‘Megemlékezés’ kategória archívum

50 éve zötykölődünk a sárga csuklós küklopszokon

2015. szeptember 11. péntek

INDEX

Forrás: Index

Forrás: Index

9859297_70171c2ad23bbe59716a04a2b805a61c_wm[1]

Fotó: Müller András / hello90

Miközben lassan már a forgalomban is találkozhatunk a vadonatúj CAF villamosokkal, a jó öreg Ipari Csuklósok 50 éve viszik Budapest népét iskolába, munkába, bulizni. Valószínűleg mindenkinek van valami emléke ezekkel a járművekkel, aki járt már a fővárosban. Az első négy évtized úgy telt el, hogy nem volt bennük fűtés. Egy-egy keményebb télen tutira jégkockává fagytak a kedves utasok, ha mondjuk a Clark Ádám térről utaztak a Kamaraerdőbe a 41-es vonalán, ahol 2007 és 2015 között jártak a Ganz csuklósok.

A 2000-es évek közepén kaptak egy nagyobb felújítást, ezzel együtt fűtést is, viszont a hangulatos, kis gömb formájú lámpácskákat kicserélték modern fénycsövekre és a piros műbőr üléshuztatot is hányásmintás plüss váltotta. Az eredeti hangulat nem veszett el teljesen, a spangliszag továbbra is az utazási élmény része, aminek a bizonyos alkatrészek kenéséhez használt kenderolaj az oka, bár vannak, akik szerint az ülések alatti dobozokban füvet szállítanak és igazából innen szivárog a karakteres aroma. Pár évig még biztosan marad a menetrendszerinti nosztalgiaüzem: a most forgalomba álló új villamosok mellett szükség lesz a régi tujákra, többek között a kiskörúti vonalakon és a pesti Duna-parton futó kettesen.

Meghalt Harangozó Teri

2015. szeptember 9. szerda

MTI, origo

Harangozó Teri;

Elhunyt Harangozó Teri énekesnő, a halálhírt a család is megerősítette. Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri. A halálhírt a család megerősítette az MTI-nek. A család tudatta, hogy az énekesnő gyors lefolyású tüdőbetegség következtében hunyt el. 

“Gondoskodó szeretete, a végső napokig kitartó, szórakoztató humora, gyönyörű hangja, egyénisége hiányozni fog rokonainak, barátainak, közönségének” – áll a család közleményében. A színésznő augusztus végén került kórházba: hátsó fali infarktusa volt, majd kiderült, a tüdejével is vannak gondok. Sokáig nem ébredt fel az altatásból, kómában volt. A napokban azonban már javulásról számolt be a Life.hu. Az énekesnő 1965-ben szerepelt először a Ki mit tud? című dalversenyben, utána a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt. 1966-ban övé lett Magyarország első aranylemeze is,Minden ember boldog akar lenni című dallal. Legismertebb dala az 1968-ban megjelent Mindenkinek van egy álma című sláger.

Koszorúzás Teller Ede halálának évfordulóján

2015. szeptember 9. szerda

Csepel.hu

sz2

Teller Ede halálának évfordulóján (2003. szeptember 9.) a róla elnevezett út mellett felállított szobornál a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző helyezték el a megemlékezés koszorúját.

A váci homokkőből készült mellszobornál a Magyar Országgyűlés nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő emlékezett meg a világhírű atomfizikusról. (tovább…)

11 éve halt meg Szerencsi Éva színésznő

2015. szeptember 6. vasárnap

szerencsieva.bplaced.net

11 évvel ezelőtt ezen a napon, azaz 2004. szeptember hatodikán hunyt el Szerencsi Éva színésznő. 1974-ben szerezte diplomáját a Színház és Filmművészeti Főiskolán, Várkonyi Zoltán osztályában. Osztálytársai Felföldi László, Ferenczi Krisztina, Jancsó Sarolta, Kóricza Miklós, Sörös Sándor, Szakácsi Sándor, Szurdi Miklós voltak. Tehetségére, szépségére nagyon korán felfigyelt a szakma, első filmszerepét még főiskolai hallgatóként kapta Keleti Mártontól a Bob hercegben, 1972-ben. Utána folyamatosan foglalkoztatták, egészen 1979-ig parádés főszerepek jutottak számára. Aki egyszer látta az Abigélben, az nem tudja elfelejteni baba-arcát, tiszta tekintetét, sugárzó személyiségét. A szépség és a lelki alkat tökéletes összhangja mutatkozott az egész lényében. Ezen kívül rendkívül becsületes és őszinte ember volt.

Filmes szerepekből sajnos később jóval kevesebbet kapott, de színházakban sokszor lépett a közönség elé.  1974-1979 között a budapesti József Attila Színházban szerepelt. 1979-1980 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1980-1989 között ismét a József Attila Színház művésze lett. 1989-től a Népszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban játszott. 2001-től haláláig a Ruttkai Éva Színház tagja volt. (tovább…)

70 éve ért véget a II. világháború

2015. szeptember 2. szerda

Csepel.hu

2vh 048

76 évvel ezelőtt, 1939. szeptember 1-jén tört ki, és 70 esztendeje, 1945. szeptember 2-án ért véget a II. világháború. A két dátum között annyian haltak meg, hogy a milliós számokon a történészek a mai napig vitatkoznak.

Ami a hat világháborús évben történt, az a világtörténelem eddigi legfeketébb fejezete. Sokan megfogalmazták már, miért kell minden lehetséges eszközzel elkerülni egy újabb világégést. De talán senki nem tudta ezt olyan egyszerűen és röviden szavakba önteni, mint Truman elnök a győzelmi beszédében: „mert a civilizáció nem élhetne túl még egy minden eszközzel megvívott háborút.”  (tovább…)

Megemlékezés és koszorúzás a II. világháború áldozatainak emléknapja alkalmából

2015. augusztus 31. hétfő

Csepel.hu

Megemlékezés és koszorúzás a II. világháború áldozatainak emléknapja alkalmából

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest Főváros XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a II. világháború áldozatainak emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésre és koszorúzásra.

  • Időpont: 2015. szeptember 2., (szerda) 8 óra
  • Helyszín: Budapest, XXI. kerület, Szent Imre tér (II. világháborús emlékmű)

Borbély Lénárd,

Csepel polgármestere

(tovább…)

18 éve halt meg Diana

2015. augusztus 31. hétfő
Lady Diana Forrás: starity

Lady Diana Forrás: starity

1997. augusztus 31-én, azaz 18 éve ezen a napon hunyt el autóbalesetben Diána walesi hercegné. Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége volt. Két gyermekük született, Vilmos és Harry herceg. Károly szerelmi életét gyakran tárgyalta a sajtó, sok szép nővel hozták hírbe. Harminc éves kora körül családja egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá, hogy házasodjon meg. 1707-ben mondták ki azt a trónutódlási törvényt, mely szerint arisztokrata származású, protestáns vallású hajadont támogat a család a herceg jövendőbelijeként. Diana megfelelt ennek az előírásnak, 1981-ben házasodtak össze. Az esküvőt a televízió is közvetítette, egymilliárd ember követte figyelemmel.

Károly a házasságkötés után is fenntartotta viszonyát régi barátnőjével, Camilla Parker-Bowles-szal. Házasságuk a nyolcvanas évek végére megromlott. A hercegné nagy népszerűségnek örvendett a brit alattvalók körében, rendszeresen jótékonykodott, szívén viselte a leprában és az AIDS-ben szenvedők ügyét. Támogatta a balett oktatást és a hajléktalanokat is. 1996-ban mondták ki a válásukat, de ő továbbra is jótékonykodott, bár ez már nem volt kötelessége. 1997-ben ellátogatott Angolába, ahol szorgalmazta a taposóaknák felszedését. Az ottawai egyezmény kimondja, hogy tilos gyalogsági aknákat alkalmazni. Bár csak Diána halála után írták alá, de valószínűleg nagy szerepe volt abban, hogy létrejött. Párizsban az Alma-rakpart közúti aluljárójában autózott szeretőjével Dodi al-Fayeddel 1997. augusztus 31-én. Paparazzók üldözték az autójukat, amikor az autóbaleset bekövetkezett. Felmerült az a lehetőség is, hogy a brit titkosszolgálat gyilkoltatta meg. Halála országszerte példátlan mértékű gyászt váltott ki.

57 éves lenne Jacko

2015. augusztus 30. vasárnap

WIKI

787068-jacko-039-s-face-through-the-ages[1]

57 évvel ezelőtt, 1958. augusztus 29-én született Michael Joseph Jackson tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző, táncos, filantróp és üzletember. A Jackson család hetedik gyermeke volt.

1966-tól bátyjaival (Jackie Jackson, Tito Jackson, Jermaine Jackson, Marlon Jackson) a The Jackson 5 együttes tagja. Apjuk, Walter Joseph Jackson volt az együttes menedzsere. Michael 1971-ben szólókarrierbe kezdett, és sikerei miatt „a pop hercegének” is nevezték. 1982-es albuma, a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma; négy másik stúdióalbuma, az Off the Wall(1979), a Bad (1987), a Dangerous (1991) és a HIStory (1995) szintén a világ legjobban eladott nagylemezeinek listáján szerepel. (tovább…)

Száz éve született Ingrid Bergman, a Casablanca hősnője

2015. augusztus 28. péntek

INDEX

Száz évvel ezelőtt, 1915. augusztus 29-én született Ingrid Bergman, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Casablanca, a Forgószél, az Őszi szonáta, a Gázláng és az Elbűvölve. A magas színésznőt húszéves korában fedezte fel egy amerikai producer, az Intermezzo című svéd filmben egy fiatal zongoratanárnőt alakított, majd rövidesen Hollywood egyik ünnepelt csillaga lett.

Pályája alatt így olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini vagy Ingmar Bergman. Ezalatt három Oscart nyert, négy Golden Globe- és két Emmy-díjat, az Amerikai Filmintézet pedig minden idők negyedik legjobb színésznőjének választotta – olyanokat utasítva ezzel maga mögé, mint Marilyn Monroe, Greta Garbo, Judy Garland és Marlene Dietrich.

52 éves Martin Luther King pályafutása leghíresebb szónoklata

2015. augusztus 28. péntek

Rubicon, EuroMews

1963. augusztus 28-án, a washingtoni Lincoln-emlékműnél tartotta Martin Luther King pályafutása leghíresebb szónoklatát, melyben a faji diszkrimináció felszámolására szólította fel az Egyesült Államok törvényhozóit, és egy igazságosabb társadalmi berendezkedés álomképével lelkesítette 250 000 fős hallgatóságát.

Mint ismeretes, Martin Luther King az 1955. évi montgomery-i buszbojkott megszervezése után a feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakjává lépett elő. Az alabamai baptista lelkész hamarosan megalakította a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját (SCLC), és az évek során számos előadókörúton ostorozta a fennálló társadalmi igazságtalanságokat, illetőleg több tüntetést szervezett az afroamerikai lakosságot sújtó negatív megkülönböztetés ellen. King és az SCLC-hez kötődő egyházi és civil szervezetek 1961 végén több ezer embert vittek utcára Albany városában, 1963 áprilisában Birminghamben indítottak kampányt a faji diszkrimináció megszüntetésére, később pedig Detroitban, majd augusztus 28-án Washingtonban is hatalmas tömegeket mozgósítottak gyűléseiken.

(tovább…)