‘Sport’ kategória archívum

Gyaloglás: Népes csepeli delegáció, három I. hely a szezonzárón

2012. október 15. hétfő

Csepel.hu

Budapesten az Iharos pályán rendezték meg október 13-án, a Gyermek Egyéni és Gyalogló Bajnokságot, Serdülő Összetett Versenyt, ahol a Csepeli Diák Atlétikai Club nem kevesebb, mint 31 versenyzővel képviseltette magát. Deák Balázs vezetőedző beszámolójából kiderül, hogy az idei utolsó pályaversenyen is nagyon eredményesen szerepeltek a kék-piros klub atlétái.

A népes létszámot felvonultató csepeliek összesen 35 helyezést értek el, köztük a serdülő versenyen mindhárom csepeli versenyző Petik Sára, Dancs Tamás és Kavecsánszki András arany jelvényes szintet teljesített. (tovább…)

Hazai fölény a csepeli birkózógálán

2012. október 15. hétfő

Csepel.hu

A Csepeli Birkózó Club hagyományos módon minden évben meghívásos, utánpótlás birkózó gálát rendez a kerületben, ami ezúttal sem maradt el. Október 13-án 121 sportoló lépett szőnyegre a Baracsi Imre Birkózóteremben, ahol a házigazdák teljesítettek a legjobban.

Már reggel 9 órakor zsúfolásig megtelt a csepeli birkózócsarnok, és nem kevesebb, mint 16 csapat versenyzői vetették bele magukat a küzdelmekbe. A teljesség igénye nélkül elfogadta a meghívást a Cegléd, a Monor, az Abony, az Érd csapata, két csapattal állt ki az FTC, de képviseltette magát Kőbánya, az UTE, a Spartacus, az ESMTK, és a másik csepeli gárda, a Csepeli Amatőr Birkózó Iskola, a CSABI is. A gyerek és Diák II. korcsoportban rendezett megmérettetéseken összességében a Csepeli BC szerepelt a legjobban, így megnyerte az összetett versenyt. (tovább…)

Pécsi NB I-es röplabdasiker a vendég Csepel ellen

2012. október 13. szombat

Pécsi Újság

A Pécs négy játszmában nyert a vendég Csepel ellen a férfi röplabda NB I első szombati mérkőzésén.

Eredmény:

PTE-PEAC – Gergi Háló CSEPEL 3-1 (16, -19, 18, 21)

pecsiujsag.hu

Megszületett az első nagy BNLC siker az NBI-ben

2012. október 13. szombat

Csepelfc.hu, Csepel.info

Kezd beérni Bubcsó Norbert munkájának gyümölcse: megvan a nyáron elkezdett csapatépítés első komoly eredménye. Csiszár Henrietta (képünkön) ötször, Nagy-Peti Kitti pedig egyszer volt eredményes.

A végeredmény: BNLC Csepel – UTE 6-2 (4-0)

csepelfc.hu

Juniorok között jeleskedtek a csepeliek

2012. október 12. péntek

Csepel.hu

Október első hétvégéjén Budapesten álltak rajthoz  az atléták az Országos Junior Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokságon. A Csepeli Diák Atlétikai Club sportolói remekül teljesítettek a Puskás stadion tőszomszédságában rendezett viadalon.

Deák Balázs vezetőedző beszámolója szerint a kék-piros egyesület tagjai két versenyszámban, 400 méteres gátfutásban és távolugrásban álltak rajthoz,s mindkét kategóriában a 4. helyet szerezték meg. „Mivel a csapat tagjai egy kivételtől eltekintve mindannyian ifjúsági korú versenyzők, ezért dicséretes a helytállásuk!”-tette hozzá Deák Balázs.

Az részletes eredmények az alábbi linken érhetőek el.

csepel.hu

Női labdarúgás: Csiszár Henrietta mesterötöst rúgott Csepelen

2012. október 10. szerda

Sport365.hu, Csepel.info

A női élvonal 8. fordulójának rangadóján, a Csepelen vendégeskedő MTK Hungária háromgólos különbséggel győzte le az Astrát. Az MTK Hungária a hét közepén még Svédországban játszott BL-visszavágót, vasárnap pedig az Astra-Bíró-Kert FC vendégeként szállt csatába százszázalékos mérlege megőrzéséért.

Turtóczki Sándor dolgát nehezítette, hogy nélkülöznie kellett két válogatottját, Demeter Rékát és Vágó Fannyt – a bajnokcsapat ennek ellenére, tekintélyes különbséggel gyűjtötte be az újabb három pontot. Pedig, a találkozó sokáig „ikszesnek” látszott, a 79. percig főként a két tizenhatos között folyt a nem túl magas színvonalú játék. A hajrához érve előbb Zágor Bernadett (képünkön, kék mezben) használta ki, hogy a hazai védők hibáztak a lesreállításnál, majd négy perccel később Pincze hibája nyomán Pádár Anita lőtte Kovács Klaudia hálójába idei 20. (!) gólját. A lefújás előtt Méry Rita állította be a végeredményt. (tovább…)

Kiskunhalason remekelt a Profi-Team

2012. október 8. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Szeptember végén Kiskunhalason rendezték meg az Országos Fit- Kid II. osztály egyéni és csoportos versenyének 3. fordulóját, a Magyar Fitness Szövetség és a Halas Fitness Egyesület jóvoltából. A csepeli Profi- Team Életmód Egyesület sportolói ismét jól szerepeltek.

A legjobb eredményt Czinszki Réka érte el, aki a dobogó legfelső fokára állhatott fel, Nyéki Ivett és Zsinkó Gréta pedig a csoportos verseny a duó kategóriájában bizonyult a legjobbnak Hotel Mentol című gyakorlatával. (tovább…)

Gabala: Nagyon értékes ez a győzelem

2012. október 7. vasárnap

Csepel.hu, Csepel.info

Fotó a mérkőzésről

Gabala Krisztián végre igazán boldogan nyilatkozhatott, hiszen egy győztes rangadó után kérdezhette a Csepelfc.hu. Az interjút alábbiakban olvashatják el.

Minek köszönhetjük az Erzsébet felett aratott szombati diadalt?

– Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A csapat nagyszerűen hajtotta végre a taktikai feladatokat és emellett kellő szenvedéllyel és alázattal játszott. Az Erzsébet kulcsjátékosait nagyszerűen hatástalanítottuk és olyan racionális támadójátékot vonultattunk fel a mérkőzésen aminek nem lehetett más a végeredménye csak a győzelem. Azt tudni kell, hogy az Erzsébet jelen pillanatban mindenben a Csepel felett áll, ezt tudomásul kell venni, éppen ezért nagyon értékes ez a győzelem. (tovább…)

Labdarúgás: Nagy vereségbe szaladt bele a Szigetszentmiklós

2012. október 6. szombat

Nemzeti Sport, Csepel.info

A Békéscsaba fölényes hazai győzelemmel folytatta veretlenségi sorozatát a labdarúgó NB II Keleti csoportjában, a 8. forduló szombati játéknapján. A Szolnok elkönyvelte az első hazai győzelmét, fordulatos döntetlent hozott a ceglédi rangadó, izgalmas hajrában mentett pontot a Putnok.

A Ferencváros második csapata elmozdult az utolsó helyről. A Nyugati csoportban a Puskás Akadémia folytatta kiváló sorozatát, és 4–0-ra legyőzte a Várhidi Péter irányította Szigetszentmiklóst. A tabella harmadik helyén álló Gyirmót meglepő vereséget szenvedett Baján.  (tovább…)

Búcsú Sebők Lászlótól

2012. október 5. péntek

Csepel.hu

A 75 esztendős korában elhunyt egykori kiváló csepeli ökölvívó, Sebők László búcsúztatása október 12-én, pénteken 14 óra 15 perckor lesz a Csepeli Temetőben.

Sebők László a kék-piros klub történetének legjobb boksz-csapatának volt a kapitánya, sokszoros magyar bajnok, aki 1957 és 1964 között 6 OB-n diadalmaskodott. Nemzetközi porondon is sokat szerepelt, 1956-tól 1964-ig állandó válogatott kerettag volt. Részt vett a római és a tokiói olimpián is.