehűtötték a szintén túlmelegedett vezetékeket. Úgy tudjuk, hogy a történtek miatt nem kell senkit sem kiköltöztetni, a lakók szellőztetés után visszamehetnek.
Csepel.info, Youtube
Kikerült az internetre az a felvétel, amely múlt csütörtökön, a HÉV gázolásakor készült. Arról, ahogy a szerelvény egyik kocsiját megemelik, majd az alá szorult sérültet kihúzzák.
November 30-án, csütörtökön reggel egy hölgy figyelmetlenségből került a szerelvény első kocsija alá, a peron és a sínek közé. Szerencsére nem történt tragédia, ám úgy tudjuk, hogy a hölgy lába megsérült, ezért kórházba vitték. A videó itt látható: (tovább…)
Csepel.info, Katasztrófavédelem
A tűzoltók eloltották a lángokat, személyi sérülés nem volt.
A berendezési tárgyak és a szigetelés égett egy önjáró hajó kabinjában a csepeli Szigetcsúcsnál pénteken kora délelőtt. A tűzoltók egy habosított vízsugárral megfékezték a lángokat. A hajó személyzete nem sérült meg a tűzben – közölte a Katasztrófavédelem.
Propeller, Csepel.info
A tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat.
Kigyulladt egy sorházi lakás csütörtök reggel Budapest XXI. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc út elején – értesült a Csepel.info. (tovább…)
Mr. Gabee, Csepel.info
A kidőlt fák és a leszakadt villanyvezetékek okozzák a legtöbb gondot az országon átvonuló zivatarlánc nyomán. Pest megye számos településére és Budapest több kerületébe riasztották a tűzoltókat
Csepelen egyedül a Csikó sétányról kaptunk fakidőlésről információt. Amennyiben Önök is tudnak esetleges károkról, írják meg nekünk a fórumba.
Mr.Gabee, Csepel.info
Szerkesztőségünk informátorának információi szerint szombaton kora este rendőrség, közterület felügyelet, tűzoltóság és a katasztrófavédelem lepte el a Hollandi út elején található híd és környékét.
Elmondása szerint az erzsébeti szennyvíz telepről ömlik káros anyag a a Dunába és az öböl résznél teljesen ellepte a vízpartot.
Csepel.info
A korhadt, életveszélyes fákat szakértői vélemény alapján vágják ki a kerületünkben…
…de minden kivágott fára legalább három faültetés jut
Hiába halt meg június elején négy ember Dombóváron egy kidőlő fa miatt, az életveszélyes, kikorhadt fáknak is vannak barátaik. Úgy tűnik, az emberek élete egyeseknek nem ér annyit, mint a fáké.
Még akkor sem, ha az ilyen fák lombkoronája már minimális, és helyettük három-négy csemetét ültet az önkormányzat. Csepel egyébként 2010 óta a legtöbb fát ültető önkormányzatok közé került, ami máris meglátszik a közterületeken. (tovább…)