hullozoo.hu, Facebook
A kiállítás megtekinthető február 3.-ától, február 9.-éig.
Hüllő kiállítás és börze, közel 50 kisállatfaj!
Kristályok, marokkövek, ásványékszerek.
hullozoo.hu, Facebook
A kiállítás megtekinthető február 3.-ától, február 9.-éig.
Hüllő kiállítás és börze, közel 50 kisállatfaj!
Kristályok, marokkövek, ásványékszerek.
Csepel.info, Ipon.hu
Amíg mi a hétfői őrületben nem győzünk kapkodni, addig a háromujjú lajhárok éppen a fákon pihengetnek vagy araszolnak szép komótosan Dél-Venezuela és Észak-Brazília erdeiben. És, hogy miért vállalnak hetente egyszer életveszélyt azért, hogy a földre szállva lukat ássanak, és abba belekakiljanak – amikor kakilhatnának a fákról is -, nos, az most végre kiderült. Figyelem, nagyon érdekes cikk következik!
A lajhárok köztudottan sem tartoznak az élővilág gyorsnak mondott állatai közé, a háromujjú lajhárok azonban egészen új értelmet adnak a lomha szónak – minden szinten. Míg kétujjú rokonaik legalább a fák koronái közt viszonylag nagy területeket járnak be, előbbiek egész életük során egy 3000 négyzetméteres, egy focipálya harmadát kitevő területen belül maradnak. Emésztésük a leglassabb az összes emlős közt, nagyjából fele olyan gyors, mint a velük egy súlyban levő állatoké általában. Lassúságuk rendkívül kalóriaszegény, nagyrészt falevelekből álló táplálkozásuk eredménye. Ennek megfelelően rengeteget alszanak, és testhőmérsékletük is alacsonyabb az emlősök közt megszokottnál (30−34 °C az ébrenlét óráiban, és még alacsonyabb alvás közben). (tovább…)
Bors.hu, HVG.hu
Budapesten a kőbányai kínai piacon, a csepeli szabadkikötő környékén, a Soroksári út elhagyatott gyártelepein, valamint a nagy kamionlerakodó helyeken és a pályaudvarokon fordulnak elő patkányok, de a rendszeres irtás miatt a fővárosban nem szaporodnak el a rágcsálók.
Az utóbbi időben városi legendaként elterjedt a hír: több évtized után ismét ellepték a patkányok Budapest csatornáit és kertvárosi részeit.
Gondola.hu
Rettegnek a kutyák a szilveszteri tűzijátéktól. Több megrémült állat szökik el otthonról, és kerül később menhelyre.
Bundi kutya három éve került a gazdájához a fővárosi Illatos úti menhelyről. Dóra, aki örökbe fogadta, azt mondja, az eb annyira fél a tűzijátékok hangjától, hogy mióta náluk van, egyszer sem hagyták egyedül szilveszterkor. Az év utolsó napján inkább bezárkóznak a lakásba. Ilyenkor általában még az állat esti pisiltetése is kimarad, mert ha a kutya meghallja a durrogtatást, sokkos állapotba kerül, és egyszerűen nem mer kimenni az utcára.
(tovább…)
Csepel.info, Mr. Gabee
Az ünnepek közeledtével kicsi figyelmet szeretnénk fordítani mindazokra az állatokra is, akik az év utolsó napjait különféle helyeken (menhelyeken, ebtelepen, stb.) töltik arra várva, hogy egy szép, és szerető családra találjanak.
Mr. Gabee, oldalunk külsős szerkesztője összegyűjtötte azokat a budapesti helyeket, ahol különféle állatok gazdájukat keresik (tovább…)
Facebook/Csepel.info
A Csepeli Városgazda munkatársai a Szent István úton találták ezt a fiatal hím pulit a Pumukli állatorvos és és a Net Tv iroda között. (Szarka, Sármány, Repkény utcák csatlakoznak itt a főúthoz.)
Ideiglenesen befogadták, de várják a gazdája jelentkezését, akinek már biztosan hiányzik a kutyus.
Csepel.info, Webbulvár
A sértett a tanúvallomáson
Állatokkal történt fajtalankodás miatt 10 évre ítéltek egy férfit, aki ellen nemcsak az egyik szemtanú tett vallomást, de magát a sértettet is beidézte a bíróság és alaposan kikérdezték – írja a Webbulvár. A magyar interneten ez a hír cikkünk írása idején a Hírkereső szerint a negyedik legolvasottabb, még akkor is, ha a hitelessége erősen megkérdőjelezhető.
Mindenki azt a következtetést vonja le ebből, amit akar. De ha már ez az egyik legérdekesebb cikk ma, az alábbiakban folytatjuk. 🙂 (tovább…)
Index
Egy 507 éves sellőkagyló lehetett a Föld legöregebb állata, amíg tudósok véletlenül meg nem ölték, miközben meg akarták állapítani a korát. A Ming névre keresztelt lényt eredetileg 405 évesnek tippelték, és ahogy minden fiatalabb kagylót, ezt is a mélyhűtőben tárolták. Miután a Bangor Egyetem tudósai kivették a jégről, és alaposabban vizsgálgatni kezdték, a kagyló megdöglött, írja a Telegraph.
A puhatestű az Észak-Atlanti óceánból került elő, és a legidősebb állat, amellyel ember találkozott. 2006-ban találták Izland partjainál, 1499-ben születhetett. Nevét a kínai Ming dinasztiáról kapta, amely a puhatestű születése idején uralkodott. Legalábbis a tudósok azt hitték, hogy az idő tájt született, de miután kinyírták, kiderült, hogy hét évvel Amerika felfedezése után. És azóta ott feküdt a víz mélyén, nem törődve az angol polgárháborúval, a felvilágosodással, az ipari forradalommal, sem a két világháborúval.
zoobudapest.com
Október 28. és november 3. között a 14 év alatti gyermekek díjmentesen látogathatják a Budapesti Állatkertet.
A nagy sikerre veló tekintettel idén is szerveznek halloween kapcsán programokat: többféle „tökös” kézműves foglalkozás és arcfestés várja a piciket a Varázshegy termeiben, november 1-2-3. napokon, 10-15 óra között.
Hirado.hu
A tavalyinál 40 százalékkal több kukoricát takaríthatnak be a gazdák. Az állattartóknak és a húsfogyasztóknak ez jó hír.
Amíg a Dunántúlon jó, addig az ország középső részén gyengébb termés várható, de még így is 40 százalékkal több kukoricát takaríthatnak be a gazdálkodok idén, mint tavaly. Szakértők szerint ez lenyomja a felvásárlási árakat, ami ugyan a termelőknek rossz, de jó az állattartóknak, és így a hústermékek fogyasztóinak. Azt mondják: megállhat például a húsárak emelkedése, sőt a baromfi hús még olcsóbb is lehet.