‘Társadalom’ kategória archívum

Ferenc pápa: Jézus születésével minden megváltozik

2015. december 25. péntek

Magyar Idők

Ferenc pápa: Jézus születésével minden megváltozik

Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén.

A betlehemi gyermek világra jöveteléről szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével „minden megváltozik”: elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a „világ szegénységében” egy istállóban, jászolban született meg, mivel „neki és családjának nem jutott hely szállodában”.

(tovább…)

Németh Szilárd az ATV Start című műsorának vendége volt

2015. december 23. szerda

ATV

Németh Szilárd az ATV Start című műsorának vendége volt

Az ATV Start vendége Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke volt.
Az adás témája: Az unió nem tudja kezelni a bevándorlást

A felvétel elérhető ide kattintva!

(tovább…)

Megvan, mennyivel nő a minimálbér

2015. december 22. kedd

 Hirado.hu

Megvan, mennyivel nő a minimálbér

Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbérnél 5,6, a garantált bérminimumnál 5,7 százalékos reálbér emelkedés valósulhat meg.

Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
(tovább…)

Az Erzsébet-programban újra felfedezhetik a legszebb hazai üdülőhelyeket a szépkorúak

2015. december 21. hétfő

Magyar Idők

Az Erzsébet-programban újra felfedezhetik a legszebb hazai üdülőhelyeket a szépkorúak

Több tízezer hazai nyugdíjas pihenhetett az elmúlt négy évben az Erzsébet-programnak köszönhetően. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az idősebb korosztály is aktívan figyeli a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokat.

Aktívan vesznek részt a nyugdíjasok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokon, az elmúlt időszakban nagy számmal jelentkeztek a szociális üdülési lehetőségekre. Az alapítvány elképzelése és a pályázók igényei találkoztak, a kezdeményezés tehát elérte azon célját, hogy az emberek ismerik és kedvelik az Erzsébet-programot. A szociális üdülési pályázatokat az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében hirdette meg az Alapítvány, amely az elnyerhető támogatást gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek, illetve üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Míg 2012-ben 17 ezer, tavaly már 34 ezer nyugdíjas vett részt a pályázatokon. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a nemzetközi és a hazai szociálturisztika zászlóshajójának számít a megszervezett üdülések, valamint az üdüléshez jutottak számát illetően, hiszen több mint 400 ezer ember, közülük több mint 200 ezer gyermek vett részt az Erzsébet-programban.

(tovább…)

Az év végéig interneten folytatódik az aláírásgyűjtés

2015. december 20. vasárnap

Fidesz.hu

Az év végéig interneten folytatódik az aláírásgyűjtés

Az ünnepek után, januárban ismét lesz lehetőség személyesen is aláírni a kötelező betelepítési kvóta elleni íveket – jelentette ki Kósa Lajos.

Egymillió 700 ezer ember támogatta eddig aláírásával a Fidesz kezdeményezését – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés kapcsán.

(tovább…)

24 órás gyermekorvos – okostelefonon

2015. december 20. vasárnap

Hirado.hu

24 órás gyermekorvos - okostelefonon

Beteg a gyerek, vagy kisebb balesetet szenved, és jól jönne egy gyorsan, bármikor elérhető, megbízható tanácsadó. Itt az itthon egyedülállónak számító Zsebdoktor alkalmazás.

„Mentőt hívjak, rohanjak azonnal az ügyeletre vagy túlizgulom a dolgot?” Ehhez a kérdéshez hasonlót szinte minden szülő feltesz magának gyermeke felcseperedése során. Adódhatnak olyan helyzetek, mikor nem éri el saját gyermekorvosát, esetleg nem akarja zavarni éjjel vagy hétvégén.

(tovább…)

Fidesz: A baloldal megint nem a magyar családok mellé áll

2015. december 19. szombat

Pesti Srácok

A baloldal megint nem a magyar családok mellé áll

A Fidesz szerint a baloldal “megint nem a magyar családok mellé áll”, a baloldali pártok ugyanúgy támadják a lakásépítési áfa csökkentését, mint korábban a rezsicsökkentést.

Németh Szilárd, a párt frakcióvezető helyettese az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, Gyurcsány Ferenc és az MSZP kormányzása alatt több mint duplájára – tizenkét százalékról huszonöt százalékra – emelték a lakásépítés áfáját, leállították az első Orbán-kormány által indított kedvezményes otthonteremtési programot, és devizahitelekkel sodorták veszélybe több mint egymillió család otthonát. Hozzátette, az MSZP a parlament utolsó ülésnapján meg akarta akadályozni a lakásáfa csökkentéséről szóló törvény elfogadását is.

(tovább…)

Orbán Viktor: Titkos szavazóimport történik Európában

2015. december 19. szombat

Origo

Orbán: Titkos szavazóimport történik Európában

Az európai politikából már hosszabb ideje “kikerültek a józan ész megfontolásai” – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjúban, amelyet az újság szombaton tett közzé.

“Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma az európai politikai elit, amelynek alig van kapcsolata a valósággal.” A migrációs válság “lakmuszpapírként mutatta ki a bajt” – mondta a lapban a kormányfő. Hozzátette, örül annak, hogy “Európa lassacskán magára talál, és a józan ész talajáról kezdi nézni ezt a problémát”. “Európának fel kell adnia az öngyilkos hajlamokat, és talpra kell állnia” – fogalmazott.

(tovább…)

Orbán Viktor: teljes az egyetértés a schengeni határok védelme ügyében

2015. december 18. péntek

Hirado.hu

Orbán Viktor: teljes az egyetértés a schengeni határok védelme ügyében

Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.

A kormányfő sajtótájékoztatóján leszögezte, kormánya álláspontja továbbra is az, hogy az unió külső határainak védelme nélkül nem működhet a schengeni rendszer. Orbán szerint ez nem sikerült Görögország déli határainál, s ez húzódik meg az európai uniós állandó part- és határőrizeti szerv felállítását célzó bizottsági javaslat mögött is.

(tovább…)

Orbán Viktor: Védjük meg az EU külső határait

2015. december 17. csütörtök
 Magyar Idők
Orbán Viktor: Védjük meg az EU külső határait
Magyarország elvileg támogatni fogja a határőrizetre vonatkozó javaslatot, Magyarország álláspontja pozitív – nyilatkozta a közszolgálati televíziónak kora délután Orbán Viktor Brüsszelben a kétnapos EU-csúcstalálkozó nyitónapján.

„Mindig is azt képviseltük, hogy ha valaki nem tudja megvédeni a külső határait, akkor menjünk oda és védjük meg. Ne beszéljünk mellé, ez egy lex Greece, egy Görögországról szóló törvény, hiszen Görögország nem volt képes megvédeni a határait” – fogalmazott a kormányfő.

(tovább…)