Csepelirc.hu
Ismét egy igen megerőltető és hosszú napot tudtunk magunk mögött mely során egy drámai majd két órás összecsapáson, nagy nehezen de negyedszerre is legyőztük a Sümeg együttesét.
A dolgok egyáltalán nem indultak könnyen és itt valóban a konkrét elindulásra gondolunk, hiszen a busz a megbeszélt 13 óra helyett egy órás késéssel érkezett Csepelre és így volt vagy két óra mire neki tudtunk vágni a nem túlságosan rövid útnak. Végül megállás nélkül két és fél óra alatt abszolváltuk a távot és egy órával a kezdő sípszó előtt már átöltözve hallgatta a csapat az edzői instrukciókat. (tovább…)










