‘Európai Unió’ kategória archívum

Május 25-én lesz az EP-választás Magyarországon

2014. március 8. szombat

Hirado.hu

Május 25-én lesz az EP-választás

Május 25-ére, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament (EP) magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök – közölte az államfő hivatala.

Már harmadik alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy Magyarország polgárai eldöntsék, a következő öt esztendőben kik képviseljék majd a politikai nemzetet az Európai Parlamentben. “A szabad választás joga demokráciánk egyik legfontosabb alkotmányos pillére. Ez a jog ugyanakkor lehetőség is arra, hogy szavazatunkkal befolyásoljuk Európa jövőjét “- olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján közzétett közleményben.
(tovább…)

Új eszközökre, új politikára van szükség Európában

2014. március 7. péntek

Hirado.hu

Új eszközökre, új politikára van szükség Európában

Új eszközökre, újító, meggyőző és bátor vezetőkre van szükség Európában – mondta a miniszterelnök az Európai Néppárt dublini kongresszusán. Orbán Viktor gratulált az euró megmentéséért José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság távozó néppárti elnökének.

Új eszközökre, új politikára van szükség Európában, mert a régiek válsághoz vezettek – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Európai Néppárt dublini kongresszusán, ahol azt is mondta, hogy mindehhez újító, meggyőző és bátor vezetőkre van szükség a kontinensen.
(tovább…)

Tárgyalás Brüsszelben, elvi döntés a krími parlamentben

2014. március 6. csütörtök

MNO

Tárgyalás Brüsszelben, elvi döntés a krími parlamentben

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel kezdtek egyeztetéseket az ukrajnai konfliktusról és az ország helyzetéről az európai uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozójuk előtt.

Az uniós vezetők ezt követően körülbelül egyórásra tervezett munkaebéden folytatják le a politikai vitát az ukrajnai helyzetre adandó uniós válaszról és az Oroszországgal szembeni esetleges büntető intézkedésekről.

(tovább…)

Meghívó – lakossági fórum a budapesti házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kapcsán

2014. március 4. kedd

Csepel.hu

Meghívó - lakossági fórum a budapesti házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kapcsán

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) lakossági fórumot tart a kerületi lakosok részére a szelektív hulladékgyűjtő edényzetek házhoz menő rendszerben történő kihelyezéséről.

A fórum célja, hogy a budapesti házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kapcsán felmerülő kérdéseket megvitassuk.

A fórum időpontja: 2014. március 13., csütörtök 18 óra

Helyszíne: XXI. Kerület Csepel Önkormányzata (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.), nagytanácsterem

(tovább…)

El fog bukni az Európai Bíróságon a házi pálinkafőzés

2014. február 14. péntek

Origo

El fog bukni az Európai Bíróságon a házi pálinkafőzés

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a testület mindenképpen elmarasztaló ítéletet hoz az ügyben, és hogy a kormány már készül egy vészforgatókönyvvel.

A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében. Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt.

(tovább…)

Csepel kapuja szociális célú városrehabilitációs program – KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003

2014. február 10. hétfő

Csepel.hu

Csepel kapuja szociális célú városrehabilitációs program - KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003Programalap – három pályázati lehetőség nonprofit jelleggel működő szervezetek részére

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a „Csepel kapuja szociális célú városrehabilitációs program” keretében megvalósuló mini-projektek támogatására az alábbi témákban:

Akcióterületen közterületi rendezvények megtartása;

Meghívott előadók és foglalkozások megtartása a Domino Alternatív Ifjúsági Klub – Tanodában;

Szociális- és mentálhigiénés tréningek, munkaerő-piaci reintegrációt elősegítő képzések és gyakorlati oktatások megtartása a Burattino Általános és Szakképző Iskolában.

(tovább…)

Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja – KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004

2014. február 10. hétfő

Csepel.hu

Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja - KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004Programalap – pályázati lehetőség nonprofit jelleggel működő szervezetek részére

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű program keretében megvalósuló mini-projektek támogatására az alábbi témában:

Akcióterületen közterületi rendezvények megtartása.

Pályázók köre: Egyesületek, alapítványok, közalapítványok, köztestületek, nonprofit gazdasági társaságok, társasházak, lakás- és szociális szövetkezetek, valamint nonprofit jelleggel működő közszolgáltatást megvalósító intézmények, melyek csepeliek vagy korábban Csepelen már konkrét akciót hajtottak végre.

(tovább…)

Mesterházy feljelentése miatt vizsgálódik Brüsszel

2014. január 29. szerda

A baloldal akciója illeszkedik hazánkat lejárató politikájába

MNO

Mesterházy feljelentése miatt vizsgálódik Brüsszel

Megküldte véleményezésre a magyar hatóságoknak az Európai Bizottság azt a panaszt, amely az E.ON gázüzletágának állami megvétele miatt érkezett a brüsszeli testülethez – közölte Antoine Colombani, a bizottság versenyjogi szóvivője.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke novemberben jelentette be, hogy az üzlet miatt Brüsszelhez fordulnak, mert úgy ítélik meg, hogy a kormány a gázüzletág valódi értékénél 200 milliárd forinttal többet fizetett a német nagyvállalatnak, amit az uniós jog szerint tiltott állami finanszírozásnak tartanak.

(tovább…)

Rezsi: európai összehasonlításban is jobb helyzetbe kerültek a magyarok

2014. január 28. kedd

Hirado.hu

Rezsi: európai összehasonlításban is jobb helyzetbe kerültek a magyarok

Javult a budapesti fogyasztók pozíciója tavaly év végére az európai fővárosokban jellemző rezsiköltségek összehasonlítása alapján – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Tavaly júliusban a vizsgált 23 európai főváros közül csak Bukarestben költötték a fogyasztók jövedelmük nagyobb részét rezsiköltségekre, mint Budapesten. Decemberben azonban a román fővároson kívül már Pozsonyban, Prágában és Lisszabonban is jövedelmük nagyobb részét voltak kénytelenek villamos energiára és földgázra fordítani az ott élők, mint a magyar fővárosban – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az energiatarifák összehasonlítása alapján.
(tovább…)

Magára maradt Cameron

2014. január 20. hétfő

MNO

Magára maradt Cameron

Egyetlen más EU-társállam sem támogatja David Cameron brit kormányfő terveit az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozására – írta vezető uniós politikusok véleményét idézve a hétfői Financial Times.

Egyetlen más EU-társállam sem támogatja David Cameron brit kormányfő terveit az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozására – írta vezető uniós politikusok véleményét idézve a hétfői Financial Times.

(tovább…)