Életveszélyes fák kivágását ellenzi a csepeli DK

Csepel.info

A korhadt, életveszélyes fákat szakértői vélemény alapján vágják ki a kerületünkben…

…de minden kivágott fára legalább három faültetés jut

Hiába halt meg június elején négy ember Dombóváron egy kidőlő fa miatt, az életveszélyes, kikorhadt fáknak is vannak barátaik. Úgy tűnik, az emberek élete egyeseknek nem ér annyit, mint a fáké.

Még akkor sem, ha az ilyen fák lombkoronája már minimális, és helyettük három-négy csemetét ültet az önkormányzat. Csepel egyébként 2010 óta a legtöbb fát ültető önkormányzatok közé került, ami máris meglátszik a közterületeken.

Könnyes tiltakozás a “fanyűvés” ellen olyantól, akit hatalomban egyáltalán nem érdekelt a fák sorsa

Horváth Gyula, a csepeli DK vezetője másfél hete egy Zrínyi utcai fa kivágása miatt tiltakozott a Facebook-oldalán. Mi is kimentünk a Zrínyi utcába: képeinkből látható, hogy a fa gyökérig korhadt volt. Így elég lett volna egy vihar ahhoz, hogy kidőljön, jobb esetben csak a mellette álló autókban okozva kárt.

A fa tövében valójában akkora lyuk van, hogy egy felnőtt ember karja belefér

A balliberális ellenzéki  pártok 2014-es polgármester-jelöltje MSZP-s alpolgármester korában még nem volt a fák szerelmese. 1994-2010 között nem volt Csepelen faültetési program, fakivágások viszont annál inkább. Horváth ellenzékivé válása óta viszont rendszeresen kel ki az életveszélyes fák kivágása ellen, bármi is legyen ennek az ára. Polgármesteri kampányában még olyan fákat is elsiratott, amelyeket nem vágott ki senki. Még szerencse, hogy nem nyert, különben a Szent Imre teret sújtó 2015-ös nyári nagy vihar biztosan emberéleteket követelt volna. Kérdés, hogy akkor kit hibáztatott volna a politikus a történtekért?

Csepel.info

5 hozzászólás “Életveszélyes fák kivágását ellenzi a csepeli DK” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Az a baj, hogy egészségeseket is kivágtok, amit ültettek, azt meg nem gondozzátok.
    Amúgy tényleg minden rendben. 🙂

  2. Qqriq szerint:

    Horváth úr még a korhadt fába is beleköt… Ha valakik nézték is a fakivágás folyamatát, azok a közeli kisbolt előtt sörösüveggel és bagóval a kezükben ácsorogva bámészkodó naplopó panelprolik lehettek.

  3. Johnny szerint:

    “panelprolik”
    Mekkora mellényed van, te fasz.

  4. admin szerint:

    Kedves Johnny,

    ha igaza van, miért nem olyan fák kivágását kifogásolja a DK-s politikus, amelyek egészségesek? Vagy azzal meg egyetért?

  5. Johnny szerint:

    admin!
    Szarok én ezekre a levitézlett idiótákra is.
    Jelenleg ti vagytok a létra tetején, tessék normális, becsületes munkát végezni.
    A facsemetéket gondozni és akkor kussolok. Csináljak pár képet? Ide kéritek, vagy közszemlére, a jarokelo.hu-ra?
    Nos?

Itt lehet hozzászólni !