Meghalt Harangozó Teri

MTI, origo

Harangozó Teri;

Elhunyt Harangozó Teri énekesnő, a halálhírt a család is megerősítette. Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri. A halálhírt a család megerősítette az MTI-nek. A család tudatta, hogy az énekesnő gyors lefolyású tüdőbetegség következtében hunyt el. 

“Gondoskodó szeretete, a végső napokig kitartó, szórakoztató humora, gyönyörű hangja, egyénisége hiányozni fog rokonainak, barátainak, közönségének” – áll a család közleményében. A színésznő augusztus végén került kórházba: hátsó fali infarktusa volt, majd kiderült, a tüdejével is vannak gondok. Sokáig nem ébredt fel az altatásból, kómában volt. A napokban azonban már javulásról számolt be a Life.hu. Az énekesnő 1965-ben szerepelt először a Ki mit tud? című dalversenyben, utána a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt. 1966-ban övé lett Magyarország első aranylemeze is,Minden ember boldog akar lenni című dallal. Legismertebb dala az 1968-ban megjelent Mindenkinek van egy álma című sláger.

Egy hozzászólás “Meghalt Harangozó Teri” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Nyugodjék békében, őszinte részvétem szeretteinek. Az egyik legszebb hangú táncdal énekesnőnk volt. Csak nem minden általa énekelt dal, eredetiben van meg tőle.

Itt lehet hozzászólni !