Csepel Pláza
‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum
Huszár nap a Csepel Plázában
2017. március 9. csütörtökIdén új útvonallal jön az I Bike Budapest bringás felvonulás!
2017. március 8. szerdaMKK, Csepel.info, Mr.Gabee
Új starthellyel és új városrészek érintésével rendezi meg a tavaszi nagy bringás felvonulást a Magyar Kerékpárosklub. Az I Bike Budapest április 22-én délután 4-kor a Szabadság térről indul, érinti a rakpartokat, a Móricz Zsigmond körteret, a Bartók Béla utat, majd az Alagút, a Lánchíd és az Andrássy út érintésével a városligeti Királydombon ér véget. A felvonulás célja, hogy mindenkit bringára ültessen, és a várható tízezres tömegével a hiányzó kerékpáros fejlesztések fontosságát mutassa meg.
A felvonulás célja, hogy azok is kipróbálják a várost két keréken, akik eddig még nem tekertek Budapesten. Az I Bike Budapest egy vidám fesztiválos hangulatú, családbarát demonstráció, amin úgy lehet élvezni a városi utcákat, tereket és hidakat, ahogy máskor soha sem. Lezárt utakon, rendőri biztosítás mellett lehet tekerni máskor forgalmas utakon, hidakon, az Alagútban. A felvonulás indulását és érkezése is parkban lesz, így piknikkel lehessen indítani és levezetni a tekerést. A menethez bárhol lehet csatlakozni, az útvonalat le is lehet vágni, de a távot abszolút családbarátra szabták a szervezők. (tovább…)
Játszóház a Szent Imre téren március 11-én – Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink!
2017. március 6. hétfőCsepel.hu
A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.
- Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).
Nőnapi hétvége a Csepel Moziban
2017. március 2. csütörtökMr.Gabee, Csepel.info,
A Csepel Mozi szerkesztőségünknek eljuttatott információi szerint március 4-5 között nőnapi hétvégét rendez.
A részletekről az alábbiakban tudhatnak meg bővebbet: (tovább…)
Idő előtt és olcsóbban készült el a Duna Aréna
2017. február 22. szerda888
Átadták a vizes vb központi helyszínét.
Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.
Úti beszámoló a Nyugdíjas klubban
2017. február 21. keddCsepeli Nyugdíjas Klub, Mr.Gabee, Csepel.info

Szabó László okleveles építészmérnök vetítéssel egybekötött úti beszámolót tart “Kréta, Szantorini, a minoszi kultúra nyomában” címmel a Kossuth Lajos utca 115 alatt található Nyugdíjas Klubban.
Az előadás február 23-án kerül megrendezésre 15 és 17 óra között. Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Szép hetet kívánunk mindenki egy olvasói levéllel
2017. február 20. hétfőCsepel.info, Mr.Gabee
Egy Facebook felhasználó levélben kereste fel oldalunkat, melyet az alábbiakban közlünk:
Kedves Csepel.info! Most bukkantam rátok a Facebookon keresztül. Hűvösvölgyben élek, és Csepelen lett dolgom. Dolgom végeztével bukkantam rá a gyönyörű Duna partra. Nagyon tetszett a Hollandi út és tetszettek a madarak a vízen. Ebből az alkalomból küldök néhány videót. Üdvözlettel: T. Kristóf
A fenti videó egy 5 videóból álló gyűjtemény. Ezzel a gyűjteménnyel kívánunk minden olvasónak szép hetet.
Pápai Joci nyerte A Dal döntőjét
2017. február 18. szombatHirado.hu
Pápai Joci és az Origo című dal nyerte A Dal 2017 című showműsort szombaton Budapesten, így ő képviselheti Magyarországot május 9. és 13. között Kijevben, az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Pápai Joci előadásában az Origo, Zävodi + Berkes Olivértől a #háttérzaj, Kanizsa Ginától a Fall Like Rain és Radics Gigitől a See It Through közül a tévénézők választották ki a nyertest.
Mozizást tervezett a gyerekekkel? Most itt az alkalom
2017. február 18. szombatCsepel.info, Mr.Gabee
Február 18-19. között a következő filmek lesznek akciós áron (790 Ft-ért) a Csepel Plázában működő Kultik Moziban:
- Vaiana
- Balerina
- Trollok
- Zsivány egyes
- Legendás állatok és megfigyeléseik
Bővebb információ és jegyrendelés: http://csepelimozi.hu/
Évfordulók bűvöletében – Az Arany-számadás fejezetei, 1. rész
2017. február 16. csütörtökÉlet és Tudomány, Csepel.info
Nagyszalontán (Csepel mai testvérvárosában – Csepel.info), 1817. március 2-án született Arany János, vagyis e nevezetes pillanat nemsokára lesz éppen 200 éves. “Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt, / Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.” – kérdezte tőle Petőfi 1847-ben. Ki és mi volt valójában Arany?
A kérdésre a választ Tarjányi Eszter kereste az Élet és Tudomány 2017. január 6-i számában. Az írás szövegének első részét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. A képillusztrációkat saját magunk szerkesztettük. Az Arany200 emlékév eseményeiről honlapunkon igyekszünk rendszeresen beszámolni. (tovább…)



![4001111121050830_mozi[1]](http://csepel.info/wp-content/uploads/4001111121050830_mozi1.jpg)



