Játszóház a Szent Imre téren március 11-én – Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink!

Csepel.hu

jatszohaz

A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.

  • Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Mit kínálunk, milyen feltételekkel?

Szakképzett munkatársak vezetésével szombatonként 2, illetve 3 csoportban, 3 órás foglalkozásokat kínálunk a hozzánk ellátogató gyermekeknek. A korábbi tapasztalatainkból kiindulva elsősorban a 0-10 éves korosztályt kívánjuk megcélozni programjainkkal, azonban a nagyobbak is bátran benézhetnek hozzánk. A programokon való részvétel továbbra is előzetes regisztrációhoz kötött, amit a Játszóház bejáratánál található regisztrációs pultnál ejthet meg a gyermek kísérője. Az egyedül (önállóan) közlekedő gyermek esetében a Játszóház programjain történő részvétel, előzetes szülői hozzájáruláshoz kötött (nyomtatvány a regisztrációs pultnál kérhető). Egy foglalkozáson maximum 12 gyermek részvételét tudjuk biztosítani. A csoportok nyitottak, így a programok ideje alatt bármikor van lehetőségük csatlakozni a gyermekeknek.

 

A következő foglalkozások időpontja és témája:

  1. MÁRCIUS 11., 9.00-12.00

„A” hét

 

„Terefere kicsiknek” csoport:

(0-3 éves korosztály

számára ajánlott)

„Tipegők” csoport:

(0-3 éves korosztály

számára ajánlott)

„Játszva angolul” csoport:

(5-10 éves korosztály

számára ajánlott)

„Tavasz, mint megújulás” –

Baleset megelőzés, tények és tévhitek a vitaminokról

„Varázslatos, színes gyurmák” –

Gyümölcsök, virágok készítése főzött gyurmából

„Kedvcsináló nyelvtanuláshoz” – Dalok, mondókák, játékos feladatok, szókincsbővítés

 

MINDEN PROGRAM ÉS FOGLALKOZÁS INGYENES!

 

Az aktuális foglalkozások időpontjairól személyesen, a kihelyezett plakátokról, a 06-1-226-1372-es telefonszámon, a www.csepel.hu és a www.hszi21.hu weboldalakon, illetve e-mailben, a jatszohaz@hszi21.hu e-mail címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

Itt lehet hozzászólni !